2024. március 29. 00:56

KezdőlapF1Drámai rajt Bahreinben - Alonso a csapattársával ütközött

Drámai rajt Bahreinben – Alonso a csapattársával ütközött

-

Viszonylag simán lezajlott a 2023-as F1-es szezont nyitó Bahreini Nagydíj rajtja, ám a két Aston Martinnak így is sikerült koccannia.

Nem ilyen első körről álmodott Fernando Alonso a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon. Az előzetesen a dobogóra is esélyesnek tartott spanyol megtartotta az ötödik helyét a rajtnál, majd a négyes kanyarban Lewis Hamiltonnal szemben védekezett, amikor a 8. helyről rajtoló Lance Stroll elvétette a féktávot, és nekiment a csapattársának. Alonso Aston Martinjának jobb hátsó kereke kapott, míg Stroll az orrkúpjával ütközött, és óriási szerencséje, hogy az első szárnya egyben maradt.

Íme:

Az élen Max Verstappen megtartotta a vezetést, Charles Leclerc viszont megelőzte Sergio Pérezt, aki visszaesett a harmadik helyre, míg Carlos Sainz maradt negyedik. Az ütközés után George Russell is megelőzte Alonsót, így a két Mercedes a futam elején az ötödik és a hatodik, Alonso a hetedik.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss