2024. április 20. 13:50

KezdőlapF1A Miami Nagydíjon is kevésen múlt a gázolás a bokszutcában (videó)

A Miami Nagydíjon is kevésen múlt a gázolás a bokszutcában (videó)

-

Lando Norris csak nagyon kevéssel úszta meg, hogy ne üssön el a Miami Nagydíjon egy bokszutcában sétálgató embert.

Az Azeri Nagydíj után nagy felháborodást váltott ki, hogy a kötelező bokszkiállását az utolsó körben megejtő Esteban Ocon a bokszutca elején kis híján elütött néhány fotóst, akik már az időközben felállított parc fermé mellett várták az első három helyezettet. A felügyelők az eset után beidézték az FIA embereit, és elmarasztalták őket, illetve arra kötelezték a szövetséget, hogy változtasson a protokollján.

Ilyen volt az életveszélyes bakui bokszutcai eset egy ott tartózkodó fotós szemével

Ez a változtatás a Miami Nagydíjra meg is történt, és bevezették, hogy a csapatok szerelői és VIP-vendégei addig nem léphetnek be a bokszutcába, amíg az utolsó autó át nem szelte a célvonalat, és világossá nem vált, hogy nem lesz több kerékcsere.

„A csapatok szerelőinek nem engedélyezett, hogy a garázsból a parc fermébe menjenek a hűtőventillátoraikkal arra számítva, hogy az autóik ott fognak megállni a verseny végén egészen addig, amíg az utolsó autót le nem intette a kockás zászló. Semmilyen személy vagy VIP nem léphet be a bokszutcába addig, amíg az utolsó autót le nem intették. Bármilyen szabályszegés a csapat(ok) belépőinek visszavonásával jár a későbbi versenyekre, a szabályt megsértő istállókat pedig jelenthetik az FIA felügyelőinek” – olvasható a minden versenyhétvégén közzétett, verseny utáni procedúrákat taglaló FIA-dokumentum miami változatában.

A Miami Nagydíj végén nem is történt a bakuihoz hasonló veszélyes eset, ám így sem sokon múlt, hogy nem ütöttek el egy személyt (feltehetően egy fotóst) a bokszutcában, még a verseny elején. Lando Norris korai kiállása során ugyanis egy férfi sétált át keresztbe a McLaren versenyzője előtt, aki apró korrigálással reagált. Az eset veszélyességét leginkább az adta, hogy a miami bokszutcába egy beláthatatlan kanyar vezet, Norris így csak az utolsó pillanatban vette észre a személyt, akit nagyon kevéssel került el.

Az eset:

Az persze nem tilos, hogy az ott dolgozók verseny közben átsétáljanak keresztbe a gyorssávon, fotósok, tévések és a bokszfalon ülők ezt rendszerint meg is teszik, de nagyon nem szerencsés ezt olyan helyen végrehajtani, ahol a szóban forgó személynek sikerült.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss