back to top
2024. május 12. 15:34

KezdőlapF1Büntetés és ütközés sem vehette el Verstappentől a győzelmet az első Las...

Büntetés és ütközés sem vehette el Verstappentől a győzelmet az első Las Vegas-i Nagydíjon

-

Eseménydús versenyt hozott az első Las Vegas-i Nagydíj, amelyet végül a vezetést a rajtnál a pole pozícióból induló Charles Leclerc-től szabálytalan módon megszerző, később George Russellel ütköző Max Verstappen nyert meg. Charles Leclerc az utolsó rendes kanyarban csente el a második helyet Sergio Péreztől, aki a 11. helyről rajtolva nyerhetett is volna.

Már a rajtnál lehetett sejteni, hogy az első Las Vegas-i Nagydíj nem fog unalomba fulladni, hiszen a mezőny legtöbb tagjának nagy nehézséget okozott lefékezni az első kanyarba a poros, hideg aszfalton. Max Verstappen sem tudott a pályán maradni azok után, hogy annak ellenére jobban rajtolt a pole-ból induló Charles Leclerc-nél, hogy a versenyzői parádén az egyik veterán autó olajat folyatott a rajtrács bal oldalára, így Verstappen előtt nem volt a legjobb tapadású az aszfalt a semlegesítő anyag miatt.

A holland azonban nem tudta megelőzni a Ferrari versenyzőjét, csupán mellé ért, majd elfékezte magát, kiterelve a bukótérbe Leclerc-t. A monacói természetesen azonnal szólt a rádióban, hogy vissza kellene kapnia a pozíciót, a Red Bull azonban azt közölte Verstappennel, hogy szerintük már előrébb volt, így megtarthatja a vezetést. A felügyelők azonban másképp gondolták, és később 5 másodperces büntetést osztottak ki a háromszoros világbajnoknak, amit az első kerékcseréje során töltött le.

Verstappen és Leclerc rajt utáni csörtéje:

Addig azonban még rengeteg dolog történt. A rajtnál nemcsak Verstappennek voltak gondjai, hanem például Fernando Alonsónak is. A kétszeres világbajnok merész bevetődéssel igyekezett pozíciókat nyerni, de túl nagy tempót vitt be az első kanyarba, ami miatt megpördült, a mögötte érkező Valtteri Bottas pedig nem tudta kikerülni, és nekiment. A dominó effektus Sergio Pérezzel is kibabrált, ő ugyanis az Alfa Romeo hátuljának koccant neki, így az első kör végén ez a hármas a bokszutca felé vehette az irányt első szárny cserére.

Rajtuk kívül Carlos Sainz és Lewis Hamilton koccant még, de ők megúszták sérülés nélkül, a Ferrari spanyolja viszont megpördült.

A rajt utáni kavarodás:

A törmelékek miatt virtuális biztonsági autós fázis lépett érvénybe, amelynek végén Verstappen, Leclerc, Russell, Gasly, Albon, Sargeant, Magnussen, Ocon, Stroll, Hülkenberg, Cunoda, Piastri, Norris, Hamilton, Ricciardo, Csou, Sainz, Pérez, Alonso, Bottas sorrendben folytatódott a száguldás, de csak fél körig, Lando Norris ekkor ugyanis óriásit esett, amikor a hideg gumikon elveszítette az uralmat a McLarenje felett. A brit versenyzőt ezután az orvosi központba, majd elővigyázatosságból kórházba vitték, de nem szenvedett sérüléseket.

A baleset miatt már a rendes biztonsági autót küldték be, amire Carlos Sainz és Lance Stroll is megkapta a kemény abroncsokat, de a mezőny többi tagja kint maradt.

Norris balesete:

Az újraindítás után Pérez, Sainz, Alonso és Hamilton felzárkózása szolgáltatta a fő szórakozást, míg Verstappen nem tudott elszakadni Leclerc-től, a 16. körre a Ferrari pilótája pedig teljesen ráesett a nyakára és a pálya leghosszabb egyenesében megelőzte. A kör végén a Red Bull nem is várt tovább, és kihívta kerékcserére a közepes keverékű gumijaival küszködő hollandot, aki a büntetése miatt csak a 11. helyre állt vissza, és a kerékcserék után nemcsak Leclerc, hanem George Russell is elé tért vissza, miközben a már kereket cserélő Pérez, Stroll, Sainz hármas elé került.

Miután a spanyolon Russell-lel együtt átrágta magát, Verstappen szokatlan helyen, a 11-es kanyarban bújt be a Mercedes mellé, Russell azonban rácsukta az ajtót, amitől a két autó összeért. A Mercedesnek az oldala, Verstappennek pedig az első szárnya sérült, de nem kellett kiállnia cserére, viszont hamarosan így is érkezett, a pályára szóródó törmelékek miatt ugyanis ismét beküldték a biztonsági autót. Russellt később 5 másodpercre büntették ütközés okozása miatt.

A Safety Car megjelenésével Péreznek 11 másodperces előnye lett oda Leclerc-rel szemben, viszont a Red Bull ismét kihívta kerékcserére, míg a Ferrari kint tartotta a monacóit, így bár Leclerc átvette a vezetést, a folytatásban kopottabb gumikon kellett megküzdjön a csupán egy helyet veszítő Pérezzel. Hátrébb többen, köztük Verstappen is meglátogatta a szerelőit, amivel Gasly-val és Piastrival szemben pozíciót veszített, viszont ő is új gumikon várhatta a hátralevő 21 kört.

Úgy tűnt, innen Péreznek könnyű dolga lesz, és simán megeszi reggelire a frissebb gumikon Charles Leclerc-t, ám az előzés nehezebben jött össze, mint azt vártuk, majd miután sikerült, Pérez nem tudott elszakadni a Ferraritól. Ennek vélhetően az volt az oka, hogy míg a Red Bull Verstappen esetében alacsonyabb leszorítóerős beállításra váltott az időmérő előtt, Pérez maradt a nagyobb hátsó szárnyál, így Leclerc könnyedén szélárnyéktávolságon belül tartotta magát, majd a 35. körben meglepte Pérezt és visszavette a vezetést.

Leclerc visszaveszi a vezetést:

Eddigre Verstappen Piastri és Ocon mellett is elment, a 36. körben pedig DRS-sel elviharzott Pérez mellett is, majd közölte a rádióban, hogy dolgozzanak össze, mert mind a ketten elkaphatják Leclerc-t. Pérez azonban nem tudott elég közel maradni Verstappenhez, aki a 37. körben Leclerc mellett is elment és átvette a vezetést. Pérez hamarosan ennek ellenére utolérte a Ferrarit, de előzni csak Leclerc hibájának köszönhetően tudott: a monacói a 43. körben elfékezte a Strip-re vezető derékszögű kanyart, és a falat is csak nagy nehezen kerülte el.

Aki viszont itt elkönyvelték a kettős Red Bull-győzelmet, azok túl korán tették, Leclerc ugyanis a kopottabb gumikkal is visszazárkózott Pérezre, majd az utolsó körben ismét meglepte őt. Verstappen az élen több min 4 másodperccel lépett el, de mérnöke szólt neki, hogy 2,5 másodperc körüli távolságra engedje vissza magára a csapattársát, hogy a befutó előtt szélárnyékot adjon neki.

A holland ezt meg is tette, és Leclerc nem is tudott támadni DRS-sel, ám a 14-es kanyar előtt olyan rövidet fékezett, hogy Pérez mellé bevetődve visszaszerezte a második helyet, majd a célvonalig tartó sprint során a Red Bull már nem tudott visszatámadni.

Leclerc opportunista előzése az utolsó körben:

Verstappen végül 2 másodperces előnnyel nyerte meg Leclerc előtt az első Las Vegas-i Nagydíjat, ami idei 18. győzelme volt egyben. Leclerc mögött Pérez, Ocon, Stroll, Sainz, Hamilton, Russell, Alonso és Piastri lett a pontszerzők további sorrendje.

A Las Vegas-i Nagydíj végeredménye:

Hamarosan jelentkezünk a bővebb összefoglalóval!

Friss