back to top
2024. május 30. 08:38

KezdőlapF1Volt csapattársa sem érti, hogyan úszhatta meg a büntetést Verstappen

Volt csapattársa sem érti, hogyan úszhatta meg a büntetést Verstappen

-

Max Verstappen szingapúri meg nem büntetése ismét rávilágított, hogy nem elég következetesek az egyes esetek megítélései a Forma-1-ben, és a feltartásért járó szankciók például azon is múlhatnak, hogy kik ülnek a felügyelői testületben.

Nemcsak a szurkolók, hanem az F1-es paddockban is igen nagy értetlenség fogadta, hogy Max Verstappent nem büntették meg a Szingapúri Nagydíj időmérő edzése után. A 11. helyen végző hollandot három esetért is vizsgálták, és végül megúszta két megrovással, miközben nagy valószínűséggel még ő maga is úgy készült, hogy Cunoda Júki feltartásáért hátrasorolásos büntetést kap.

Végül ezért az esetért a Red Bull kapott 5000 eurós bírságot, mert nem szólt időben Verstappennek, ami igaz, de az idei szezonban többször is láttunk már olyan eseteket, amikor ezt a felügyelők ugyanígy elismerték, de attól még a versenyző kapott büntetést. Most viszont valamiért úgy ítélték meg, hogy erre nincs szükség.

Verstappen három büntetést is megúszott, riválisai nem tanúskodtak ellene

Ezek után többen is értetlenségüknek adtak hangot. „A felügyelőknek rendelkezésére áll minden információ. Ami minket illet, amikor feltartanak, az frusztráló. Amit pedig látni szeretnénk, az a következetesség” – idézi Tom McCullough-t, az Aston Martin teljesítményigazgatóját a PlanetF1.

De nemcsak a brit szakember, hanem Pierre Gasly sem értette, hogy volt csapattársa miért nem kapott büntetést. A francia versenyzőnek a futamon Kevin Magnussennel volt egy vitás esete, amely során a dán leszorította őt, mégsem kapott büntetést. Gasly erről nyilatkozva tért ki az Autosportnak a szombati feltartásos incidensre.

„Csak megkérdeztem, hogy leszoríthat-e a pályáról, amikor meg akarom előzni, [ebben az esetben] kicsit meglököm és ugyanezt teszem. Nem fogok most erről újabb vitát nyitni, egyszerűen csak tegyék fekete-fehérré a szabályokat. Eléggé meg voltam lepődve [az időmérő után], majd vasárnap megint. Nem teljesen értem a szabályokat. Elolvasom azokat, tudom azokat, de aztán nem mindig ugyanaz történik a pályán. Ugyanakkor ez nem változatott a versenyemen, amiből kihoztam a legtöbbet, úgyhogy rendben volt, de néhány alkalommal úgy tűnik, hogy ez nem fair” – ecsetelte.

Miért úszhatta meg Verstappen azt, amiért Leclerc-t megbüntették?

„Lehet, hogy azért van, ahogy tekintek dolgokra, nem tudom. Beszélni fogok az FIA-val, mert nem teljesen értem. Nem fogok többet kérdezni és a többi, de voltak ellenem hozott kemény döntések, mint a hat helyes hátrasorolás az idén Barcelonában feltartásért, ami egyértelműen sokkal enyhébb eset volt, mint amit tegnap láttam – utalt Verstappen és Cunoda incidensére. – Talán most már lehet ilyet, nem tudom, de meg fogom kérdezni.”

Gasly Spanyolországban Verstappent és Sainzot is feltartotta az időmérőn, amiért egyenként három helyes hátrasorolást kapott még úgy is, hogy az előbbivel történt esetnél a felügyelők kiemelték, hogy az Alpine nem szólt neki időben az érkező címvédőről. Ebből és más, ehhez hasonló esetekből indult ki Martin Brundle is, amikor a Sky Sports közvetítésében már a szingapúri időmérő alatt azt mondta, nagyon meg lenne lepődve, ha Verstappen megúszná a büntetést.

Forma-1, Max Verstappen, Sergio Pérez, Red Bull, Szingapúri Nagydíj 2023, futam
Verstappen végül az 5. lett a futamon, ám kérdés, mennyiben változtatta volna meg a versenyét, ha a 11. helyett a 14. helyről indul / Fotó: Getty Images/Red Bull Content Pool

„Más, az idei szezonban alkalmazott büntetéseket figyelembe véve sokakat nagyon meglepett ez a paddockban. Biztos vagyok benne, hogy a szóban forgó csapatot és versenyzőt is. Az pedig, hogy az AlphaTauri nem küldött képviselőt a meghallgatásra, még ha a Red Bull junior csapatáról is van szó, sportszempontból csalódáskeltő volt a számomra” – írta már szokásos futam utáni jegyzetében.

Az FIA következetlensége tehát többeknek sem tetszik, és mivel a szabályban nincs leírva, hogy mely esetekben elég a csapat büntetése, és mikor osztanak ki hátrasorolást, a jövőben is a felügyelők megítélésén fognak múlni a hasonló esetek.

Friss