2024. április 20. 09:38

KezdőlapF1Így gáncsolhatná el a domináló Red Bullt az FIA

Így gáncsolhatná el a domináló Red Bullt az FIA

-

Aggasztó jeleket lehetett észrevenni az első két idei Forma-1-es futamon, aminek orvosolásával az FIA akár a Red Bull fölényét is megnyirbálhatná kicsit.

Egy emberként lélegzett fel a teljes Forma-1, amikor a 2022-es szezon elején bebizonyosodott, hogy az új aerodinamikai szabályok beváltak, és jelentős mértékben könnyebb lett követni az elöl haladó autót, ezáltal pedig nagyobb lett az előzés valószínűsége. Az idei Szaúd-arábiai Nagydíj azonban rámutatott, hogy talán kissé kezd változni a helyzet.

A dzsiddai pályán mindössze 33 előzés történt a futam alatt még úgy is, hogy Max Verstappen a 15., Charles Leclerc pedig a 12. helyről zárkózott fel. Ez egyfelől köszönhető a pálya karakterének, de a Russell, Hamilton, Sainz, Leclerc, Ocon, Gasly hatos fogat így is 20 körön át követte egymást két másodperces távolságból az elöl haladóhoz képest úgy, hogy komoly előzési kísérletet sem jegyezhettünk fel.

„Lehettem volna kicsit gyorsabb, de amikor egy másodpercnél közelebb értem Carloshoz, érezni lehetett az autója által keltett légörvényeket” – nyilatkozta Leclerc, akinek megfigyelését Max Verstappen is megerősítette.

Persze azt senki sem állította, hogy tavaly nem lehetett, és a nagysebességű dzsiddai kör felnagyítja a problémát, de az Auto Motor und Sport szerint ettől ez még egy létező probléma, ami már Bahreinben is nyilvánvaló volt: a pilóták már Szahírban is azon a véleményen voltak, hogy nehezebb lett az elöl haladó követése tavaly óta, Sainz pedig Szaúd-Arábiában kijelentette, hogy „már szinte olyan érzés volt, mint a régi autókkal.”

Lewis Hamilton, Mercedes, Carlos Sainz, Ferrari, Szaúd-arábiai Nagydíj
Sainz és Hamilton csatája Fotó: Mark Sutton / LAT Images / Pirelli

A Ferrari spanyolja azt gyanítja, hogy a csapatok aerodinamikai fejlesztései és az FIA új padlólemezszabálya ronthatott a helyzeten, ami az autók tüzetes szemügyre vétele után valóban elképzelhető, hiszen ahogyan a mérnökök egyre jobban kezdik kiaknázni az új szabályokat és találnak kiskapukat, úgy nő a légáramlatokat az autó középvonalától kifelé irányítandó aerodinamikai elemek száma. Ezek a légáramlatok pedig az autó mögött találkozva hátrányosan érintik a követőt.

Csapattól függően ilyen elemeket láthatunk az első szárnyon, a Red Bull és az Aston Martin ezt igyekszik elérni az első felfüggesztéssel, de még a kocsi hasán végigfutó Venturi-csatornák kezdetének kialakítása és a padlólemez széle is oly módon változik, hogy az rontson a követő autó hatékonyságán. Persze ez nem cél, hanem csak következmény, ahogyan minden csapat a saját teljesítményének javításán fáradozik.

Közbeavatkozás várható?

Az Auto Motor und Sport szerint az idei szezonra megváltoztatott padlólemezszabály (15 mm-rel emelték a padlólemez széleit) öngól az FIA-tól, mert bár kitolja azt a határértéket, amelynél jelentkezik a pattogás, közben teret adott a mérnököknek arra, hogy a padlólemez szélére mindenféle vájatokat és szárnyakat pakoljanak a leszorítóerő-veszteség minimalizálására.

Az FIA már az új szabályok tavalyi bevezetése előtt jelezte, hogy folyamatosan monitorozza a csapatok által követett fejlesztési irányt, miközben azon lesz, hogy megtartsa az új regulák szellemiségét. Magyarán, ha az látják, hogy egyre nehezebben lehet majd követni az elöl haladót, nem lesznek restek közbeavatkozni, és úgy változtatni a szabályokon, hogy ez a trend megálljon, és ha lehet, visszaforduljon.

Csou Kuan-jü, Alfa Romeo, Szaúd-arábiai Nagydíj
A rajt után még szoros volt a mezőny, de aztán kialakult a vonatozás  Fotó: Sam Bloxham / LAT Images / Pirelli

Az AMuS szerint ez jó alkalom lehetne arra is, hogy megpróbálják megnyirbálni a Red Bull fölényét – hiszen a sportágnak a lehető legrosszabb, ha egy csapat dominál, idejekorán eldöntve a világbajnoki címet –, miközben könnyebbé teszik a versenyzést és ezáltal izgalmakat generálnak. Amennyiben viszont biztonsági szempontból nem indokolt a szabályváltozás, ahhoz a csapatok beleegyezése is kell, így vélhetően nem lenne könnyű dolga a szövetségnek, ha felmerülne egy ilyen forgatókönyv.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss