back to top
2024. május 30. 09:50

KezdőlapF1Repül az idő – már csak egy világbajnok él az F1 első...

Repül az idő – már csak egy világbajnok él az F1 első 20 évéből

-

Ahogy telnek az évek, egyre kevesebb olyan korábbi Forma–1-es pilótával találkozunk, aki még ott volt és versenyzett a sportág hőskorában. Az F1 1950 óta íródó történetének első három évéből már senki nincs életben, és egészen 1969-ig kell előrefelé haladni az időben, hogy olyan világbajnokot találjunk, aki még mesélhet arról, milyen volt akkoriban a versenyzés.

Az Autosport a minap összegyűjtötte, kik a legidősebb, még élő Forma–1-es versenyzők, világbajnokok és futamgyőztesek. Hét olyan, korábbi F1-es pilóta él még, aki már betöltötte a 9. X-et, míg a 80-as éveiben járó versenyzők már 47-en vannak. Közülük azonban csak ketten nyertek világbajnoki címet.

A legidősebb élő világbajnok jelenleg a 84 esztendős Sir Jackie Stewart, aki az egyetlen élő világbajnok az F1 első két évtizedéből. A skót legenda 1969-ben, 1971-ben és 1973-ban hódította el a legjobbnak járó serleget, pályafutása során pedig összesen 27 versenyt nyert, ami sokáig megdönthetetlen számnak tűnt. 1965-ös bemutatkozása után versenyzett a BRM, a March és a Tyrrell színeiben is, összesen pedig 99 nagydíjon állt rajthoz. Ez lehetett volna 100 is, de az 1974-es USA Nagydíj időmérő edzésén történt, barátja és csapattársa, Francois Cevert halálát okozó brutális baleset miatt visszalépett a másnapi futamtól, és a tervezettnél egy nappal korábban szögre akasztotta a sisakját.

Az F1 egyik legborzalmasabb balesete volt – Jackie Stewartot a mai napig kísértik a történtek

A másik élő, 80 év feletti Forma–1-es világbajnok a 83 esztendős Mario Andretti. Az F1-ben a March, a Parnelli, a Ferrari, az Alfa Romeo és a Williams színeiben is versenyző amerikai 1978-ban, a Lotusszal ért fel a csúcsra, majd a 80-as évek elején főállásban visszatért az IndyCarba, ahol egészen 1994-ig, 54 éves koráig versenyzett. A mai napig csak három versenyzőnek (rajta kívül Dan Gurney-nek és Juan Pablo Montoyának) sikerült futamot nyerni a Forma–1-ben, az IndyCarban, a NASCAR-ban és a sportautó-világbajnokságon egyaránt.

A 70 év feletti világbajnokok már többen vannak, hiszen Alan Jones (77), Emerson Fittipaldi (77), Keke Rosberg (75), Jody Scheckter (73) és Nelson Piquet (71) is ebbe a kategóriába tartozik, míg a legidősebb, vb-t nem, de futamot nyerő versenyzők között Jacques Laffite (80) a legidősebb, majd jön Jacky Ickx (79), John Watson (77), Jochen Mass (77) és René Arnoux (75).

Beugróként ért el hatalmas sikert a Ferrari hazai pályáján az olasz származású veterán világbajnok

71 évvel ezelőtti futamról is él még versenyző

Természetesen a még élő Forma–1-es versenyzők kortáblázatán Stewart és Andretti már csak a sokadik helyen szerepel, hiszen heten már a 90-et is betöltötték. A legidősebb élő F1-es versenyző jelenleg a 98 esztendős Hermano da Silva Ramos, aki 1955-ben és 56-ban 7 versenyen indult a Gordini pilótájaként és összesen 2 pontot szerzett. Utána következik a 96 esztendős John Rhodes, aki egyetlen versenyen, az 1965-ös Brit Nagydíjon próbált szerencsét egy Cooperrel, majd a 95 éves Hans Herrmann, aki 1953 és 1969 között 18 versenyen is rajthoz állt (10 pont a mérlege) a Veritas, a Mercedes, a Maserati, a Cooper, a BRM és a Porsche pilótájaként.

Herrmann legjobb eredménye az 1954-es Svájci Nagydíjon elért 3. hely, ami a második F1-es futama volt. Az elsőt 1953-ban, a Német Nagydíjon futotta, méghozzá a rettegett Nordschleifén, ahol a 9. lett. Ezzel ő a még élő F1-es versenyzők közül a legrégebbi versenyen részt vevő pilóta.

Embed from Getty Images

Hans Herrmann és Lewis Hamilton 2008-ban 

Herrmannt David Piper (93) követi a sorban, aki 1959-ben és 1960-ban is rajthoz állt a Brit Nagydíjon egy Lotusszal, de befejezni csak utóbbit tudta. Utána jön egy bizonyos Bernie Ecclestone (93), aki előbb csapatfőnökként, majd az F1 vezéreként sokkal nagyobb hírnévre tett szert, mint versenyzőként, de mivel 1958-ban nevezett két futamra, helyet kapott a neve ezen a listán. Ezzel együtt eléggé kilóg, hiszen a Monacói Nagydíjra végül nem tudta kvalifikálni magát, Silverstone-ban pedig nem ő, hanem Jack Fairman versenyzett végül az autójával.

Ecclestone után az egyaránt 91 éves Gaetano Starrabba és Alex Soler-Roig neve szerepel a még élő 90 év feletti F1-es veteránok névsorán. Előbbi az 1961-es Olasz Nagydíjon szerepelt egy Lotus-Maseratival, utóbbi pedig 1970 és 72 között 10 futamon próbálkozott, és végül 6 alkalommal állhatott fel a rajtrácsra, de célba egyszer sem ért.

A 80 év feletti F1-es pilóták 47 fős névsoráról bővebben az Autosport cikkében levő táblázatból tudhat meg többet, amelyet IDE KATTINTVA talál.

Friss