back to top
2024. október 10. 02:33

KezdőlapF1Már tesztel az új F1-es istálló, amelyből a Mercedes B-csapata lehet

Már tesztel az új F1-es istálló, amelyből a Mercedes B-csapata lehet

-

Amennyiben az FIA és az F1 áldását adja majd a beszállásukra, újabb brit istállóval bővülhet a Forma-1-es mezőny.

Javában tart az a jelentkezési folyamat, amelynek során a Forma-1-be vágyó istállók beadhatják a királykategóriába való beszálláshoz szükséges dokumentumokat az FIA-nak. Korábban mi is megírtuk, hogy mely istállók közül kerülhet ki az az egy vagy több csapat, amely bebocsátást nyer a száguldó cirkuszba. Ezután a Formula Equal néven futó, a nemek terén 50-50%-os megoszlásra törekvő projektről részletek is napvilágot láttak, most pedig Dieter Rencken a RacingNews365 hasábjain egy másik jelentkezőről is több információt közölt.

Formula Equal – itt vannak az első részletek az 50%-ban női F1-es csapatról

A brit Hitech Grand Prix-ről van szó, amely komoly tényezőnek számít a formaautós utánpótlás-nevelés terén (az F2-ben és az F3-ban is van csapatuk), és amely 2026-tól szeretne csatlakozni a mezőnyhöz. Rencken a különböző forrásaira hivatkozva azt írja, hogy a H26 kódnéven futó csapat már meg is kezdte a szélcsatornás teszteket, amelyhez a Mercedes F1-es csapatának korábbi, jelenleg a Mercedes Applied Science által használt, 50%-os modell befogadására alkalmas silverstone-i szélcsatornáját veszi igénybe.

Rencken egyik forrása utalt arra, hogy a Mercedesszel remek kapcsolatot ápoló, az utóbbi években több alkalommal is az istálló juniorjait futtató Hitech a csillagos márkával kötött partneri szerződés keretein belül, annak erőforrásával érkezne az F1-be, és ezzel mintegy leváltaná az Aston Martint, és a Mercedes tulajdonképpeni B-csapatává válna.

Ez logikus lépés lenne azután, hogy a hírek szerint Toto Wolff, a Mercedes F1-es csapatának főnöke és ügyvezető igazgatója, valamint Lawrence Stroll, az Aston Martin tulajdonosa között megromlott a korábbi jó viszony.

Ami a H26-projektet illeti, a csapat a hírek szerint egy 2022-es vagy 2023-as modellel tesztel, hogy az első 2026-os szabályok legkésőbb 2024 júniusi kiadása előtt minél felkészültebb legyen. Emellett az istálló megkezdte egy kasztni tervezését az ismert törésteszt, illetve terhelési adatok alapján, miközben az oldalsó ütközési panelek, ütközési zónák és bukókeret tervezése is folyamatban van.

Rencken az egyik csapattaggal is beszélt, aki elmondta neki, hogy mindez azért zajlik, hogy amint az FIA-tól megkapják a remélt zöld jelzést, azonnal nekifoghassanak az érdemi munkának. Ez várhatóan legkorábban június 30-án történhet meg.

Friss