back to top
2024. július 08. 22:03

KezdőlapF1A McLaren előnye fél másodperc, az eső is megérkezett Silverstone-ba

A McLaren előnye fél másodperc, az eső is megérkezett Silverstone-ba

-

Lando Norris ott folytatta a Brit Nagydíj második edzését, ahol az elsőt befejezte: a mezőny élén. Oscar Piastri a második, a Red Bull-lal Sergio Pérez a harmadik. Az utolsó percekre az eső is megérkezett Silverstone-ba.

Az első edzésen megúszta az esőt a mezőny, a második kezdetén azonban az előrejelzések esélyt adtak arra, hogy az utolsó húsz percre megérkezik a csapadék.

A versenyzők nem vesztegették az időt a bokszban, mindenki hamar munkához látott, köztük Sergio Pérezzel, Pierre Gaslyval, Kevin Magnussennel és Logan Sargeanttal, akik az első gyakorláson kénytelenek voltak átadni helyüket egy fiatal pilótának.

Kezdésként egyedül Max Verstappen hajtott ki lágy keverékű gumikkal, majd annak rendje szerint az élre is állt, ám miután a többiek is megérkeztek lágyakon, a holland már lecsúszott a prominens helyről.

Ezen az edzésen a csapatok hagyományosan az első fél órát töltik az időmérős körökre, a másodikat pedig a versenytempóra való felkészüléssel, 30 perc elteltével pedig már a két McLaren-pilóta neve állt a tabella élén. Az első gyakorláson is leggyorsabb Norris 1:26,549-es kört futott és több mint három tizeddel gyorsabb volt Oscar Piastrinál – pozícióikat pedig meg is őrizték a leintésig, így a péntek a McLaren fölényét hozta Silverstone-ban.

Sergio Pérez a 35. percben még felugrott a 3. helyre, csapattársának, az ekkorra a 7. pozícióba csúszó Verstappennek is több mint két tizedet adva, noha a holland jóval korábban teljesítette utolsó gyorskörét. Nico Hülkenberg neve szokatlanul hat közvetlenül Pérez mögött, őt pedig a rádióproblémákkal küszködő Charles Leclerc, valamint Lewis Hamilton követi az eredménylistán.

A folytatásra mindenki átváltott a hosszú etapokra, a versenyzők pedig egyre több figyelmeztetést kaptak a mérnökeiktől a közelgő esőre, amit az edzés utolsó 5-10 percére, igen erős intenzitással prognosztizáltak.

A Silverstone fölé csoportosult sötét felhők végül hét perccel az edzés vége előtt nyíltak meg, de túl sok eső kezdetben még nem érkezett. Mindenesetre ez már elég volt, hogy valamivel a tervezett program vége előtt a garázsba hessegesse az összes pilótát. A végén többen kihajtottak még egy körre intermediate gumikon, elvégre nem kizárt, hogy nem ez volt az utolsó alkalom a hétvégén, amikor vizes a pálya.

A második szabadedzés végeredménye:

 

Friss