back to top
2024. szeptember 13. 03:07

KezdőlapF1Hazai pályáján is többen gyorsabbak voltak Verstappennél az első edzésnapon

Hazai pályáján is többen gyorsabbak voltak Verstappennél az első edzésnapon

-

A Holland Nagydíj második szabadedzésén szoros állás alakult ki az F1 tabellájának élén, George Russell volt a leggyorsabb Oscar Piastrit és Lewis Hamiltont megelőzve.

Az első gyakorlás első felét jellemző borús égboltnak és vizes aszfaltnak nyoma sem volt, rögtön ideális körülmények fogadták az F1 mezőnyét. Az első negyedórában nem az időjárás, hanem gyaníthatóan technikai zűrök akadályozták két pilóta felkészülését, mert ketten is furcsa módon kipörögtek a kavicságyba, előbb George Russell, majd Nico Hülkenberg.

Utóbbi egészen a falig forgott, ezért néhány percre megszakították az edzést. Hülkenberg azt mondta, a hátsó fékjei blokkoltak.

Ezután rögtön a lágy gumin jelent meg a pilóták többsége, jöttek az időmérő-szimulációk. Ezek során Russell futotta meg a legjobb időt, de az előnye csak alig 1 tizedmásodperc volt Piastri és Hamilton előtt. Az erőviszonyok tehát nagyjából ugyanolyanok maradtak, mint a nyári szünet előtt, és Lando Norris és Max Verstappen sem sokkal nagyobb hátrányból követte őket a rövid pályán. Sergio Pérez továbbra sem találja a ritmust a másik Red Bullban, csak 12. lett.

A Ferrari nem zárt jó napot, Charles Leclerc a 9. helyen végzett, Carlos Sainz felkészülésének pedig idejekorán véget vetett egy váltóhiba. Az üldözőboly szoros küzdelmét mutatja, hogy a 6. Fernando Alonso és a 14. Pierre Gasly közötti differencia 3 tizedmásodpercnél kisebb volt.

Friss