2024. március 29. 08:31

KezdőlapF1Így nyilatkozott Leclerc a bahreini kiesés után - nemcsak a Ferrari megbízhatóságával...

Így nyilatkozott Leclerc a bahreini kiesés után – nemcsak a Ferrari megbízhatóságával volt baja

-

Mindenfajta előjel nélkül állt meg az autó a Bahreini Nagydíjon Charles Leclerc alatt, aki kiemelte, hogy nemcsak a kiesés, hanem a tempójuk hiánya is igen nagy problémát jelent.

Charles Leclerc-nek a tervezettnél 17 körrel hamarabb ért véget a Bahreini Nagydíj, amikor a harmadik helyen haladva megállt alatta a Ferrari. A monacói pilóta a kiesés után nyilatkozva elmondta, teljesen váratlanul történt minden.

„Nem, nem volt [semmilyen figyelmeztetés]. Egyszerűen minden kikapcsolt. Nem mondanám, hogy jó érzés, nyilván elég sokat dolgoztunk ezen [a télen], de folytatnunk kell a munkát, mert az első versenyen jöttek az első megbízhatósági problémák, ami nem jó” – idézi őt a RacingNews365.com

Ami a Ferrari versenytempóját illeti, beigazolódtak Leclerc azon félelmei, hogy a Red Bull sokkal jobb náluk ezen a téren. „A teszt után reménykedtünk benne, hogy rosszak az előrejelzéseink, de abszolút igazunk volt. Nagyon messze vagyunk tőlük a versenytempóban, amire sajnos számítottunk.”

„Annyira voltam magabiztos, amennyire az lehettem, de úgy, hogy egy másodperccel voltunk lassabbak körönként, nem igazán voltam az. A Red Bull valami nagyon nagy dolgot talált a versenytempóval – idézte már az Autosport a 25 esztendős pilótát. – Az időmérős tempóban eléggé hasonlóak hozzánk képest, vagy legalábbis tegnap sikerült jó kört futnunk, de aztán a versenyen körönként egy másodperc volt a lemaradásunk, ami óriási. Meg kell vizsgálnunk ezt és a megbízhatóságot is.”

A Ferrari végül a dobogóról is leszorult, hiszen a remek versenytempót mutató Fernando Alonso megelőzte Carlos Sainzot. Leclerc úgy érzi, hogy ha nem esik ki, meg tudta volna tartani a harmadik helyet a kétszeres világbajnokkal szemben, de azért ebben sem volt teljesen biztos.

„Gyorsnak tűnnek. Ma a harmadik hely szerintem lehetséges volt, volt némi előnyöm a mögöttem levőkkel szemben, és jól menedzseltem a tempót az utolsó etapban, de közben kicsit hátrébbról is indultak, úgyhogy nem tudom. Bahrein nagyon specifikus pálya, ezért remélem, hogy a helyzet megváltozhat a következő versenyre, de nem támaszkodhatunk erre, úgyhogy dolgoznunk kell és találnunk valamit.”


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss