2024. március 28. 14:17

KezdőlapF1Barátnője elárulta, mikor vonulhat vissza Alonso

Barátnője elárulta, mikor vonulhat vissza Alonso

-

Andrea Schlager, Fernando Alonso barátnője elmondta, hogy nagy valószínűséggel mikor akasztja szögre a sisakot a párja. 

Legutóbb 13 évvel ezelőtt, 2010-ben kezdett ennyire jól Forma-1-es szezont Fernando Alonso, hiszen az idei Bahreini Nagydíj előtt legutóbb akkor fordult elő, hogy a kétszeres világbajnok dobogóra állhatott a szezonnyitón. Mivel Charles Leclerc műszaki hibáját leszámítva a spanyol veterán nem a szerencsének, hanem az Aston Martin látványos formajavulásának köszönhette az idei első futamon elért harmadik helyezését, sokan már azt találgatják, hogy nyerhet-e versenyt az idén.

Legutóbb 2013-ban, még a Ferrarival jött össze a győzelem a most 41 esztendős klasszisnak, aki természetesen igyekszik a realitás talaján maradni. Az azonban látszik, hogy az Aston Martin befektetései elkezdték meghozni a gyümölcsüket, és bár az épülő új gyárból, valamint a szimulátorból és a szélcsatornából még nem profitálnak, a többek között a Red Bulltól és a Mercedestől toborzott szakemberekből már igen.

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Andrea Schlager (@andrea.m.schlager)

Alonso és barátnője a Bahreini Nagydíj harmadik helyéért járó trófával 

Eközben Alonso is bizonyítja, hogy még mindig képes felvenni a harcot bárkivel, ha megfelelő autó van alatta, és vélhetően a világbajnoki címért is versenyben lenne egy arra képes konstrukcióval. De kérdés, hogy ülni fog-e még valaha ilyen autóban, barátnője, Andrea Schlager szerint ugyanis van rá esély, hogy párja a következő szezon végén visszavonul.

A Servus TV adásában az osztrák tévériporter azt mondta Alonsóról: „Jelenleg kétéves szerződése van, és nagy valószínűséggel ez lesz az utolsó”.

Persze számos tényező alakíthatja Alonso jövőjét, hiszen ő maga sem számolt azzal, hogy az Aston Martin az idén ennyire ütőképes lesz, és ha az elkövetkező két szezon során rendre az élmezőnyben csatázhat (miközben a teljesítménye sem romlik), és látja, hogy akár belátható időn belül harcba szállhat a harmadik világbajnoki címéért, nem zárható ki, hogy a maradás mellett dönt.

Alonsóék még nagyobb dobásra készülnek Dzsiddában


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss