back to top
2024. június 15. 10:08

KezdőlapF1Alonso: Hamilton és Verstappen nem épített semmilyen csapatot

Alonso: Hamilton és Verstappen nem épített semmilyen csapatot

-

Fernando Alonso szerint Lewis Hamilton és Max Verstappen is csak jókor volt jó helyen, és ezért tudott ennyit nyerni, mint ahogy általánosságban véve is igaz, hogy egy pilóta nem tud csapatot építeni maga köré. 

Fernando Alonso nem érti, miért mondják az emberek azt, hogy vannak pilóták, akik képesek csapatot építeni maguk köré, és ezzel is hozzájárulni a sikerhez. A kétszeres világbajnok – akit pályafutása során számtalanszor ért az a kritika, hogy nem csapatjátékos, és építkezés helyett inkább rombolni szokta a morált, ha a dolgok nem a terv szerint mennek – úgy véli, inkább az a fontos, hogy egy pilóta jókor legyen jó helyen, ezért Lewis Hamilton és Max Verstappen sikereit sem tulajdonítja a legkevésbé sem annak, hogy a hétszeres és a kétszeres világbajnok csapatot épített maga köré.

„Mindig azt mondják, hogy vannak pilóták, akik csapatot építenek, de amikor Lewis megérkezett a Mercedeshez 2013-ban, nem épített semmit. Pusztán jött egy szabályváltozás a következő évben, és minden abból épült” – utalt Alonso a The Telegraph-nak adott interjúban a hibrid erőforrások 2014-es bevezetésére, amelyek fejlesztését már jóval Hamilton érkezése előtt megkezdte a Mercedes, és amelyek utána legalább 2-3 éven át a sikereik alapját képezték amellett, hogy az autójuk többi része is kiemelkedő volt.

Lewis Hamilton, Mercedes, Magyar Nagydíj, 2013
Hamilton is csak jókor váltott csapatot?  Fotó: Daimler

„Max esetében, amikor a Toro Rossótól a Red Bullhoz ment, Hamilton továbbra is mindent megnyert” – tért rá arra, hogy Max Verstappen 2016-ban lett Red Bull-pilóta, de csak 2021-ben volt harcban először a vb-címért.

A Red Bull egyeduralmát pedig szerinte nem a holland csapatépítése, hanem a 2022-es szabályváltozások hozták el. „Max nem épített győztes Red Bullt, 2021-ben pedig nagyon szoros volt a csata kettejük között, most pedig a tavalyi szabályváltozás után eddig minden versenyt megnyertek.”

„Úgyhogy nem tudom pontosan, hogy mire gondolunk, amikor azt mondjuk, hogy csapatot tudsz építeni magad köré, mert szerintem ez egy olyan sport, amelyben normál esetben a technikai döntések, technikai szabályok, inspiráció a tervezőirodából, szélcsatornából vagy ilyen helyekről jelenti a nagyobb különbséget a visszajelzéseid, személyiséged, vezetési stílusod ellenében. Végső soron a jó időben kell a jó helyen lenned” – összegzett a 42 esztendős spanyol.

Hogy ez a felfogás hozzájárult-e ahhoz, hogy Alonso „csak” két világbajnoki címig jutott, és másfajta hozzáállással sikeresebb lehetett-e volna, azt persze soha nem tudjuk meg, de azt valószínűsíthetjük, hogy azok, akik együtt dolgoztak Hamiltonnal, Verstappennel, vagy korábban Sebastian Vettellel és a csapatépítésben az emberi kapcsolatok fontosságát felismerő és kiemelten kezelő Michael Schumacherrel, nem feltétlenül osztják Alonso véleményét.

Schumacher 12 éve tért vissza, majd nem nyert semmit, de így is világbajnokot faragott a Mercedesből

Az interjúban a spanyol egyébként elmondta, hogy ezen okfejtésből kiindulva az Aston Martinnal sem számít kiemelkedő sikerekre a közeljövőben. „Amikor negatív sorozataid vannak, rá vagy kényszerítve, hogy dolgozz, amikor pedig jók az eredmények, ez könnyebb. Szükségünk van néhány rossz döntésre a Red Bulltól, amelyek eltérítik őket a jó irányról, amelyre rátaláltak. Nekünk számos lépést kell tennünk előre, és egyet már tettünk is a múlt télen. Teljes mértékben megbízom ebben a projektben” – jelentette ki.

Friss