65 évvel ezelőtt karácsonykor egy Forma–2-es autó száguldott az angliai közúton. A sofőr, egy brit újságíró számára nem minden alakult a terveknek megfelelően, de a rendőröket és így a minden bizonnyal rendkívül súlyos büntetést sikerült elkerülnie.
Dennis Jenkinson egy ideig maga is versenyzett, de aztán felismerte, hogy más minőségben többre viheti az autósportban. Ezért újságíróként dolgozott, emellett megnyerte az 1955-ös Mille Migliát, csak éppen navigátorként Stirling Moss mellett. Ez a verseny nem a gyáva embereknek volt való, mint ahogyan az sem, amit három évvel később karácsonykor tett.
Stirling Moss and navigator Dennis Jenkinson after their epic win at the 1955 Mille Miglia. pic.twitter.com/czfPeHKUMG
— Flashbak.com (@aflashbak) August 11, 2018
Jenkinson a Motor Sport magazinnak dolgozott elsősorban Forma–1-es újságíróként, de előfordult, hogy közúti autókat is tesztelt. Ezt általában az éj leple alatt tette meg, így kedvére felgyorsíthatott, hiszen akkoriban az Egyesült Királyságban még nem voltak sebességkorlátozások lakott területen kívül, igaz, autópályák sem. 1958-ban pedig kitalálta, hogy valamivel fel kellene dobni a karácsonyt.
A terve az volt, hogy körülbelül délután 12 és 3 óra között egy Forma–1-es autóval akart száguldani Hampshire útjain, feltételezve, hogy ilyenkor nincsen forgalom az ünnep miatt. Jenkinson azt is ki akarta használni, hogy a rendőrök az állomásukon fogyasztották az ünnepi menüt, ami szintén fontos volt, hiszen aligha kell mondanunk, hogy szándékában állt megszegni néhány szabályt.
„A nagy kérdés az volt, hogy milyen autót használjak – emlékezett vissza. – Megkerestem David Yorke-ot, a Vanwall csapatfőnökét, akinek tetszett az ötlet. Egy Vanwallért megérte volna bemenni, ha elkapnak. A dolgok kedvezően alakultak, és úgy döntöttünk, hogy a rajtot egy barátságos kocsma hátsó részébe helyezzük át a főutcában található kávézó helyett, mivel így kevesebb figyelem irányul rá, és ki tudnék száguldani a főútra, majd eltűnhetnék, mielőtt bárki észrevenné, mi történik.”
A tervet azonban keresztülhúzta, hogy Yorke lelkiismerete megszólalt, és tájékoztatta Tony Vanderwell csapattulajdonost arról, hogy mire készülnek. A brit üzletember először lázadásnak tartotta az ötletet, így tudott vele azonosulni, de aztán végiggondolta, milyen következményekkel járna a VP Products nevű cége, valamint a Vanwall istálló számára, ha Jenkinsont elkapnák, így lefújta az akciót.
„Ezután megkerestem Bruce Halfordot [akkori Forma–1-es versenyző – a szerk.], hogy kölcsönadná-e nekem a 250F Maseratiját – folytatta Jenkinson. – Mindenben együttműködött, de az volt a gond, hogy a Maserati a modenai gyárban volt téli kivizsgáláson. Vonakodva elutasította az ötletet, mivel kizárt volt, hogy a 250F elkészüljön, és karácsonyra visszaérjen Angliába.”
Amikor már kezdett úgy tűnni, hogy az egészből nem lesz semmi, a brit újságíró felhívta Colin Chapmant, a Lotus alapítóját, illetve csapatfőnökét, akit évek óta ismert, és tudta, hogy szereti a tréfát. A sportág későbbi legendás alakjának akkor éppen nem állt rendelkezésére F1-es autó, de a Forma–2-ben szereplő 12-es igen, így megígérte, hogy azt karácsony első napjának délelőttjén leszállítja neki tréleren a helyi kocsma elé.
1958 Monza : Colin Chapman & Graham Hill pic.twitter.com/BOOTynSZ5H
— zbindendesign (@zbindendesign) May 21, 2015
Jenkinson visszaemlékezése alapján aznap szép és csapadékmentes, ugyanakkor kissé hűvös volt az időjárás. Az akció előtt beült az Austin 105-ösébe egy gyors menetre. Egyrészt a Motor Sportnak tesztelte, másrészt ilyen módon ellenőrizte az utat, felmérte a forgalom sűrűségét, feljegyezte a járőröző rendőrautókat, valamint úgy általánosságban felderítette a terepet.
Chapman egy Ford Angliával érkezett, és valóban állta a szavát: egy teljes versenyfelszereléssel rendelkező F2-es Lotust hozott a négyhengeres Coventry Climax erőforrással és minden mással. Vele volt szerelője, Merv Therriault is, aki segített Jenkinsonnak beszállni a szűk pilótafülkébe. Előtte azonban még meg kellett oldaniuk egy problémát.
„Jobb lenne, ha kölcsönkérnéd a rendszámtáblánkat, talán enyhítenék a csapást, ha megállítanak” – mondta Chapman az újságírónak. Az elsőt azonban sehogyan sem lehetett rögzíteni, így amolyan gesztusként a hátsót a kocsi farára akasztották. A csapatfőnök azt javasolta honfitársának, hogy ha megállítják, mondja azt, hogy „jaj, az első rendszámtábla leeshetett”. A törvények szerint ilyen típusú rendszám esetén egy nyomtatványon kellett feltüntetni az utazást, és Chapman gondosan ki is töltötte az űrlapot.
Az autó természetesen nyitott kipufogóval rendelkezett, nem volt sárvédője és figyelmeztetésre szolgáló hangjelzése sem, és persze indokolatlanul nagy sebességgel ment. Az érintettek úgy számoltak, hogy ha Jenkinsont megállítják, elég komoly bírságot kaphat, de talán „a karácsonyi hangulat miatt nem jár börtönbüntetés”. Mindenesetre a brit újságíró szólt a barátainak, hogy maradjanak a telefonjuknál, arra az esetre, ha segítségre lenne szükség. Ami Chapmant illeti, ő visszament Londonba.
Elkezdődött tehát a nagy utazás: az első szakaszon Jenkinson 70 és 90 mérföld per óra között ment, majd a síkságok felé tartva 120-ra gyorsított fel. Amikor azonban elérte volna a végsebességet, valami tönkrement a váltóban, és megszűnt a kerekek hajtása. Mivel nem akart az út szélén parkolni, élesen jobbra fordult, és a kevés ház egyikének felhajtóján felgurult, majd jó messze az úttól állt meg.
Ezután bekopogott, majd udvariasan megkérdezte, hogy telefonálhat-e, mivel lerobbant az autója. A beszámolója szerint teljes volt a felfordulás: a vacsora kész volt, de a vendégek még nem jöttek meg, a ház asszonya az ájulás szélén állt, míg férje igyekezett nyugtatni a kedélyeket. Az ablakon át folyamatosan leselkedtek, hogy mikor jönnek a vendégek, és Jenkinson biztos volt benne, hogy a kavicson álló F2-es Lotus nem tűnt fel nekik.
Végül sikerült elérnie az egyik barátját, aki egy vontatókötéllel kiment érte. A vendégek éppen akkor kezdtek megérkezni, amikor ő letolta a kocsiját a többi autó között, majd hazamentek. Elmondása szerint számára elmaradt a karácsonyi vacsora, helyette némi sört fogyasztott. Később, miután a Lotus visszakapta az autót, kiderült, hogy az egyik hajtótengely törött el, de minden egyben maradt, így nem keletkezett komoly kár. A kérdéses alkatrészt rossz irányba tették be, így a fordított terhelés túl nagynak bizonyult, és ez vetett véget a különleges utazásnak.