back to top
2024. május 19. 00:41

KezdőlapF1„Meg fog ölni, amiért ezt elmondom” – kikotyogták Adrian Newey titkát

„Meg fog ölni, amiért ezt elmondom” – kikotyogták Adrian Newey titkát

-

Az Adrian Newey ügyeit intéző Eddie Jordan saját podcastjában érdekes részletet árult el a tervezőzseniről.

Nemrég kiderült, hogy Eddie Jordan, az egykori Jordan-csapat tulajdonosa Adrian Newey menedzsereként is tevékenykedik, és részt vett a mérnökzseni és a Red Bull különválásának tárgyalásában. Az ír üzletember eközben David Coultharddal közös podcastja, a Formula for Success révén a nyilvánosságban is jelen van, és rendszerint hangzatos megszólalásokkal kerül az újságokba. Most éppen az elmúlt hétvégén a Monaco Historic Grand Prix-n részt vevő védencéről árult el valamit, amit szerinte a 65 esztendős szakember nem akart nyilvánosságra hozni.

Mint arról beszámoltunk, Newey egy saját tulajdonában levő Lotus 49B-vel (ugyanolyan autó, mint amivel Graham Hill 1968-ban világbajnok lett, de nem ugyanaz) indult el a történelmi versenyen, és mint az most kiderült, nem bízta a véletlenre a felkészülést, és nem csak úgy odament szórakozni egy kicsit.

Newey a monacói hajtűben előzött, a McLaren főnöke világbajnok Williamst vezetett (videó)

„Beavatlak egy titokba, és biztos vagyok benne, hogy meg fog ölni, amiért elmondom ezt – mondta Jordan a podcastban Coulthardnak. – Vett egy szimulátort otthonra ehhez az autóhoz, hogy tudjon menni a monacói pályán az autójával, és biztosítsa, hogy minden tökéletes, mivel itt nyilván nem lehet tesztelni.”

„Ez megmutatja, milyen komolyan veszi. Bárki, aki úgy gondolja, hogy az emberek ide felkészületlenül érkeznek, hölgyeim és uraim, ő Adrian Newey. Pontosan megnézi előre, hogy mi fog történni az autóban a pályán, mielőtt megérkezik oda.”

Ez persze jobban belegondolva egyáltalán nem meglepő egy olyan embertől, aki a szimulációk világában éli mindennapjait, ugyanakkor tényleg sokat elárul a 65 éves mérnök perfekcionizmusáról, hiszen egy ilyen rendezvényen simán megtehette volna, hogy csak úgy odamegy, és elkezd vezetni.

Ami a szimulátort illeti, nyilván nem az F1-es csapatok által is használt szupermodern berendezésről van szó, hiszen olyat nem lehet venni, és építeni és évekbe telik, hanem egy gamerek által is használt profi otthoni szimulátort szerezhetett be Newey.

Friss