back to top
2024. december 05. 02:54

KezdőlapF1Wolff kiakadt az idiótákra; a Ferrari főnöke nem aggódik Hamilton miatt

Wolff kiakadt az idiótákra; a Ferrari főnöke nem aggódik Hamilton miatt

-

A Ferrari és a Mercedes csapatfőnöke is kiállt Lewis Hamilton mellett.

Lewis Hamilton nyert ugyan két versenyt az idén (ebből az egyiket a csapattársa kizárása után), de az időmérőkön súlyos vereséget szenvedett (sprintkvalifikáción 5-1-re kapott ki, a rendes időmérőkön pedig 18-5-re áll) George Russelltől, aki nagy valószínűséggel a pontversenyben is előtte végez (1 futammal a vége előtt 24 pont az előnye). A hétszeres világbajnok tehát finoman szólva sem élete szezonját futja, a mélypont pedig a jelek szerint a Katari Nagydíjon jött el. A pont nélkül záró klasszis ugyanis szíve szerint inkább önként leparkolt volna az ép autóval, miután két kellemetlen hibával akadályozta magát a jobb eredmény elérésében, miközben a célegyenesben széttört tükörszilánkok is kitoltak vele.

„Rosszabb is lehetett volna, de célba értem és vége. Én hibáztam a rajtnál [a korai megmozdulással], a defekt balszerencsés volt, a bokszutcában szintén én hibáztam [a gyorshajtásnál]. De fel fogok kelni és később újra próbálkozni fogok – ismerte el. – Nem jól állítottuk a be a szárnyakat, ez már sokszor előfordult. Az autó elején nem volt elég tapadás, nem fordult el. Jelentős alulkormányzottságtól szenvedtem, és úgy éreztem, emiatt ment tönkre a gumi, de lehet, hogy a törmelék okozta.”

Hozzátette: „futottam nagyszerű versenyeket az életemben, és rosszakat is, de rossz versenyből nem volt sok.” Hamilton Abu-Dzabiban utoljára versenyez Mercedesszel, utána pedig jöhet a következő fejezete a Ferrarinál. „Nem számítok sokkal jobb hétvégére, mint amilyenek az előzőek voltak, de természetesen próbálkozni fogok. Szerény reményekkel utazom a szezonzáróra, és talán jobb eredményt szerzek, de ez amúgy sem igazán számít” – közölte.

Az utóbbi időben több olyan mondat hagyta el Hamilton vagy Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnökének száját, amibe könnyű baljóslatú előjeleket belehallani, de a Ferrari csapatfőnöke „egyáltalán nem aggódik amiatt”, hogy a csúcson túllevő (vagy Wolff megfogalmazását felhasználva, lejárt szavatossági idejű) pilótát kapnak. „Nézzék meg a Vegasban futott 50 körét. A 10. helyről indult és [a győztes George] Russell sarkában ért célba” – utalt vissza Frédéric Vasseur a katari előtti versenyhétvégére, igaz, Hamilton ott is megingott az időmérőn, ami az elmúlt több mint egy évtizedben nem volt jellemző rá.

Lewis Hamilton, Mercedes
Hamilton katari hétvégéje minden volt, csak jó nem / Fotó: Jiri Krenek / Mercedes

Wolffot nem érdeklik az idióták

Noha a hétszeres világbajnok 2022 óta tartó küszködése jól dokumentált, többen azt gyanítják, hogy a Mercedes már nem részesíti ugyanolyan bánásmódban a két pilótáját, vagy akár szándékosan lassítja Hamiltont, mivel a szezon végén úgyis távozik a Ferrarihoz.

Ilyenkor természetesen megszokott, hogy a távozó versenyzőt az év második felében már nem vonják be a következő autó fejlesztési munkálataiba, esetleg nem ő kapja meg először az új elemeket, de semelyik csapatnak sem áll érdekében ellehetetleníteni valamelyik versenyzőjét. A Mercedes esetében is nehezen elképzelhető, hogy a velük hat vb-címet szerző Hamiltonnal erre az útra léptek volna, és Wolff keményen meg is mondta a magáét a konteóhívőknek.

„Sosem olvasok kommenteket, csak hallok balgaságokat. Hosszan beszélhetünk a közösségi média mérgező közegéről, ahol a képernyő mögé bújva bárki készíthet egy felhasználói fiókot és kommentálhat. Azon tűnődöm, kinek van erre ideje?” – nyilatkozta

„Imádjuk a rajongóinkat, hozzájárulnak a működésünkhöz. A többiek arra éreznek késztetést, hogy blődségeket csináljanak, összeesküvés-elméleteket gyártsanak. Nem érdekelnek, idióták. Nekik fogalmuk sincs semmiről, valószínűleg még sohasem ültek versenyautóban, még közúti kocsiban sem. A kommentelőknek üzenem, hogy senki sem figyel az írásaikra. Valahol messze elbújtok a képernyő mögött, csupán magatoknak és más holdkórosoknak irkáltok.”

Hamilton szemmel láthatóan már nem motivált, a centit vágja a Ferrarira váltása előtt, még az is felmerült benne, hogy idejekorán kilépjen a Mercedes kötelékéből. Wolff úgy érzi, a keserűség helyét hamarosan úgyis át fogják venni az együtt töltött időszak szép emlékei.

„Az utolsó futamok, az egész idény és az elmúlt hét egyértelműen nem úgy alakult, ahogy vártuk. Maradt még egy verseny, ahol megint mindent beleadunk, majd megünnepeljük az együttműködésünket és a kapcsolatunkat. Utána hamar elfelejtjük az utolsó versenyeket, bármennyire is fájnak most” – mondta.

Hamilton mégsem kapja meg a Ferraritól, amit eddig csak Schumacher érdemelt ki

Friss