back to top
2024. június 20. 15:26

KezdőlapF1Leclerc megállíthatatlan, a 3. edzést is behúzta Monacóban

Leclerc megállíthatatlan, a 3. edzést is behúzta Monacóban

-

A második után a harmadik szabadedzésen is Charles Leclerc volt a leggyorsabb a Monacói Nagydíjon, Max Verstappen azonban felzárkózott mögé a második helyre, mintegy jelezve, hogy azért a Red Bullt sem szabad leírni. Leclerc valós előnye ugyanakkor valószínűleg nagyobb, mint amennyivel megelőzte a címvédőt.

Ahogyan az általában lenni szokott a 3. szabadedzések esetében, kissé álmoskásan indult a tréning, így az első 10 percben csak három versenyző (Lewis Hamilton, George Russell és Kevin Magnussen) iratkozott fel a tabellára. Amikor pedig Valtteri Bottas személyében érkezett volna a negyedik is, a finn mért idő helyett piros zászlót idézett elő azzal, hogy a 15-ös kanyar kijáratán nekikoccant a falnak, amitől megsérült a jobb első felfüggesztése, ő pedig a Rascasse-ban már nem tudott elfordulni és leparkolta a Saubert.

Bottas kicsit megmunkálta a jobb első felfüggesztést:

A nagyjából 5 perces megszakítás után mér sietősebb volt a mezőnynek, így hirtelen elkezdtek záporozni a mért idők. És a hibák is, mivel a pénteki naphoz hasonlóan most sem volt egyszerű összerakni egy kört Monacóban – előbb Magnussen látogatta meg a Mirabeau, majd Hamilton a Sainte Devote bukóterét. Emellett pedig a forgalommal is többeknek meggyűlt a baja: Verstappent a Tabac-kanyar után, a Haas dán pilótáját pedig az alagútban tartották fel csúnyán.

Ami a köridőket illeti, mire mindenki lejárta az első szett lágy gumiját (kivéve az Aston Martinokat, ők ugyanis közepes gumikon köröztek), kettős Ferrari-elsőség alakult ki. Leclerc tegnapi formáját átmentve már jóval azelőtt az élre állt, hogy Sainz csatlakozott hozzá a második helyen, majd folyamatosan szorította lejjebb a lécet, egészen 1:11.977-ig. Sainz ettől 3, a 3. helyre besoroló Verstappen pedig már 4 tizeddel maradt el. Utánuk Cunoda, Piastri, Norris, Albon, Magnussen, Hamilton, Gasly volt az első 10 sorrendje, de a hétszeres világbajnok ekkorra már a második lágy szettjét koptatta, és azzal lépett előre.

Az utolsó 20 percbe lépve érkezett Russell is egy friss lágy garnitúrán, és 1:12.2-vel ő már a 2. helyre jött be, de rögtön utána a Leclerc-től mindössze 11 századdal elmaradó Alonso letaszította onnan. Messze volt ugyanakkor még a vége, és szépen sorban a többiek is megkapták az új lágy szettet.

Leclerc az első mért körében elvette, Sainz viszont nem, és 2 ezredre zárkózott csapattársára, de aztán a monacói is összerakott egy jó kört, és a Rascasse elfékezése ellenére 6 tizedet adott a spanyolnak. Verstappen ehhez hozzászagolni sem tudott, és 0,726 másodperces lemaradással még Alonsót sem előzte meg.

A Mercedes számára biztató, hogy bár az ő hátránya is 6 tizedre rúgott, de Hamilton feljött a két Ferrari mögé a 3. helyre. De csak addig, amíg a többek között George Russellt leidiótázó (a Mercedes pilótája az alagút után feltartotta őt) Lando Norris és Cunoda Júki nem jött be elé, majd Verstappen nem talált még néhány tizedet, és nem ugrott fel a 2. helyre. Hátránya azonban így is tetemes, közel 6 tized maradt.

Az utolsó 5 percbe lépve továbbra is láthattunk javításokat: Piastri 0,532 másodperces hátránnyal átvette Verstappentől a 2. helyet, majd Russell is bejött Sainz elé, így ekkor Leclerc, Piastri, Verstappen, Russell, Sainz, Norris volt az első 6 sorrendje. A címvédőnek azonban volt válasza, nem is akármilyen, és 2 tizeden belülre lopózott az időközben a bokszba hajtó Leclerc-hez, majd Hamilton férkőzött be a top3-ba, valamivel több mint 3 tizedre a monacóitól.

Az utolsó percben Verstappen még elkezdett egy jónak ígérkező kört, de miután több mint 1 tizeddel gyorsabb volt Leclerc-nél az első szektorban, a másodikban nagyjából 3 tizedet kapott tőle, majd be sem tudta fejezni a kört, mert a Rascasse előtt forgalomba került.

Az utolsó javító így végül Pérez lett, aki a 14. helyről ugrott fel az 5.-re. Leclerc első helye tehát megmaradt, és valószínűleg a monacói valós előnye ennél is nagyobb, hiszen akkor már nem ment mért kört, amikor a legjobb állapotban volt a pálya.

Friss