back to top
2024. május 07. 09:01

KezdőlapF1Soha, senki nem csinált még ilyet - a Magyar Nagydíjon írt történelmet...

Soha, senki nem csinált még ilyet – a Magyar Nagydíjon írt történelmet a Red Bull

-

Max Verstappen már a rajt utáni métereken megelőzte Lewis Hamiltont, majd ellentmondást nem tűrő versenyzéssel nyerte meg a 38. Magyar Nagydíjat, amivel történelmi tetthez segítette a Red Bullt. A hétszeres világbajnok a dobogóról is leszorult.

Több mint 30 fokos hőségben rajtolt el a 38. Forma-1-es Magyar Nagydíj, amelynek legnagyobb kérdése az volt, hogy a pole pozíciót megszerző Lewis Hamilton – vagy esetleg más –  meg tudja-e állítani a második helyről induló Max Verstappent, vagy a holland pilóta Mogyoródon zsinórban hetedik, összesen idei kilencedik győzelmét ünnepelheti.

Sergio Pérez, George Russell rajtolt a kemény, Carlos Sainz, Lance Stroll, Cunoda Juki és Pierre Gasly pedig a lágy keveréken, rajtuk kívül mindenki más a közepes abroncsokon kezdett. Hamilton jól indult, de Verstappen a poros ívről még jobban, és már a célegyenesben a hétszeres világbajok mellé ért, aki az első kanyarban könnyedén kifékezte őt. Eközben Oscar Piastri a belső kerékvetőhöz „ragadva” lesipuskásként feljött a harmadik helyre, majd a kigyorsítás alatt elment a Mercedes mellett, amelyet a kettes kanyarban a másik McLaren is körbeautózott, hogy aztán a hármasban fejezze be az előzést.

A sorrend a rajt után így Verstappen, Piastri, Norris, Hamilton volt az elejében, az ötödik helyen azonban nem Csou Kuan-jü következett, a kínai versenyző ugyanis nagyon rosszul rajtolt, majd az egyes kanyar féktávján belecsúszott Daniel Ricciardóba, aki így meglökte Esteban Ocont, az Alpine versenyzője pedig felugratott a csapattársára. Az eredmény: mindkét Alpine-nak fel kellett adnia a versenyt, Csou meg begyűjtött egy 5 másodperces büntetést.

Hamilton nem tudta megtartani a vezetést:

Hamiltont Leclerc, Sainz, Alonso, Pérez, Hülkenberg és Stroll követte az első tízben, de már nem sokáig maradt ez a sorrend, Pérez (a mexikói egyedüliként kezdett kemény gumin, mindenki más a közepeseket tette fel) ugyanis elkezdte támadni az Aston Martin spanyolját, majd meg is előzte a kétszeres világbajnokot.

A tervezett kerékcserék sorát Alex Albon kezdte a 9. körben, de hamarosan jött Bottas, Cunoda és Stroll is. Az élcsapatok pilótái közül Sainz érkezett legkorábban, a 15. körben, majd a 16.-ban Hamilton, a 17.-ben pedig Norris és Leclerc is feltette a kemény gumikat. Leclerc kiállásánál azonban nem működött a bal hátsó keréknél levő légpisztoly, ezért a monacói több mint 9 másodpercet állt a bokszban.

Az ekkorra Max Verstappentől már több mint 8 másodperccel lemaradó Oscar Piastri a 18. körben állt ki, amivel veszített egy pozíciót, mert Norrisnak sikerült elévágnia. Az ausztrál nemsokára meg is kérdezte a csapatot, hogy most mihez kezdjen, mire közölték vele, hogy csak vigyázzon a gumikra, és próbáljon eljutni az előre kijelölt körszámig a második etapjában.

Verstappen a 23. körben cserélte le a közepes gumikat, és simán visszajött az élre, a még kiállás előtt álló csapattársa elé, aki a 24. körben váltott közepes gumikra, és a 7. helyre tért vissza. Verstappen kényelmes, több mint 5 másodperces előnyben vezetett Norris előtt, és tartotta ezt a különbséget.

Féltávhoz közeledve Sergio Pérez felzárkózását figyelhettük: a mexikói előbb Sainzot, majd nagyon agresszív manőverrel Russellt előzte. A Mercedesszel majdnem össze is ért a hármas kanyarban, mert a belülre szoruló brit nem adta könnyen magát, majd a kör végén inkább kiállt lecserélni a kemény gumijait közepesekre. Ezzel a 29. körre mindenkinek egy kerékcsere állt a neve mellett.

Pérez előzi Sainzot:

Hogy ne unatkozzunk, a folytatásban Russell vadászta le egyesével az új gumin a használt keményeken autózókat, a 31. körben Alex Albon pedig megnyitotta a kerékcserék második hullámát, és kapott egy új kemény szettet, majd ugyanígy tett Daniel Ricciardo is azzal a különbséggel, hogy ő közepeseken folytatta.

Féltávnál az élen Verstappen, Norris, Piastri, Hamilton, Pérez volt az első öt sorrendje, a holland közel 10 másodperces előnyt épített ki eddigre, de Norris és Piastri között is volt hat másodperc, Hamilton pedig 7 másodpercre szakadt le az ausztráltól. Hátrébb Sainz és Leclerc autózott, majd Alonso, Stroll és Bottas zárta a pontszerzők névsorát.

A 40. körhöz közeledve Piastrinak és Hamiltonnak is el kellett kezdenie hátrafelé tekintgetnie, mert előbbire a hétszeres világbajnok, rá pedig Sergio Pérez érkezett meg. Mivel Hamiltonnak a motorhőmérsékletekkel gyűlt meg a baja, és a csapat arra kérte, hogy a féktávok előtt hamarabb vegye el a gázt, várható volt, hogy nem fog tudni csatába szállni a mexikóival, de mégis megtette, mondhatni feleslegesen.

Pérez a 42. kör elején támadott először, Hamilton azonban remekül pozícionálta a rosszabbul tapadó Mercedesét, a Red Bull azonban úgy döntött, hogy a kör végén inkább kihívja Pérezt, és elévág a hétszeres világbajnoknak, amit sikeresen kivitelezett.

Ugyanebben a körben érkezett Piastri is, mindketten közepes gumit kaptak, majd egy körrel később a Ferrari stratégiáját megkérdőjelező Leclerc is meglátogatta a szerelőit egy friss kemény szettért. Ezúttal minden simán ment, 2,2 másodperc alatt lecserélték a kerekeket, azonban a monacói füstölő kerekekkel érkezett meg a bokszutcába, ahol átlépte a megengedett sebességet, amiért 5 másodperces büntetést kapott.

Norris és Sainz a 44. kör végén jött, előbbi megtartotta a helyét Piastrival szemben, utóbbi azonban visszaesett Leclerc mögé.

A kicsit hosszabb kiállása miatt Pérezzel szemben időt veszítő Piastri eközben a 47. körig bírta visszatartani a mexikóit, akinek egészen a kettes kanyar kijáratáig kellett küzdenie az ausztrállal, aki végül a fűre hajtva volt kénytelen meghátrálni a visszatámadástól.

Pérez és Piastri csatája:

Hamilton a 49. körig maradt kint a kemény gumikon a második helyen, hátha jön egy biztonsági autó és kisegíti, de nem jött. A Mercedes veteránja az 5. helyre jött vissza a közepes keveréken, hogy megkezdje utolsó etapját a versenyen. Verstappen az 51. körben vételezett szintén közepes gumikat, de előnyéből így is maradt 12 másodperc.

Ekkorra mindenki túl volt a második cseréjén, a hajrának pedig Verstappen, Norris, Pérez, Piastri, Hamilton, Leclerc, Sainz, Russell, Alonso, Stroll sorrendben vágott neki az első tíz, de az 57. körre Hamilton utolérte Piastrit, és simán kifékezte a célegyenes végén.

Ezzel pedig meg is történt a 38. Magyar Nagydíj utolsó előtti említésre méltó manővere, mert a befutóig már csak George Russell előzött, és vette át a 7. helyet a gumijait teljesen elfogyasztó Carlos Sainztól, majd sikeresen öt másodpercen belülre került Leclerc-hez képest, azaz a monacói büntetésével előzés nélkül az övé lett a 6. hely.

Mindez azonban mit sem érdekelte Verstappent, aki óriási, több mint 30 másodperces előnnyel nyert Norris és Pérez előtt, akit a végére még megkergetett egy kicsit a felzárkózó Hamilton, de támadási közelségbe már nem került. A hétszeres világbajnok mögött Piastri, Russell, Leclerc, Sainz, Alonso és Stroll lett az első tíz sorrendje.

A Red Bull tehát történelmet írt, hiszen 12 futamot nyert zsinórban, ami soha egyetlen csapatnak sem sikerült még a Forma-1 történetében.

A 38. Magyar Nagydíj végeredménye:

Friss