2024. április 19. 16:07

KezdőlapF1Elcsalták Massa vb-címét, Hamiltonnak hatszoros világbajnoknak kellene lennie

Elcsalták Massa vb-címét, Hamiltonnak hatszoros világbajnoknak kellene lennie

-

Michael Schumachert tartja az F1 egyetlen hétszeres világbajnokának Bernie Ecclestone, a sportág korábbi vezére, mivel úgy véli, a 2008-as világbajnoki címet Felipe Massa érdemelte volna meg, csak csalás áldozata lett.

Bernie Ecclestone, az F1 korábbi ügyvezető igazgatója az F1-Insidernek nyilatkozva elmondta: utólag már bánja, hogy a 2008-as ütközésbotrányt kezdetben a szőnyeg alá söpörték, és csak egy évvel később, 2009-ben vizsgálták ki. Amennyiben ugyanis ezt már a 2008-as szezon során megteszik, a 92 esztendős üzletember szerint semmissé kellett volna tenni a Szingapúri Nagydíj végeredményét, és Felipe Massa lett volna a világbajnok.

2008, Szingapúri Nagydíj, Felipe Massa, Ferrari
Massa az első bokszkiállásig vezetett Szingapúrban, de a Ferrari elrontotta a kiállását (korán engedték ki, és magával vitte a tankolócsövet), így visszaesett az utolsó helyre, és végül nem szerzett pontot Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

Aki esetleg még nem hallott az angol sajtóban „Crashgate”-ként elhíresült botrányról: a Renault-istálló a 2008-as Szingapúri Nagydíjon előre kitervelten arra utasította Nelson Piquet Jr.-t, Alonso csapattársát, hogy egy előre meghatározott körben és helyen törje össze az autóját, ezzel a pályára csalva a biztonsági autót. Ezt Piquet meg is tette, és mivel a csapat korábban kihívta Alonsót a bokszba, a spanyol akkorát nyert a mindenki más számára váratlan Safety Carral, hogy megnyerte a versenyt.

Többen, például Piquet mérnökei már rögtön a verseny után gyanakodni kezdtek arra, hogy szabotázs történt, Michael Schmidt, az Auto Motor und Sport veterán újságírója pedig első kézből hallotta ezt az elméletet, de megígérte, hogy nem írja meg. Így aztán az egész ügyet jó ideig sikerült a szőnyeg alá söpörni, amiben az F1 és az FIA vezetésének is megvolt a maga szerepe.

Szinte azonnal is lelepleződhetett volna az F1 egyik legnagyobb csalása

„Max Mosley [FIA-elnököt] és engem már a 2008-as szezon során informáltak arról, hogy mi történt a szingapúri versenyen. Piquet Jr. elmondta az apjának, hogy a csapat arra kérte, szándékosan menjen a falnak, hogy emiatt beküldjék a biztonsági autót, és így segítse a csapattársát, Fernandót” – nyilatkozta Ecclestone az F1-Insidernek. 

„Piquet Jr. aggódott a szerződésének meghosszabbítása miatt, hatalmas nyomás nehezedett rá, úgyhogy beleegyezett. Akkor úgy döntöttünk, hogy egyelőre nem teszünk semmit. Védeni akartuk a sportágat egy óriási botránytól. Ezért meggyőztem a korábbi pilótámat, Nelson Piquet-t (Ecclestone és Piquet a Brabhamnél két vb-címet nyertek együtt – a szerk.), hogy egyelőre maradjon nyugodt. Akkoriban az volt a szabály, hogy a világbajnokság végeredményét az FIA év végi díjátadója után nem lehet megváltoztatni, úgyhogy Hamiltonnak átadták a bajnoki trófeát, és minden rendben volt.”

Ecclestone elismerte, hogy amennyiben másképp járnak el, az megváltoztatta volna a 2008-as világbajnokság végeredményét.

Embed from Getty Images

„Elég információ állt a rendelkezésünkre, hogy kivizsgáljuk az ügyet, a szabályok szerint viszont valószínűleg semmissé kellett volna tennünk a szingapúri eredményeket. Ez a bajnokság miatt soha nem történhetett volna meg, mert akkor Felipe Massa lett volna a világbajnok Lewis Hamilton helyett” – jelentette ki, arra alapozva, hogy Hamilton ez esetben elveszítette volna a harmadik helyért járó 6 pontot, és 5 pont előnnyel Massa zárta volna az élen az összetettet.

„A mai napig sajnálom Massát. Megnyerte az utolsó futamot az otthonában, Sao Paulóban, és mindent jól csinált. Elcsaltak tőle egy megérdemelt világbajnoki címet, miközben Hamilton a világ összes szerencséjével nyerte meg az első címét. Ma már másképp intézném. Számomra ezért Michael Schumacher a mai napig az egyedüli rekordvilágbajnok, még akkor is, ha a statisztikák mást mutatnak” – jelentette ki Ecclestone.

A Renault csalása végül 2009-ben látott napvilágot, amikor Flavio Briatore, az istálló csapatfőnöke kész volt kirúgni a fiatalabbik Pique-t, ő pedig az apjával közösen bosszúból kitálalt.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss