2024. február 22. 01:21
KezdőlapF1Fittipaldi brutális baleset árnyékában jutott fel a csúcsra - korlát fejezte le...

Fittipaldi brutális baleset árnyékában jutott fel a csúcsra – korlát fejezte le a fiatal osztrák pilótát

-

Klasszikusokat idéző bajnoki finálénak indult, de végül meglehetősen unalmas bajnoki döntő lett az 1974-es szezon utolsó versenyéből, amely leginkább a fiatal osztrák versenyző, Helmuth Koinigg brutális balesetéről maradt emlékezetes.

Az 1974-es USA Nagydíjat jókora érdeklődés övezte, hiszen 1968 óta először dőlt el a világbajnoki cím az utolsó versenyen. A szezonzárónak otthont adó Watkins Glenbe a ferraris Clay Regazzoni azonos pontszámmal érkezett a McLarennél versenyző Emerson Fittipaldival, de még a Tyrrellt erősítő Jody Scheckternek is volt matematikai esélye a címre, noha ehhez a győzelme mellett a másik két pilóta gyenge szereplése is kellett. És, ha mindez nem lett volna elég, a konstruktőri cím is nyitott volt még a Ferrari és a McLaren között.

A csapatok a Kanadai Nagydíj után maradtak Észak-Amerikában, és a legtöbben részt vettek a Watkins Glenben rendezett teszten, amelyen Regazzoni nagyot bukott, és a szalagkorlátba csapódva totálkárosra törte a Ferrari 312B3-as modell 016-os sorszámú kasztniját, ő azonban szerencsére lábzúzódással megúszta az ijesztő balesetet. A sérült autót hazareptették Maranellóba, ahol éjt nappallá téve dolgoztak az ahelyett hadrendbe állított 011-es kasztnin, hogy időben felkészítsék és útnak indítsák az Egyesült Államokba.

Embed from Getty Images

Regazzoninak 1970 után másodszor, pályafutása során utoljára volt esélye megnyerni a világbajnoki címet

Ez végül összejött, de az edzések alatt Regazzoni és Niki Lauda is szenvedett az alulkormányzott, féktávokon instabil vörös autókkal. Szombaton a már pénteken is remeklő Carlos Reutemann szerezte meg a pole pozíciót a Brabhammel, mellé pedig a Hesketh-nél szárnyait bontogató James Hunt iratkozott fel, karrierje során először kvalifikálva az első sorba. A világbajnoki címre esélyesek közül Scheckter érte el a legjobb időt, de ő is csak 6. lett, míg Fittipaldi a 8. rajtkockából várhatta az 59 körös versenyt, de így sem aggódott, hiszen fő ellenfelét egy hellyel megelőzte.

Másnap a rajtnál Reutemann fordult elsőként az első kanyarba Hunt, Carlos Pace, Lauda, Scheckter és Fittipaldi előtt. A mezőny hamar elkezdett szétszakadni, Regazzoni a 7. helyen nem tudta tartani a McLaren braziljának tempóját és 9 autót tartott fel, míg az élen Reutemann és Hunt lépett el Pace-tól, akivel pedig Lauda, Scheckter és Fittipaldi nem tudott menni.

A 10. körben viszont mindez háttérbe szorult volna, ha nem 1974-ben rendezték volna a versenyt, az élete második F1-es versenyén induló, Kanadában a remek 10. helyen végző Helmuth Koinigg ugyanis egyszer csak eltűnt. Mint kiderült, a Surtees 25 esztendős osztrákja ugyanott szenvedett balesetet, ahol a teszten Regazzoni, az edzéseken pedig Jean-Pierre Beltoise és Mario Andretti is összetörte az autóját. A bécsi születésű versenyző lassú defekt és/vagy felfüggesztéshiba következtében veszítette el az uralmat az autója fölött, majd frontálisan rohant bele viszonylag lassú tempóval a nem megfelelően felállított szalagkorlátba, amelynek alsó eleme elhajlott, a felső viszont merev maradt, szó szerint lefejezve az öt hónappal korábban megházasodó Koinigget.

Koinigg csupán 25 éves volt

Scott Delong, az egyik közelben álló néző végignézte a balesetet, majd sok-sok évvel később a Facebook-posztban írta le, amit látott, kétségbe vonva a baleset hivatalos indokát. „A verseny elején [az utolsó F1-es futamát teljesítő 1967-es világbajnok] Denny Hulme McLarenjében elfüstölt a motor, nem kevés olajat folyatva a kanyarban. Számos versenyző megpördült rajta, az egyikük Andretti volt. Lenyűgöző volt látni, hogy miként reagáltak, mindegyikük ugyanazt tette, látszólag könnyedén. Mivel a kanyar annyira lassú volt, a versenyzők könnyedén megbirkóztak a helyzettel, kis csúszás a füvön, gyors kormánymozdulat és egy lassú 360 fokos fordulat, majd igyekezni vissza a pályára. Mindössze néhány másodpercet veszítettek, kivéve az egyiküket…”

„Emlékszem, ahogy néztem Koinigg autójának kerekeit, ahogy a kanyar belső oldalán rácsúszott a fűre. Látszólag nem fékezett, mert a kerekek nem blokkoltak. Nem volt kormánymozdulat sem, és szerintem a gázt sem vette el, mert a motor hangja nem változott és az autó látszólag nem veszített a sebességéből, ahogy átment a védőhálókon (akkoriban a bukóterekben előszeretettel alkalmaztak fapóznák közé erősített hálókat – a szerk.). Ezek semmit nem tettek az autó lelassításáért, mivel az alacsony orr és a kis első kerekek alig értek fel addig. Amikor az autó eleje befúródott a szalagkorlát alá, az felhajlott, lehetővé téve, hogy a pilótafülke becsússzon a felső korlát alá. Az autót a nagy hátsó kerekek állították meg. Soha nem fogom elfelejteni a hangját, egy gyors, tompa puffanás, nem olyan hangos, mint azt az ember várná.”

„A pályamunkások az autóhoz siettek, de amint odaértek, minden lelassult. Nyilvánvaló volt, hogy a korlát lefejezte a pilótát, noha a pályára guruló sisakról szóló beszámoló baromság. Ponyvát helyeztek az autó pilótafülkéjére, és otthagyták a roncsot a verseny hátralevő részére.”

„Nem tisztem spekulálni a tragédia okairól, de olvastam defektről és felfüggesztés-hibáról is, de ezek egyikére sem láttam bizonyítékot. A gumik egyben voltak, amikor a kocsi bement a védőkorlát alá, és amikor előtte ráment a belső fűsávra, mind a négy kereke a megfelelő irányba állt. Valószínűtlen, hogy műszaki hiba teljes irányításvesztést okozzon, mert a kocsi lassan ment, amikor megérkezett a kanyarba.”

Egy évvel Koinigg halála előtt hasonló baleset árnyékolta be az USA Nagydíjat, akkor a Tyrrell feltörekvő tehetséges, Francois Cevert volt az áldozat:

Az F1 egyik legborzalmasabb balesete volt – Jackie Stewartot a mai napig kísértik a történtek

Mai szemmel megdöbbentő lehet, de akkoriban semmi kirívó volt abban, hogy – mint azt Delong is említette – még csak le sem állították a versenyt, egyszerűen ott hagyták Koinigg ponyvával leterített fej nélküli testét, és minden ment tovább. A kor információáramlására jellemző, hogy a baleset súlyosságának híre több mint 10 körrel később jutott csak el a Surtees-csapathoz, amely a 26. körben végül kiintette Jose Dolhemet, Koinigg csapattársát, és feladta a versenyt.

Ami az eközben továbbra is zajló bajnoki csatát illeti, az a 15. körre tulajdonképpen eldőlt, Regazzoni ugyanis a bokszba hajtott, ahol a Ferrarija vezethetetlenségére panaszkodott. A csapat azonban nem sok mindent tudott tenni azon kívül, hogy lecserélte az első kerekeit, de a svájci nem sokkal később visszatért, és közölte, hogy továbbra is alig tudja a pályán tartani a kocsit. Ekkor állítottak az első felfüggesztésén, majd a pályára visszatérve sikerült kiütnie a versenyből az őt a 28. körben lekörözni próbáló Jochen Masst. Regazzoni végül 4 körös hátrányban a 11. helyen végzett, miközben Fittipaldi 1 perc 17 másodperces hátrányban bekocogott a 4. helyen a futamot megnyerő Reutemann, valamint Pace és Hunt mögött, amivel 1972 után másodszor is világbajnok lett.

Friss