Kimi Räikkönen, Fernando Alonso és Juan Pablo Montoya is a mai napon mutatkozott be a Forma–1-ben, de mindhármuk szereplését beárnyékolta egy tragédia.
24 évvel ezelőtt a mai napon, március 4-én rajtolt el a 2001-es Forma–1-es szezon, benne négy újonccal. Közülük kettő, Kimi Räikkönen és Fernando Alonso később világbajnokok lettek, a szintén ekkor debütáló, CART-bajnokként és Indy 500-győztesként ugyanakkor már nem klasszikus újoncnak számító Juan Pablo Montoya pedig 7 győzelemig jutott, ami szintén megsüvegelendő teljesítmény. Egyedül az ekkor ugyancsak sokra tartott Enrique Bernoldiból nem lett F1-es sztár (meg másmilyen sem), hiszen ő másfél idény után, az Arrows csődjét követően többé nem állt rajthoz a királykategóriában.
Räikkönen és Alonso viszont ketten együtt már 750 F1-es futamnál tart, hiszen a most 43 esztendős spanyol még mindig a száguldó cirkusz mezőnyének tagja, amit aligha gondolt volna bárki is azon a bizonyos melbourne-i napon. Hát még azt, hogy miután 2005-ben és 2006-ban is világbajnok lesz, közel 20 éven át nem nyer címet. Na de hátha majd 2026-ban…
Ami a két későbbi klasszis első futamát illeti, az a mérföldekkel versenyképesebb technikából adódóan Räikkönennek sikerült jobban, de Alonso is megmutatta, hogy nem átutazóban van a legjobbak mezőnyében. A Michael Schumacher győzelmével záruló Ausztrál Nagydíjat azonban sajnos beárnyékolta egy tragédia, ami miatt erre a futamra nemcsak a sportág történetének későbbi meghatározó alakjainak bemutatkozása, hanem egy pályabíró, Graham Beveridge halála miatt is emlékezni fogunk.
A 2001-es Ausztrál Nagydíj hétvégéjéről írt bővebb összefoglalónk alább olvasható:
Halálos baleset, felboruló Schumacher és két későbbi világbajnok debütálása történt 23 éve