2024. március 28. 11:46

KezdőlapF1Verstappen érinthetetlen, a Ferrari és a Mercedes lassú volt a szaúdi nyitányon

Verstappen érinthetetlen, a Ferrari és a Mercedes lassú volt a szaúdi nyitányon

-

Max Verstappen kezdte az élen a Szaúd-arábiai Nagydíj versenyhétvégéjét, miután közel fél másodperces előnnyel zárta az élen az első szabadedzést. A második helyet Sergio Pérez, a harmadikat Fernando Alonso, a negyediket pedig Lance Stroll kaparintotta meg, míg a két Mercedes és Ferrari több mint egy másodperces távolságból követte a kétszeres világbajnokot.

Az első szabadedzéssel megkezdődött az idei Forma-1-es szezon második versenyhétvégéje Szaúd-Arábiában. Mivel Bahreinhez hasonlóan Dzsiddában is villanyfény mellett rendezik majd az időmérőt és a versenyt, a még nappali viszonyok között tartott első szabadedzés itt sem igazán reprezentatív, és a csapatok inkább tesztelésként fogták azt fel.

Ezzel együtt természetesen senki sem ment szándékosan lassan, amit Max Verstappen és a Red Bull érzékeltetett a legjobban. A holland pilóta mindenki másnál később, több mint 20 perccel az edzés kezdete után jött ki először a pályára, de már az első körével feliratkozott a harmadik helyre, jóllehet, közel 1 másodperccel maradt el az addigra több mért kört teljesítő, Fernando Alonsót megelőző Sergio Péreztől.

Lévén a szezon második leggyorsabb pályáján (és leggyorsabb utcai helyszínén) a pilótákon is több múlik az átlagosnál, Verstappennek is fel kellett vennie a ritmust, de ez hamar sikerült neki, hiszen miután Alonso 1:30.509-re javított, és 8 századdal megelőzte Pérezt, a holland 15 ezreddel ennél is jobbat ment, és átvette az első helyet, ahonnan már nem is taszították le, pláne, hogy néhány perccel később több mint 4 tizedet faragott az idején.

Alonso került a legközelebb a Red Bullokhoz

Az első fél órában csak a két Red Bull és a két Aston Martin használta a lágy gumikat, míg például a Mercedesek és Ferrarik kemény keveréken kezdtek. Mindez azonban csak addig magyarázta a tetemes hátrányukat, amíg fel nem tették a lágy abroncsokat, ugyanis azokon sem tudták megközelíteni a végül 1:29.617-ig javító Verstappent.

A kétszeres világbajnokhoz a legközelebb csapattársa került, de 1:30.1-gyel ő is közel 5 tizedmásodpercet kapott. Az Aston Martinnal kezdettől fogva gyors Fernando Alonso legjobb ideje 1:30.315 lett, amivel ő került a legközelebb a két Red Bullhoz, de az edzés hajrájában csapattársa, Lance Stroll felzárkózott mögé, és 1:30.577-tel bejött negyediknek.

A két Mercedest mindössze 16 ezredmásodperc választotta el, de nem Lewis Hamilton, hanem George Russell zárt előrébb, Verstappentől azonban mindketten több mint 1 másodpercet kaptak.

A hétszeres világbajnokot Carlos Sainz követte a nyolcadik helyen, az ő lemaradása már 1,3 másodpercre rúgott, miközben a hétvégét 10 helyes rajtbüntetéssel kezdő Charles Leclerc az első tízből is kiszorult a Verstappenénél 1,5 másodperccel lassabb körével, hiszen sorrendben Pierre Gasly, Alex Albon és Cunoda Juki is beférkőzött a csapattársa és közé.

A Szaúd-arábiai Nagydíj első szabadedzésének végeredménye:


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss