2024. március 28. 16:44

KezdőlapF1Hivatalos: Az idén visszatér az F1-es világbajnok a paddockba

Hivatalos: Az idén visszatér az F1-es világbajnok a paddockba

-

Eltörölték a koronavírus-járvány miatt bevezetett egyik óvintézkedést, ami megnyitotta az utat a Mercedes világbajnoka előtt.

A koronavírus-járvány miatt a 2020-as szezon kezdetén az F1-es nagydíjhétvégéken is szigorú intézkedéseket vezettek be, a védőoltás megjelenésével pedig kizárólag azt engedték be a paddockba, aki legalább kettő, a WHO által elismert vakcinával beoltatta magát. A korlátozásokat idővel aztán fokozatosan elkezdték enyhíteni, az idei szezontól pedig már a védőoltás sem lesz kötelező.

Embed from Getty Images

Rosberg ismét a helyszínről jelentkezhet be 

Mindez azt jelenti, hogy többek között Nico Rosberg, 2016 Forma-1-es világbajnoka is visszatérhet és vissza is tér a paddockba. A tavaly a német és a brit Sky Sports műsoraiban online bejelentkező expilótával kapcsolatban előbbi csatorna megerősítette, hogy hat alkalommal lesz jelen a csatorna szakértőjeként a 2023-as szezonban, első szereplése pedig rögtön ezen a héten, a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon esedékes. Ezután legközelebb májusban, az imolai futamon hallgathatják a német csatorna nézői a 2016-os világbajnokot, ezen kívül Rosberg pedig még a Magyar, az Olasz és a Katari Nagydíjon fog szakérteni. A hatodik versenyhétvégéjét még nem hozták nyilvánosságra.

A Mercedes és a Williams korábbi pilótája orvosa tanácsára nem oltotta be magát, valamint szóvivője korábban közölte, hogy mivel átesett a fertőzésen, immunitás alakult ki a szervezetében, és papírja is van erről.

Nem Rosberg volt egyébként az egyetlen, aki kiszorult a paddockból a saját döntése miatt, miután az orvosi autó vezetője, Alan van der Merwe sem oltatta be magát. A Romain Grosjean 2020-as bahreini horrorbukásánál a francia pilóta kimentésében segédkező dél-afrikai emiatt el is veszítette az állását, és a tavalyi idény óta már a Formula E biztonsági autójának korábbi sofőrje, Bruno Correira vezeti az F1-es medical cart.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss