2024. április 19. 08:19

KezdőlapF1A Ferrari 1995-ös monzai drámáját idézte a McLaren dzsiddai balszerencséje (videó)

A Ferrari 1995-ös monzai drámáját idézte a McLaren dzsiddai balszerencséje (videó)

-

A McLarennel a Szaúd-arábiai Nagydíjon történt balszerencsés eset kísértetiesen hasonlított arra, ami a Ferrarival esett meg az 1995-ös Olasz Nagydíjon, de a Scuderia akkor a győzelmet, és nem csak a pontszerzés esélyét bukta el.

Újabb borzasztóan gyenge versenyhétvégén van túl az idei szezont rettenetesen kezdő McLaren, amely két forduló után nulla ponttal a konstruktőri pontverseny utolsó helyét foglalja el. Ez elsősorban az MCL60-as kódjelű autó gyengeségeinek köszönhető, Szaúd-Arábiában ugyanakkor felcsillant a remény, hogy legalább az egyik versenyzőjükkel képesek lesznek a legjobb tízben zárni, hiszen Oscar Piastri a 8. rajtkockából kezdhette meg a futamot.

A pontszerzési remények azonban már rögtön a rajt után szertefoszlottak, az ausztrál pilóta ugyanis összeért Pierre Gasly-val, aminek következtében megsérült az első szárnya. És ha mindez nem lett volna elég, néhány méterrel később leszakadt az autójáról a szárnyelem, ami egy kivétellel az összes, mögötte érkező versenyzőt elkerülte. A kivétel pedig nem volt más, mint az időmérős hibájának köszönhetően csak a 19. helyről rajtoló Lando Norris, aki telibe találta a csapattársa szárnyát, amitől az ő szárnya is sérült, így az első kör végén mindketten mehettek ki a bokszba. Ezzel pedig annyi is volt a versenyüknek.

Piastri és Gasly ütközése:

„Balszerencsés helyzet volt. Megnéztük a fedélzeti kamerás felvételeket, először Oscar autójából, hogy lássuk, lehet-e tanulni valamit a következő alkalomra. Szerintem Oscar a lehető legkörültekintőbben járt el. Gasly fedélzeti kamerájából úgy nézett ki, hogy [Gasly] csak elvesztette az uralmat az autó fölött, kissé elemelte a gázt, és hozzáért Oscar első szárnyához” – értékelte a szituációt Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke.

„Ennél is balszerencsésebb volt, hogy Lando eltalálta az Oscar első szárnyából származó törmeléket. Az adatok megmutatták, hogy rengeteg leszorítóerőt veszített, és nem tudta volna szárnycsere nélkül folytatni. Emellett az a tény sem segített, hogy nem volt biztonsági autó. Úgyhogy el kellett viselnünk a kiállás jelentette csapást az első körben, plusz szárnyat kellett cserélni, plusz nem volt Safety Car. De emelt fővel fogadjuk ezeket a dolgokat, mert versenyzők vagyunk, és nem adjuk fel” – mondta az olasz szakember.

A Ferrarival ennél sokkal rosszabb történt

Míg a McLarent „csak” a pontszerzéstől, vagy annak esélyétől fosztottak meg a balszerencse, 28 évvel ezelőtt a Ferrarival ennél sokkal rosszabb dolog történt egy ehhez kísértetiesen hasonló szituációban, ráadásul hazai közönség előtt.

Az 1995-ös Olasz Nagydíjon járunk, amelynek már a kezdése sem volt hétköznapi: a pole pozíciót megszerző David Coulthard megpördült a felvezető körben, és a bokszba hajtva feladta a futamot, de az első körben történt balesetek miatt új rajtot rendeltek el, így a skót végül kapott egy újabb esélyt, és ezúttal már sikerült felállnia a rajtrácsra.

Embed from Getty Images

A Ferrari úton volt a kettős győzelem felé a 95-ös Olasz Nagydíjon, de végül egyik autója sem fejezte be a futamot 

Meg is tartotta a vezetést az új rajt után, de nem sokkal később műszaki hiba miatt ismét megpördült és kiesett. Az első helyet a tomboló tifosi előtt Gerhard Berger örökölte meg a Ferrarival, mögötte Michael Schumacher és Damon Hill haladt. A 24. körben azonban a világbajnoki címre hajtó kettős is feladta a versenyt, miután a Williams pilótája nekiment a németnek, így Jean Alesi jött fel a második helyre, azaz kettős Ferrari-elsőség alakult ki az élen.

Tekintve, hogy a vörösök legutóbb 1988-ban nyertek hazai pályán (akkor is óriási szerencsével arattak kettős győzelmet), és az 1990-es Spanyol Nagydíj óta mindössze kétszer, az 1994-es Német és az 1995-ös Kanadai Nagydíjon ünnepelhettek győzelmet, hatalmas fieszta nézett ki Monzában. Az akkor már Berger előtt haladó Alesi autóján levő fedélzeti kamera azonban másképp gondolta, és a 33. körben, a Roggia-sikán előtt levált a helyéről, majd telibe találta a francia mögött 300 km/h körüli tempóval érkező osztrák autójának bal első felfüggesztését, amitől az abban a pillanatban eltört. Berger füstölő kerekekkel le tudott lassítani, majd a sikán után rögtön félreállt, és feladta a futamot, miközben hálát adhatott az égieknek, hogy a kamera nem a fejét trafálta el.

Felvétel a balszerencsés esetről:

Noha a kettős győzelem elúszott, azért még így is egy Ferrari vezetett, de a futamot végül Johnny Herbert nyerte a Benettonnal, Alesi ugyanis 8 körrel a vége előtt a kerékagy meghibásodása miatt kiesett. A hazaiak kedvencének zsinórban másodszor kellett ezt megélnie, hiszen az 1994-es monzai futamot is az élen haladva adta fel…

Aki kedvet kapott egy kis nosztalgiázáshoz, annak ITT VAN néhány percnyi V12-es muzsika azokból a körökből, amikor még a két Ferrari vezette a versenyt.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss