back to top
2024. június 18. 01:25

KezdőlapF1Itt a Ferrari várva várt újítása, teljesen megújult az autójuk oldala (fotók)

Itt a Ferrari várva várt újítása, teljesen megújult az autójuk oldala (fotók)

-

Noha először csak holnap lép pályára, néhány fotó már ma készült a Ferrari Barcelonában debütáló új fejlesztéseiről, amelyek leglátványosabb eleme egyértelműen a Red Bull-mintára készült oldalszekrény.

Eddig nagyon nem úgy alakul a Ferrari idei szezonja, ahogyan azt a vörösök eltervezték, de ettől még nem állt meg a munka Maranellóban. Ezt bizonyítja, hogy a Scuderia a hétvégi Spanyol Nagydíjra eddigi legkomolyabb fejlesztési csomagjával készült, amelynek része egy új oldalszekrény is. A barcelonai Circuit de Catalunyán készült csütörtöki fotók pedig arra engednek következtetni, hogy a Mercedeshez hasonlóan a Ferrari is filozófiát vált, és elkezdi követni a Red Bull által kitaposott utat.

A maranellóiak a tavalyi év kezdete, azaz az új aerodinamikai szabályok bevezetése óta kitartottak a saját koncepciójuk mellett, de látva a Red Bull előnyét az idén, a jelek szerint ők is készen állnak a filozófiaváltásra. Ez persze még nem jelenti azt, hogy ez az egyben lemásolták az RB19-es oldalát, ám a fényképek tanúsága alapján egyértelműen ebbe az irányba indultak el.

Eltűnt a fürdőkádszerű bemélyedés az oldalszekrény tetejéről

Ez arra is utalhat, hogy a maranellói mérnökök úgy érzik, aerodinamikai változtatásokra van szükség ahhoz, hogy orvosolják például a gumikezeléssel kapcsolatos problémákat. Csodaszernek ugyanakkor semmiképp sem szabad tekinteni az átállást. „Nem számítunk csodákra. Mostantól szeretnénk és megpróbálunk minden versenyre kisebb újításokat vinni. Ennek a jó irányba kell vinnie minket, de nem hiszem, hogy komoly változást jelent” – idézi az Autosport a csütörtökön Barcelonában nyilatkozó Charles Leclerc-t.

További fotókon az új oldalszekrény (felül az új, alul a régi változat):

„Jelenleg az a helyzet, hogy extrém kicsi az autó működési tartománya, és az időmérőn, új gumikon, úgy, hogy pontosan tisztában vagyunk a széliránnyal, pontosan tudjuk, hogy miként kell vezetni, és ilyenkor rendben van. De amint egy kicsit változnak ezek a körülmények, az autó rengeteg leszorítóerőt veszít. Úgyhogy sokat dolgoztunk ezen az új fejlesztésekkel. Ez nem igazán a teljesítmény terén, hanem a hétvége alatti következetességben segíthet, ami remélhetőleg hozzájárul ahhoz, hogy jobb eredményt érjünk el vasárnap” – tekintett előre a monacói pilóta.

A Ferrari persze nemcsak az oldalszekrényen módosított, hanem például új, jelentősen átdolgozott padlólemezt is elvitt a Spanyol Nagydíjra. Albert Fabrega alább össze is hasonlította azt a korábbi változattal.

Friss