back to top
2024. május 19. 01:42

KezdőlapF1Nem csak Senna művelt káprázatos dolgot a doningtoni esőben, de erre már...

Nem csak Senna művelt káprázatos dolgot a doningtoni esőben, de erre már senki sem emlékszik

-

Az 1993-as Európa Nagydíjon aratta egyik legemlékezetesebb győzelmét Ayrton Senna, de az a nap ugyanúgy szólhatott volna fiatal honfitársáról is, mint róla.

1993. április 11-én rendezték az első és egyetlen Forma-1-es futamot az angliai Donington Parkban, amely Ayrton Senna pályafutásának egyik legemlékezetesebb győzelmét hozta. Az év jelentős részében a mezőny második, de sokak szerint inkább harmadik legjobb autójában ülő, a McLarennel csak versenyről versenyre szerződő háromszoros világbajnok közel másfél perccel nyert Damon Hill előtt, miközben régi nagy ellenfelének, a harmadik helyen záró Alain Prostnak már kört adott.

Senna csodaköre, Schumacher legszomorúbb győzelme, silverstone-i dagonya – F1-es futamok Húsvétkor

A fölényes győzelmet Senna nyitóköre alapozta meg, amelyben a negyedik helyről a kör végére az élre állt, majd többet vissza sem nézett. A halála után megjelent BBC-dokumentumfilmben úgy jellemezte ezt a futamot, amelyen minden összeállt, és elmondta, nem emlékszik olyan versenyre, amit ilyen stílusosan nyertek volna meg.

Kétségtelen, hogy aznap nemcsak Senna volt nagyszerű, hanem a McLaren MP4/8-as is, amely ilyen körülmények között jobban viselkedett a Williams FW15-ösnél, részben köszönhetően annak, hogy addigra fejlettebb aktív felfüggesztéssel rendelkezett, mint Prost és Hill 1992-es szezonra készült, gyakorlatilag 9 hónappal korábbi rendszerrel futó autója.

A McLaren és annak brazilja emellett remekül olvasta a változó körülményeket, míg a Williamsek nem.

Senna első köre fedélzeti kamerából és kívülről:

Egy másik brazil is villogott aznap

Senna pályafutása 38. győzelméről valószínűleg sok olyan ember is hallott, aki nem követte akkoriban rendszeresen a Forma-1-et, ám a királykategóriában mindössze harmadik futamát teljesítő, csupán 21 éves Rubens Barrichello remeklése talán már azok közül is többeknél homályba vész, akik élőben látták az 1993-as Európa Nagydíjat.

A Jordan-istálló színeiben versenyző brazil első köre pedig talán még Sennáénál is jobban sikerült, lévén a 12. helyről a 4.-re jött fel, ami még úgy is megsüvegelendő, hogy Michael Andretti és Karl Wendlinger ütközött előtte, JJ Lehto pedig a bokszutcából rajtolt. Eddie Jordan csapattulajdonos és csapatfőnök szerint Barrichello mutatványa még Sennáén is túltett, Gary Anderson, az istálló korábbi technikai igazgatója pedig így emlékezett idén januárban a Bring Back V10s podcastban a fiatal brazil produkciójára:

„Nagyon lenyűgöző volt, mert Senna az élmezőnyben ment, három autó volt előtte, azaz sokkal kisebb vízfüggönyben kellett vezetnie, mint Rubens-nek. Igen, [Barrichellót] segítette néhány másik autó, amelyek összeütköztek, de a verseny előtt nekik is ugyanúgy megvolt a lehetőségük. Kiváló munkát végzett.”

Anderson elmesélte, hogy szombat este kis híján meghiúsult Barrichello remek futamkezdete.

„Mi akkoriban fejlesztettük az elektronikus váltónkat, miután 1992-ben szekvenciális váltót használtunk, amit még váltókarral kellett kezelni, 1993-ban viszont bevezettük az elektronikus rendszert, amihez már nem kellett elengedni a kormányt és váltófülekkel lehetett váltani. De gondjaink adódtak vele, ezért abban állapodtunk meg Eddie [Jordannel], hogy amennyiben működik az edzéseken, használhatjuk a versenyen, de a legapróbb hiba esetén is visszaállunk a mechanikus rendszerre.”

„Thierry [Boutsen, Barrcihello csapattársának] autójában egész hétvégén az volt, ő pedig a testméreteit és a szűk pilótafülkét figyelembe véve nagyon jó munkát végzett azzal, hogy folyamatosan le kellett nyúlnia a váltókarhoz. Rubens autójában viszont az elektromos rendszer üzemelt, szombat este Eddie viszont azt akarta, hogy abba is tegyük vissza a régit, noha az újjal semmi probléma nem volt.”

Embed from Getty Images

Rendkívüli érettségről tett tanúbizonyságot mindössze 21 évesen

„Nagy vita kerekedett belőle, Rubens kikelt magából, hogy nem tehetjük ezt vele, és már hozzászokott, és nagyszerű az új rendszer, ami nagy különbséget jelent. És végül ez is hozzájárult ahhoz, hogy meglegyen a magabiztossága az első körben. Ha el kellett volna engednie a kormányt a váltáshoz, nem sikerült volna ennyire jól a nyitóköre. De ismerte az autót, tudta, hogy miként használja ki, miként váltson és mindent, ami ahhoz kellett, hogy a lehető legagresszívabb legyen az első körben anélkül, hogy gondolkodnia kell a vezetésen” – ecsetelte Anderson.

Barrichello már az alsóbb kategóriákban hírnevet szerzett magának azzal, hogy remekül ment esőben, aznap Doningtonban pedig megmutatta, hogy Forma-1-es autóval is nagyon érzi a vizes körülményeket. „Aznap megtanultuk, hogy Rubens az esőben kivételesen teljesítő pilóták egyike lesz, és az is lett – mondta Anderson. – Ő a legjobbak egyike az esőben azok közül, akikkel valaha dolgoztam. Ez a kör pedig volt annyira lenyűgöző, mint Sennáé.”

Kis híján dobogó lett belőle

Barrichello nemcsak az első körben alkotott maradandót, hanem a futam további részében is, hiszen Schumacher és Alesi kiesésével ő maradt az egyedüli pilóta, aki úgy ahogy bele tudott szólni Senna és a Williamsek párharcába. Az 50. kör környékén rövid ideig a második helyen is haladt, és kis híján kiütötte Sennát, amikor honfitársa le akarta őt körözni. Évekkel ezelőtt a Beyond the Grid podcastban erre úgy emlékezett vissza, hogy amikor meglátta a sárga sisakot a tükrében, azt hitte, hogy rosszul mutatták be neki a táblán a helyezését, és valójában vezet, ezért elhatározta, hogy hiába a bálványáról van szó, most könyörtelen lesz, és nem hagyja elmenni Sennát. De mielőtt rácsukta volna az ajtót a McLaren sztárjára, rájött, hogy lekörözésről, és nem párharcról van szó.

Eddie Jordan a könyvében így idézte fel Barrichello versenyét: „Lenyűgöző teljesítmény volt az elképzelhető legnehezebb körülmények között. A fiú úgy vezetett, mint egy veterán egy ennyire neves mezőnyben. Aztán hat körrel a vége előtt feljött a harmadik helyre Hill kései kiállása után. Ez már túl sok volt. Lehet, hogy dermesztő hideg volt, de semmit sem éreztünk belőle. Kinéz egy dobogós helyezés a Jordannek?”

Embed from Getty Images

Remekelt az esőben 

Kinézett, de Barrichello végül célba sem ért, hamarosan ugyanis leparkolta a Jordant a pálya mellett. A hivatalos indoklás szerint az üzemanyagnyomás ment el, a valóságban viszont az történt, hogy kifogyott az üzemanyag. Jordan felelevenítette, hogy nem hallotta, amit Barrichello mondott a rádióban, de Andersonra nézve tudta, hogy semmi jót nem jelent. „Bőrig ázva hirtelen mindenki elkezdte érezni a hideget. Nem volt mit mondani. A motorhome jóval arrébb volt, mint a garázs, az a séta pedig életem leghosszabb és legmagányosabb sétája volt” – írta könyvében a csapatfőnök.

Anderson 30 év távlatából elmondta, hogy valóban az üzemanyag fogyott ki.

„Először azt hittem, hogy az elektromos váltó romlott el, de aztán rájöttünk, hogy az üzemanyagnyomás szűnt meg. Ennek számos oka lehet, de a legtöbbször az, hogy nincs üzemanyag a tankban. A pozitívum ebben, hogy amikor visszahozták az autót, és belenéztünk a tankba, az teljesen száraz volt, ami bizonyította, hogy az üzemanyagrendszerünk nagyon jól működik, hiszen minden csepp üzemanyagot felhasznált.”

A Jordan akkori technikai igazgatója természetesen elrendelte a belső vizsgálatot, ami kiderítette, hogy a tankolásért felelős ember mulasztása vezetett a kieséshez. Lévén egy évvel a verseny közbeni tankolás 1994-es bevezetése előtt jártunk, akárcsak manapság, az autókat a teljes versenytávra feltöltötték. Barrichello autójába azonban a szükségesnél nagyjából 10 kg-mal kevesebb üzemanyag került.

Anderson levezette, hogy mindez úgy történhetett meg, hogy a beszállítójuktól 50 literes hordókban kapott benzint áttöltötték 60 literes hordókba, mert azokon volt látható szponzoruk, a Sasol logója. A töltögetésbe Doningtonban azonban hiba csúszott, és az egyik hordó nem lett teljesen feltöltve, és csak 50 liter került bele. A baki után a Jordan átállt arra a szisztémára, hogy liter helyett kg-ban számolta az üzemanyagot, és lemérte a hordókat azok tartalmának felhasználása előtt.

Barrichello esetleges dobogóját ez persze nem mentette meg, de nagyjából egy évre rá így is felállhatott a pódiumra a Jordan színeiben.

Friss