back to top
2024. május 06. 23:36

KezdőlapF1Hivatalos: 10 évig még biztosan lesz Magyar Nagydíj

Hivatalos: 10 évig még biztosan lesz Magyar Nagydíj

-

Egy sajtótájékoztató keretében bejelentették, hogy 2032-ig meghosszabbították a Forma–1-es Magyar Nagydíj szerződését. Mindez azt jelenti, hogy a mostanival együtt még legalább tíz F1-es futam lesz a Hungaroringen.

A Forma–1 bejelentette, hogy a Magyar Nagydíj további öt évig, vagyis 2032-ig marad a versenynaptárban, meghosszabbítva ezzel a 2027-ig szóló megállapodást. Az új szerződést azt követően írták alá, hogy bejelentették: a Hungaroring az elkövetkező években jelentős felújításon esik át, többek között új főépületet és főtribünt építenek.

A Budapest történelmi városától mindössze 20 km-re található ikonikus versenypálya, a 4381 méter hosszú Hungaroring 1986 óta szerepel az F1-es versenynaptárban, és a sportág számos legendája aratott itt győzelmet, köztük Michael Schumacher és Ayrton Senna, akik négy, illetve három Magyar Nagydíjat nyertek meg.

A 2023-as mezőnyből eddig öt pilótának sikerült megnyerni a Magyar Nagydíjat: Lewis Hamilton nyolc sikerrel tartja a rekordot, míg Fernando Alonso húsz évvel ezelőtt éppen ezen az aszfaltcsíkon aratta pályafutása első futamgyőzelmét. A visszatérő Daniel Ricciardo 2014-ben nyert itt, Esteban Ocon 2021-ben (neki is az volt az első…), Max Verstappen pedig a tavalyi sikere után idén is szeretné megkaparintani az első helyezettnek járó herendi porcelánserleget.

A Forma–1-es Magyar Nagydíj vasárnapi napjára már tavaly decemberben elfogytak a jegyek – több mint 300 ezer rajongót várnak a négy nap alatt, ami újabb növekedés a tavalyi 290 ezerhez képest. A 2023-as abból a szempontból is különleges a magyarok számára, hogy az idén húsz éve, hogy Baumgartner Zsolt, az első és mindmáig egyetlen magyar versenyző a Hungaroringen mutatkozott be az F1-ben.

 

„Nagyszerű hír, hogy bejelenthetjük, a Magyar Nagydíj további öt évig szerepelhet a versenynaptárban – mondta Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója. Különleges pálya ez, amit a gyönyörű magyar főváros, Budapest közelsége csak fokoz – ezt a futamot minden versenyzőnk és szurkolónk nagyon várja. Jó látni a magyar promóter elszántságát és erőfeszítéseit a fejlesztések terén, és azzal kapcsolatban, hogy tovább javítsa a szurkolók kiszolgálását. Olyasvalami ez, amit minden egyes helyszínen és eseményünkön látni szeretnénk.”

„Hatalmas büszkeség és nagy megtiszteltetés számunkra a szerződéshosszabbítás, amely azt mutatja, hogy ebben a kiélezett versenyben, amely az F1 Nagydíjak rendezéséért folyik, mi sikert arattunk – jelentette ki Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. Terveink szerint a 2026-os Magyar Nagydíjra teljesen megújul a pálya – beleértve a főépületet, a főlelátót és a szurkolói zónát is –, vagyis az új szerződéses periódusban világszínvonalú, vagy úgy is mondhatnám, F1-es szintű környezetben láthatjuk vendégül a csapatokat és a szurkolóinkat, akik számunkra a legfontosabbak. Kollégáimmal nyolc éve kezdtünk el dolgozni ennek a nagyszabású fejlesztésnek az előkészítésén, és végtelenül boldog vagyok, hogy siker koronázta a fáradozásainkat, köszönöm mindenki munkáját, aki részt vett ebben a projektben.”

„A Formula 1-es Magyar Nagydíjat 1986 óta rendezik meg, ezzel Monza mögött másodikak vagyunk azon versenyek sorában, amelyek folyamatosan szerepelnek a naptárban – fogalmazott dr. Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára. Ez a futam már régen túlmutat egy egyszerű sporteseményen: Magyarország egyik legfontosabb nemzetközi rendezvénye, amelyre minden évben külföldi szurkolók tízezrei látogatnak el hazánkba, a televíziós közvetítést pedig az egész világon látják. Nagy örömmel jelenthetjük be, hogy a Honvédelmi Minisztérium nevében Szalay-Bobrovniczky Kristóf miniszter úr aláírta a szerződéshosszabbítást, amelynek köszönhetően 2032-ig rendezhetünk futamot. Fontos kiemelni, hogy a jogtulajdonos a hosszabbítás feltételéül szabta, hogy a 2026-os futamig el kell végeznünk a Hungaroring teljes megújítását. Terveink szerint idén év végére megszületik a munkákra vonatkozó közbeszerzési eljárás eredménye, ezt követően a kormány támogató döntése után 2024 elején lép hatályba a szerződés, és kezdődhetnek el az előkészületi munkálatok.”

Friss