back to top
2024. június 23. 04:39

KezdőlapF1Horror Monacóban - szalmabálákon múlt az élete a Ferrari sármos olasz pilótájának...

Horror Monacóban – szalmabálákon múlt az élete a Ferrari sármos olasz pilótájának (videó)

-

56 évvel ezelőtt szenvedte el halálos balestét Lorenzo Bandini az 1967-es Monacói Nagydíjon. A Ferrari közkedvelt olasz pilótája egy apró hiba miatt fizetett óriási árat, miközben két dolog is megmenthette volna az életét.

Forma-1-es futamgyőztes, Le Mans-i 24 órás, Daytonai 24 órás és Targa Florio-győztes. Mindenek előtt azonban Ferrarival versenyző olasz. Lorenzo Bandini 1961-ben, a privát Scuderia Centro Sud színeiben mutatkozott be a Forma-1-ben, 1962-ben azonban már a Ferrarinál tekerte a kormányt, és a patinás márka szolgálatában maradt egészen 1967. május 7-én, azaz napra pontosan 56 évvel ezelőtt bekövetkezett halálos balesetéig.

Ludovico Scarfiotti, Lorenzo Bandini, Ferrari, Le Mans, 1963
Bandini (jobbra) Ludovico Scarfiottival Le Mans-ban  Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

Egyetlen F1-es futamgyőzelmét 1964-ben szerezte Ausztriában, 1966-ban, John Surtees viharos távozása után pedig ő lett a Scuderia vezére. Az 1967-es év első versenyére, Dél-Afrikába a csapat nem utazott el, de Bandininek így is jól indult az esztendő, hiszen Chris Amon oldalán megnyerte a Daytonai 24 órást. A szezon második futamán, Monacóban viszont már ott volt Enzo Ferrari istállója.

Bandini a második helyet szerezte meg az időmérőn Jack Brabham mögött, majd a rajtnál átvette a vezetést, de később Denny Hulme és Jackie Stewart is megelőzte. Csakhogy Brabhamhez hasonlóan a skót is kiesett műszaki hiba miatt, így az olasz a 100 körös futam hajráját a második helyen kezdte meg, miközben folyamatosan csökkentette a különbséget az élen álló Hulme-hoz képest.

A 82. körben azonban szélesre csúszott a mainál jóval gyorsabb, 160 km/h körüli tempóval teljesített alagút utáni sikánban, eltalálta az oda kihelyezett szalmabálákat, majd nekicsapódott az egyik oszlopnak, amitől az autója szaltózott egyet, és visszaesett a pályára. Az ütközés erejétől megrepedt az üzemanyagcső, a Ferrari 312 F1 pedig lángba borult.

A Bandini balesete után készült felvételek 0:40-től láthatók:

„Először azt hittem, két autó szenvedett balesetet, mert néhány szalmabála is égett – emlékezett vissza 1997-ben Chris Amon, a versenyben maradt hat autó egyikében ülő csapattárs a Motorsport Magazine-nak. – Rájöttem, hogy Lorenzo benne volt, mert láttam egy aranyszínű kereket. Tudtam, hogy ő és Denny Hulme volt előttem, és azon tűnődtem, hogy vajon összeütköztek-e. A bokszutcai táblák néhány körre eltűntek, aztán láttam, hogy második vagyok Denny mögött. Aztán defektet kaptam a törmeléktől és kiálltam egy hosszú kerékcserére. A szerelők természetesen önkívületben voltak.”

„Noha számos alkalommal elhaladtam a tűz mellett, eszembe sem jutott, hogy Lorenzo még az autóban lehet. Nem láttam túl nagy sürgést-forgást a helyszínen, ezért azt gondoltam, rendben kijutott. Csak a verseny után tudtam meg, hogy nem…”

Bandini nem halt meg a helyszínen, hanem csak három nappal később, a kórházban, ami pedig a legrosszabb, hogy az eszméletét sem veszítette el a balesetben. A versenyt a sikánból figyelő Giancarlo Baghetti később elárulta Nigel Roebuck veterán F1-es újságírónak, hogy „hacsak nem jött éppen egy autó, semmi mást nem lehetett hallani, csak Lorenzo sikoltozását…”

Embed from Getty Images

Itt még versenyben… 

És mindezt ezrek nézték végig a helyszínen, miközben a pályabírók megfelelő felszerelés hiányában jóformán tehetetlenek voltak. Tűzálló felszerelésük nem volt, miként modern, ilyen méretű tűz eloltására alkalmas oltókészülékeik sem. Csupán kötelek álltak a rendelkezésükre, amelyekkel 5 percen (!) át próbálták átfordítani az autót. Amikor sikerült, Bandinit kiemelték, de ekkor egy televíziós helikopter túl alacsonyra ereszkedett, a rotorjai által keltett turbulencia pedig belobbantotta a lángokat, amitől a Bandinit cipelők menekülőre fogták, és közben eldobták az addigra már eszméletlen pilótát…

És eközben senkinek sem jutott eszébe megállítani a futamot – akkoriban ez amúgy sem volt jellemző –, ezért mentőt sem küldhettek a 31 esztendős olaszhoz, akit így a kikötőben, a vízen át kellett előbb szállítani, hogy aztán kórházba kerülhessen. Már az is csoda volt, hogy élve eljutott oda, mivel a testének 70%-át harmadfokú égési sérülések borították, emellett pedig súlyos belső sérüléseket szenvedett. Amon szerint utóbbiak nélkül életben maradhatott volna, „de talán jobb, hogy nem maradt.” A tragédiát pedig csak tetézte, hogy Bandini sokkos állapotba került terhes felesége is kórházba került, de túl későn ahhoz, hogy meg tudják menteni a pár születendő gyermekét.

Embed from Getty Images

A pillanat, amikor a szalmabálák után Bandini eltalálta az oszlopot 

Amon úgy vélte, Bandini egyszerűen a kimerültség miatt hibázott, mert a monacói pálya komoly fizikai kihívás elé állította a versenyzőket, ráadásul akkoriban a futam is hosszabb volt (az 1967-es két és fél órán át tartott). „Sokkal fáradtabb voltam, mint valaha verseny után. Lorenzo nagyon fitt volt, de én valószínűleg erősebb, miközben ő gyorsabban haladt nálam, úgyhogy többet is kivett magából. Nem követett el nagy hibát, mindössze néhány centimétert vétett…”

„Nem igazán hiszek az előérzetekben, de a verseny előtti szerdán eltűnődtem. Lorenzo és én elmentünk ebédelni a hegyekbe, a visszaúton pedig nagyon elmélkedő volt, látta az élet apró örömeit, a virágokat, hogy tavasz van, és a többi. Látott egy öregembert horgászni az út mellett, és megállt, hogy egy ideig csendben nézze. Nehéz átadni, amit próbálok ezzel mondani, de mintha ízlelgette volna az életet, tudván, hogy történni fog valami. Soha nem felejtem el azt a napot” – emlékezett vissza Amon a Motorsport Magazine-nak.

Az új-zélandi a verseny utáni hétfőn csapattársával együtt repült volna Indianapolisba, hogy elkezdje a felkészülést az Indy500-ra, de végül Monacóban maradt még egy napot, hogy aztán szerdán, a pályán tudja, meg, hogy barátja meghalt. „Nem ért váratlanul, de így is megrázott. Kimentem, és elég gyorsan haladtam, amikor a jobb hátsó felfüggesztés eltört. Az autó borzasztó módon pörögni kezdett, és vagy 300 yard után végül a falnak csapódott. Hosszú ideig tartott, közben pedig minden átfutott az agyamon. Onnantól kezdve utáltam Indianapolist.”

Embed from Getty Images

Amon, ahogy elhalad az égő roncs mellett, amiben még ott volt Bandini  

A monacói futam másnapján a pilóták hosszas tanácskozást folytattak a szervezőkkel, és elérték, hogy az 1968-as nagydíjra a szalmabálákat védőkorláttal helyettesítsék, ami alighanem megmentette a sérült Jackie Stewartot helyettesítő Johnny Servoz-Gavin életét, amikor Bandiniéhez hasonló hibája után nemhogy nem esett ki, de folytatni tudta a száguldást.

Ha ezt egy évvel korábban megteszik, 87 évesen akár még ma is köztünk lehetne a jóképű, mindenkivel kedves, és közben a megfelelő autóban akár vb-címre is képes olasz, ám életfelfogása alapján lehet, hogy azt mondaná, számára ott és akkor, Monacóban jött el az idő a távozásra. „Ha menned kell, ha az van megírva, hogy azon a napon jött el az időd, meg fogsz halni, akár versenyzel, akár nem” – vallotta.

Emlékét 1992 óta egy trófea is őrzi, amelyet minden évben az az F1-es csapat vagy pilóta nyer meg, amely „dicséretes teljesítményt nyújtott a motorsportban.”

Michael Schumacher, Lorenzo Bandini trófea, 2004, Ferrari
Michael Schumacher a Bandini-trófeával 2004-ben  Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

Friss