back to top
2024. június 16. 05:18

KezdőlapF1Hamilton időmérőjét elrontotta a Mercedes, majd Wolff kiállt és elmondta, úgy rossz...

Hamilton időmérőjét elrontotta a Mercedes, majd Wolff kiállt és elmondta, úgy rossz minden, ahogy van

-

Idei legrosszabb időmérő edzését teljesítette a Mercedes Miamiban, az eredménynél pedig már csak az adhat okot nagyobb aggodalomra, amit az istálló csapatfőnöke nyilatkozott.

Lewis Hamilton már a Miami Nagydíj időmérő edzésének második szakaszában búcsúzott, és csak a 13. rajtkockát szerezte meg a vasárnapi futamra, miközben csapattársa, George Russell is csupán 52 ezredmásodperccel előzte meg a már kieső Alex Albon Williamsét a Q2-ben. A Mercedes tehát küszködött a kvalifikáción, de emellé még nehéz helyzetbe is hozta a hétszeres világbajnokot, túl későn küldte ki őt ugyanis az utolsó Q2-es körére. Hamilton emiatt forgalomba került, nem tudta kellően felmelegíteni az abroncsait, és hideg gumikkal volt kénytelen nekivágni a továbbjutásért zajló küzdelemnek.

„Ezt messze túl későre hagytuk, srácok” – mondta a rádióban Hamilton a kiesése után

„Rendben kezdődött az időmérő, volt néhány jó pillanat. Összességében véve küszködtünk azzal, hogy meglegyen a tempónk a Q3-hoz, éppen, hogy be tudtunk volna jutni. Aztán közvetlenül a végén túl későn mentünk ki, és egy nagyjából hét autóból álló vonat végére kerültem, ami miatt nem voltak üzemi hőfokon a gumijaim a kör elején” – nyilatkozta a pályafutása legrosszabb amerikai rajthelyét megszerző Hamilton az időmérő után.

Mark Hughes a The-Race.com hasábjain elemezte ki, hogy miért volt ennyire lassú a Mercedes az időmérőn, és arra jutott, hogy a lassú kanyarokkal tűzdelt második szektorban volt bántóan rossz a W14-es, amelynek egyik fő hiányosságát, a hátsó tengely rossz tapadását minden korábbinál jobban kiemelte a miami pálya.

„Ha megnézzük például a Red Bullt, kis hátsó szárnnyal tudnak menni, amivel az egyenesekben és a kanyarokban is gyorsak – ecsetelte Hamilton. – Nekünk nagyobb szárnyat kell feltennünk, hogy akár csak a közelükbe érjünk a kanyarokban, úgyhogy szerintem főként a hátsó leszorítóerő hiányzik. Nem tartunk ott, ahol akarunk. Bárcsak olyan autónk lenne, amivel a győzelmekért küzdhetünk. Kemény a helyzet, de leszegjük a fejünket, nekem is le kell szegnem a fejemet, és tovább küzdenem.”

Ahhoz, hogy a Mercedes hátulja minél kevésbé legyen instabil a gyors kanyarokban, meredekebb hátsó szárnyat kell használniuk, ami viszont visszaüt a lassú fordulókban, mert a kocsit nem lehet olyan jól rotálni. Ezért a W14-es a 11-estől a 15-ös kanyarig tartó lassú szakaszon szemre is sokkal rosszabban viselkedett a Red Bullnál és a Ferrarinál, amit a GPS-adatok is alátámasztanak.

Lewis Hamilton, Mercedes, Miami Nagydíj
Fotó: Sulay Kelly/Mercedes

Russell és Verstappen legjobb Q2-es körét összehasonlítva látszik, hogy a brit csak ezen a szakaszon két tizedet kapott a hollandtól, ami kiegészülve az egyenesekben (a szükségszerűen meredekebb szárny miatt itt is többet kap a Mercedes, mint indokolt lenne) és az első szektor gyors kanyarjaiban összeszedett hátránnyal már tetemes lemaradást eredményezett.

És amikor ennyire kiélezett helyzetben a csapat – megpróbálva a lehető legjobb körülményeket biztosítani a pilótáknak, hogy ne a rohamosan javuló pálya miatt ne jussanak tovább – túl későn küldi ki valamelyik autóját, az a Hamiltonnal történtekhez vezet.

Wolff: Minden rossz

Ezek után nem csoda, hogy Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke egyetlen pozitívumot sem talált a csapata teljesítményében.

„Nem, ez rosszabb, mint amennyire valaha is gondoltam, hogy lehet. Tizenkét hónapja voltunk legutóbb itt, Miamiban, az autó pedig csak éppen, hogy jobb. Talán nem pattog az egyenesekben, de ez az egyetlen, ami javult tavalyhoz képest. Nem elég gyors, és fogalmunk sincs, hogy miért nem. Az egyik edzésen az első és második helyen állunk, aztán a következőn hatodikak és tizenharmadikak vagyunk. Ez egyszerűen elfogadhatatlan” – jelentette ki.

Az osztrák üzletembertől megkérdezték, mivel tudja bátorítani Hamiltont vasárnapra, mire ismét igencsak lehangoló választ adott.

„A gond az, hogy már nincs mit mondani, mert az autó egyszerűen nem elég gyors, és az, hogy olyan helyzetbe hoztuk a kivezető körén, hogy nem tudta előkészíteni a gumikat, csak még rosszabbá teszi a helyzetet. Nyilván senki sem hibázik szándékosan, és próbáljuk a legjobb helyzetbe hozni őt. A múltban sokszor elrontottuk és sokszor hoztunk jó döntést is. Ma George-nak és Lewisnak is nagyon rosszra fordultak a dolgok, és látszott [Hamilton] első szektoridején, hogy az autó egyszerűen nem volt megfelelő állapotban. Nem élvezem a hatodik, hetedik vagy nyolcadik helyeket, és azt sem élvezném, ha ötödikek lennénk, mert nem értjük, hogy mi teszi ezt az autót ennyire utálatossá.”

Hogy a két hét múlva, Imolában érkező fejlesztések mennyit fognak javítani a helyzeten, azt valószínűleg még a Mercedes sem tudja, de bizonyára abban reménykednek, hogy jelentősen.

Friss