back to top
2024. október 09. 19:06

KezdőlapF1Hamilton megmásította álláspontját, hogy védje a Mercedest a kritikáktól

Hamilton megmásította álláspontját, hogy védje a Mercedest a kritikáktól

-

Nem lanyhul a Mercedesre zúduló népharag Lewis Hamilton autójának szingapúri gumiválasztás miatt, így már maga a brit is érintőképernyőt ragadott, hogy korábbi nyilatkozatát kissé puhítva próbálja helyreállítani a békét a nyilvánosságban.

Hamilton a harmadik helyről, lágy gumikon rajtolt el a Szingapúri Nagydíjon, miközben körülötte – sőt, egészen a 13. helyig – mindenki más a közepes keverékeket választotta. A futam aztán bizonyította, a piros oldalfalú abroncs nem is bizonyult jó húzásnak, a brit ugyanis nem fogott pozíciót a rajtnál, korai kerékcserére kényszerült, később pedig könnyű célpontja lett az üldözőknek, végül hatodikként végzett.

A hétszeres világbajnok a futam után csalódottan nyilatkozva azt mondta, ő maga végig harcolt a csapat azon javaslata ellen, hogy lágy gumikkal rajtoljon, de nem vették figyelembe a véleményét. A héten aztán a Mercedes szokásos futam utáni stratégiaelemző videójában James Allison technikai igazgató hosszasan kifejtette, a rajtnál való előrelépés reményében adtak lágy gumikat Hamiltonnak, és hogy ennek elmaradása hogyan mért végzetes csapást erre a taktikai húzásra, ám a csapat közösségi oldalaira érkezett hozzászólásokból ítélve továbbra is tartja magát az a teória, hogy a szezon végén a Ferrarihoz távozó britet már beáldozható entitásként kezeli a Mercedes, a kedvezőbb döntéseket emiatt George Russell kapja.

Häkkinen nagyon megijesztette a szerelőket annál a csapatnál, amelynél soha nem versenyzett

Hogy a csapat kérésére vagy sem, az nem derült ki, ám egy héttel a szingapúri történések után Hamilton is beszállt a tűzoltásba egy Instagram Storyval, amiben a harc helyett már azt írja, ő is beleegyezett a végül balul elsült lágy gumis döntésbe. Meg is védte csapatát: szerinte éppen ez a kockázatvállalási hajlandóság termett nekik zsinórban nyolc konstruktőri és hét egyéni címet 2014 óta.

„Tudom, hogy sok szó esik a szingapúri versenyről és az ottani stratégiánkról, ami nem vált be. Amikor ilyesmi történik, természetes, hogy frusztrálttá válunk, és belőlem is könnyen ez a frusztráció beszél.

Tudtuk, hogy merész és kockázatos döntés a lágy gumikon rajtolni, ugyanakkor előnyt adhat számunkra a rajtnál, így végül én is elfogadtam ezt a javaslatot. Egyúttal pedig rosszul mértük fel, hogy mások mivel próbálkozhatnak.

Tévedés ne essék, minden rendben van köztem és a csapat között. Minden sikeres partnerségben szükség van a mélypontok megélésére is ahhoz, hogy csúcspontokra is eljuthassunk. Mi pedig nem riadunk vissza attól, hogy ilyen merész húzásokról egyeztessünk és bevállaljunk nagy kihívásokat tartogató helyzeteket – éppen ez az oka annak, hogy ilyen sok mindent elértünk közösen. A végsőkig támogatni fogjuk egymást.

Szeretés van. Viszlát Austinban!”

22 éves a Schumacher-elengedés, ami lehet, nem úgy volt, mint hisszük (videó)

Friss