back to top
2024. október 09. 14:44

KezdőlapF1Másnak lehet, amit Hamiltonnak nem? - teljesen helytelen indokkal vizsgálódik az FIA

Másnak lehet, amit Hamiltonnak nem? – teljesen helytelen indokkal vizsgálódik az FIA

-

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) újravizsgálja Lewis Hamilton katari büntetését, amit a hétszeres világbajnok azért kapott, mert verseny alatt keresztezte gyalog a pályát, de az indoklás, hogy ezt miért teszik, abszolút rossz.

Elöljáróban szögezzük le: Lewis Hamilton teljesen jogosan kapott büntetést, amiért a Katari Nagydíjon történt első körös kiesése után átsétált keresztbe a pályán, majd még egy darabig azon belül bandukolt, míg végül az egyik korlátmegnyitáson biztonságos helyre ment. Ezzel a hétszeres világbajnok sem vitatkozott, helyette bocsánatot kért és megértette, miért rendkívül veszélyes ilyesmit csinálni, amiért egyébként meg is kapta a maga büntetését (50 ezer eurós pénzbírság, abból 25 ezer felfüggesztve).

Hamilton 10 millió forintnak megfelelő büntetést kapott, de nem azért, mert nekiment Russellnek

Az eset ezzel el van intézve – gondolhattuk, ám az FIA egyszer csak a semmiből újranyitotta azt, mert tekintettel Hamilton „példaképi státuszára”, a szövetséget „aggasztja, hogy [Hamilton] cselekedete milyen benyomást kelthetett a fiatalabb versenyzőkben.” Az FIA ezzel vélhetően nem nagyobb büntetést akar kiróni a hétszeres világbajnokra, hanem meg akarja vizsgálni, hogy a jövőben szigorúbban kell-e szankcionálni az ilyesmit, ám mindezt azzal indokolni, hogy Hamilton példakép, teljességgel helytelen.

Azt senki nem vitatja, hogy a biztonság a legfontosabb, és az ilyen esetekben nagyon könnyen történhet tragédia, hiszen elég egy rosszul időzített pályakeresztezés mondjuk egy beláthatatlan kanyarban. Így azzal semmi baj nincs, ha az FIA jobban oda akar figyelni az ilyesmire. Ám Hamilton esetének újbóli vizsgálatának indoklása finoman fogalmazva is érdekes, de leginkább totálisan rossz megközelítés.

Az ugyanis, hogy a hétszeres világbajnok példaképi státuszára utalnak, olyan, mintha az FIA szerint más szabályok vonatkoznának Hamiltonra vagy legalábbis azokra, akiket ők példaképként aposztrofálnak. Az újbóli vizsgálat indoklása egyszerűen azt a benyomást kelti, mintha a hétszeres világbajnokot kipécézték volna, és ha ő hibázik, az más elbírálás alá esik, mert ő példakép. Mindez pedig messzire vezet, hiszen innentől kezdve az FIA dönt arról, hogy ki esik még ilyen megítélés alá? Hogy ki számít példaképnek? Ha Hamilton az, akkor Max Verstappen, Fernando Alonso is az? És még ki? Charles Leclerc és Lando Norris az? Vagy ők már nem?

Lewis Hamilton, Mercedes, Olasz Nagydíj
Vajon más pilóta esetében is újranyitották volna az ügyet? / Fotó: Bertusz Dávid/TRP Media

Alapesetben mondhatjuk, hogy minden Forma-1-es pilóta példakép, és ennek megfelelően is kell viselkednie, miközben persze egyértelmű, hogy a legnagyobb sztároknak nagyobb a hatása a fiatalokra. Azonban amennyiben az FIA ezt akarta hangsúlyozni, pontosabban kellett volna fogalmaznia a közleményében, és ahelyett, hogy Hamiltonra koncentrálnak, azt kellett volna írniuk, hogy mivel az F1-es pilóták mind példaképek, megvizsgálják, hogy szigorúbban kell-e büntetni őket az ilyen esetekben.

Ehelyett kifejezetten Hamiltonra vonatkozott a szöveg, azt állítva, hogy mivel a Mercedes veteránja példakép, ez a státusza indokolja egy már lezárt, az autón kívül elkövetett és büntetéssel végződött eset újranyitását, ami teljes nonszensz és nagyon messzire vezet. Így aztán csak remélhetjük, hogy az FIA valójában nem azt tervezi, hogy az általa példaképnek titulált versenyzőket szigorúbb elbírálás alá veszi, és tényleg csak egy hanyagul megfogalmazott közleményről van szó.

Friss