KezdőlapF1Ralf Schumachert szakácsnak küldte volna az apja, mikor bátyja már az F1-ben...

Ralf Schumachert szakácsnak küldte volna az apja, mikor bátyja már az F1-ben versenyzett

-

Ralf Schumacher mesélt a saját várakozásait alul-, apjáéit viszont felülmúló Forma-1-es karrierjéről, valamint rámutatott, szerinte a mai mezőnyből ki képes hasonló hatást gyakorolni, mint annak idején bátyja, Michael tette. Nem a másik hétszeres világbajnokot említette.

Az ifjabbik Schumacher hat évvel fiatalabb bátyjánál, és nagyjából ennyi idővel utána is érkezett meg a Forma-1-es mezőnybe 1997-ben. A királykategóriában tizenegy szezont töltött el, amely során hat győzelmet szerzett a Williams pilótájaként, és 16 alkalommal együtt álltak a dobogón Michael Schumacherrel. Persze a temérdek rekordot felállító testvére eredményeinek nem ért a közelébe, pedig mint azt most a The Times számára adott interjúban elmondta, duzzadt az önbizalomtól debütálóévében.

„Már mielőtt megkezdtem volna az első évemet a Forma-1-ben, Monacóban éltem, és egy napon a bátyámmal közösen találkoztunk Gerhard Bergerrel a hajóján. Emlékszem, hogy a karrierjéről mesélt, amit végül tíz győzelemmel zárt, és akkoriban azt gondoltam, én nem akarok csak tíz győzelmet szerezni, mint ez a szegény ember. Végül aztán ennyi sem sikerült, de ilyen az élet. Úgy érzem, ennél sokkal több is lehetett volna benne, de nem panaszkodhatok arra, ahogyan az életem alakult” – fogalmazott Schumacher.

Történelmi tettet hajtottak végre a Schumacher-testvérek, de a kisebbik alig emlékszik rá

Amellett, hogy egész karrierje során Michael Schumacher kisöccsének tartották, aki bármit is tett, sohasem lehetett olyan jó, mint a felé támasztott elvárások, tovább nehezítette számára az érvényesülést, hogy a családjától sem kapta meg azt a támogatást, amit bátyja.

„Már amikor Michael a Forma-1-ben volt, apám még akkor is azt mondta, hogy csináljak inkább valami mást. Jobban szerette volna, ha rendes munkát keresek, például szakács leszek, mert szerinte az autóversenyzéssel nem lehetett pénzt keresni. Szerinte Michael szerencsés volt, hogy bekerült, ami nagyszerű, de úgy gondolta, hogy mindkét fiúval nem fog sikerülni” – idézte vissza.

Később mindkettőjük egy-egy fia is az autóversenyzés felé terelődött, bár arra a kérdésre, hogy milyen géneknek köszönhetően került be négy kiváló Schumacher is ebbe a szűk közegbe, Ralf Schumacher sokatmondóan korrigált: „Kettő. Még várjuk ki a végét.” Ezzel – kicsit saját apja hozzáállását is megidézve – alighanem a fiúk érdemeit kisebbítette, hiszen az ő csemetéje, David kevésbé sikeres formaautós próbálkozások után a GT-versenyzésben állapodott meg, míg Mick Schumacher noha eljutott az F1-ig, két év után kiszorult a mezőnyből, és látványosan senki nem akar neki új lehetőséget adni.

Ralf a jelenlegi Forma-1-es mezőnyben is lát egy versenyzőt, aki szerinte hasonlóan különleges kvalitásokkal rendelkezik, mint bátyja, ám nem a tőle 2020-ban a futamgyőzelmi rekordot átvevő és szintén hétszeres bajnokká lett Lewis Hamiltonra gondol.

„Az elmúlt éveket megnézve nem nagyon találunk olyan versenyzőt, aki hasonló hatást ért volna el, mint a bátyám – ha azt vesszük figyelembe, milyen autóba ült bele és mit tudott kihozni belőle. Max Verstappen viszont számomra ilyen, az ő hatása tényleg érezhető, jelenleg senki sem hasonlítható hozzá a Forma-1-ben” – állapította meg Ralf Schumacher.

A Williams-BMW és Ralf Schumacher nagy napja volt a mai 23 éve

Friss