A Szaúd-arábiai Nagydíj remek példa volt arra, hogy a romantikus, „mindenki nyomja, ahogy a csövön kifér” hozzáállás sem garancia az izgalmakra a Forma–1-ben, sőt.
Adott egy, a pilóták szerint is hatalmas kihívást jelentő, ultragyors utcai pálya, amelyen ráadásul a legkisebb hiba is komoly következményekkel járhat, és a rendkívül sima aszfaltjának köszönhetően még a gumikkal sem kellett spórolni rajta. Papíron minden készen állt ahhoz, hogy izgalmas versenyt lássunk Szaúd-Arábiában, ám az idei második futam végül a Red Bull dominanciájának eddigi egyik legsimább futamát hozta.
„Őrület, hogy mennyire keményen lehetett nyomni. Különösen az utolsó 10 körben, amikor a srácok (Lando Norris és Lewis Hamilton – a szerk.) lágy gumikon közeledtek rám. Tulajdonképpen egyfolytában időmérős köröket autóztam” – hüledezett a szenzációs bemutatkozást produkáló, a 7. helyen célba érő 18 éves Oliver Bearman, aki a Forma–2-ben értelemszerűen nem volt hozzászokva ekkora terheléshez.
Bravúrosan mutatkozott be a Ferrari újonca a zseniális csapatmunkát hozó dzsiddai versenyen
A Ferrari tinédzserének szavai ugyanakkor rávilágítanak arra is, hogy a Szaúd-arábiai Nagydíj más volt, mint az F1-es futamok nagy része, hiszen általában az a jellemző, hogy a pilóták mindössze néhány körben, vagy annyiban sem autózhatnak a határon a versenytáv során, mert vigyázniuk kell a gumikra.
Dzsiddában viszont nem kellett, ami részben a már említett aszfaltnak, részben a Pirelli konzervatív gumiválasztásának köszönhető, hiszen az olasz gyártó a C2-es, C3-as és C4-es abroncsokat bocsátotta a csapatok rendelkezésére, azaz a maximális kettő helyett csak egy lépcsőfokot lágyított a kiosztáson Bahreinhez, a versenynaptár leggumigyilkosabb pályájához képest. Ez már önmagában lehetővé tette, hogy a csapatoknak egy kiállással se nagyon kelljen a gumikopás miatt aggódnia, de a Lance Stroll balesete miatt a 7. körben beküldött biztonsági autó megjelenése végképp gondoskodott róla, hogy a gumik ezen a napon ne legyenek tényezők.
Már a rajtnál is csak két pilóta, Bearman és Valtteri Bottas szavazott nem a közepes keverékre (ők lágyakon kezdtek), a Safety Car-fázis alatt pedig öt versenyző kivételével mindenki kiállt kemény gumikért, amelyeken onnan már a verseny végéig ment. Hogy 50 körrel a vége előtt ezt ennyien meghúzták, ékes bizonyítéka az elenyésző gumikopásnak, a közepes gumin kint maradók tempója pedig megmutatta, hogy alighanem a közepes keverék is simán végigbírta volna a versenyt. Azaz, amennyiben nem lenne kötelező két keverék használata, mindenki a keményeken rajtolt volna és ki sem áll, vagy ha már az első körben megérkezik a biztonsági autó, akkor is ugyanígy mindenki keményekre váltott volna.
Utólag már tudjuk, hogy a biztonsági autós fázis alatti kerékcsere volt a jobb döntés, de csak azért, mert a mezőny nagy része ezt tette, és ha csak néhányan álltak volna ki kemény gumiért, akkora forgalomban találták volna magukat a közepesen kint maradók mögött, ami miatt képtelenség lett volna visszakapaszkodniuk oda, ahol a kiállás előtt álltak. Magyarán: azt kellett csinálni, amit a többség tesz.
Hogy Hamilton, Norris, Csou és Hülkenberg kint maradt, abban szerepet játszott az is, hogy súlyos másodperceket veszítettek volna a bokszban az előttük kereket cserélő csapattársuk mögött várakozva, ugyanakkor előzetesen így is mutatkozott esély arra, hogy a második etapban lágy gumikon visszajönnek, ám a keményeken olyan elenyésző volt a kopás, hogy ez végül nem valósult meg – Bearman is ezért tudott közel 50 körös gumikon időmérős köröket autózva elég jó tempót menni ahhoz, hogy Norris és Hamilton ne érje utol.
Persze mindezek – az alacsony kopás és a korai biztonsági autó miatt beszűkülő mozgástér – ellenére láthattunk volna valamivel izgalmasabb versenyt, csakhogy minderre rátett még egy lapáttal az is, hogy a különböző autók között szignifikáns volt a tempóbeli különbség. Az élen a Red Bullok egyértelműen gyorsabbak voltak, mint az őket üldöző Leclerc, akinek tempóelőnye volt Piastrival szemben, míg a McLaren ausztráljának Alonsóval szemben, a kétszeres világbajnok pedig szintén nem kellett megszakadjon, hogy maga mögött tartsa Russell Mercedesét.
Így aztán a világ leggyorsabb utcai pályáján – amelynél csak a monzai Olasz Nagydíjon láthatunk nagyobb átlagsebességet a teljes szezon során – rendezett Szaúd-arábiai Nagydíj bántóan egysíkú lett, és megmutatta, hogy bár a „spórolás” gyakran szitokszóként merül fel a Forma–1-gyel kapcsolatban – miközben, jóllehet, korszakoktól függően eltérő mértékben, mindig is része volt a száguldó cirkusznak –, legtöbbször egysíkú körözgetéshez vezet, ha mindenki nyomhatja, ahogy a csövön kifér.