Andrea Kimi Antonelli több mint 15 év után szerzett dobogót Olaszországnak. Ezzel meglehetősen hosszú várakozásnak vetett véget, de így is csak a nyolcadik a nemzetek között, az eltelt idő pedig kevesebb mint a negyede a rekordnak.
A Kanadai Nagydíjon Andrea Kimi Antonelli megszerezte pályafutása első Forma–1-es pódiumát. Ez már csak azért is történelmi tett, mert ő a harmadik 19 (és egyben 20) éven aluli pilóta, akinek ez összejött, így 18 esztendősen és 294 naposan Max Verstappen és Lance Stroll után ő minden idők harmadik legfiatalabb dobogósa.
Norris nekiment Piastrinak a végén; Russell simán nyert Kanadában
Azonban talán ennél is nagyobb jelentősége van, hogy ezzel egy meglehetősen hosszú sorozatot szakított meg. Olasz pilóta ugyanis ezelőtt legutóbb 2009-ben állhatott dobogóra. Ekkor Giancarlo Fisichellának és Jarno Trullinak is összejött, időben utóbbi volt az utolsó a Japán Nagydíjon. Az akkori szuzukai és a mostani montreali verseny között 15 év és 264 nap telt el.
Olaszországnak egyébként nem ez volt az első hosszabb szünete, bár korábban ennyit azért nem kellett várni. Ugyanakkor az 1966-os Olasz, valamint az 1975-ös Osztrák Nagydíj között is eltelt 8 év és 347 nap. Előbbin Ludovico Scarfiotti, utóbbin Vittorio Brambilla állt dobogón. Érdekesség, hogy mindketten az adott versenyen aratták életük egyetlen F1-es győzelmét.
Ami a Trulli és Antonelli pódiuma között eltelt időt illeti, ez mindössze a nyolcadik helyen áll a vonatkozó ranglistán. Igaz, két másik nemzet szó szerint csak egy-két hónappal előzi meg az itáliaiakat. Juan Manuel Fangio 1957-es monzai második, illetve Carlos Reutemann 1973-as Paul Ricard-i harmadik helye között 15 év és 296 nap telt el, míg Jacques Villeneuve 2001-es hockenheimi pódiuma után Stroll 2017-es bakui dobogójára 15 esztendőt és 331 napot kellett várni.
Hollandia esetében már több mint 20 év, egészen pontosan 21 esztendő és 261 nap telt el a két Verstappen között: Jos az 1994-es Belga Nagydíjon állhatott fel utoljára a dobogóra, míg Max a 2016-os spanyolországi viadalon tette ezt meg először, ráadásul győzelemmel. Ausztrália csak szűk két évvel előzi meg őket, hiszen Mark Webber 23 esztendővel és 217 nappal azután szerezte meg első dobogóját a 2005-ös Monacói Nagydíjon, hogy Alan Jones megnyerte az 1981-es Las Vegas-i szezonzárót, amelyen utoljára pezsgőzhetett.
A Ferrari legsötétebb korszakában fordult elő utoljára, ami most Hamiltonnal történt
A „dobogósok” viszont más dimenziókban járnak. A harmadik helyen Mexikó áll, hiszen Sergio Pérez egy 40 éves és 279 napos átkot tört meg, amikor a 2012-es sepangi versenyen második lett, hiszen ennyi idő telt el Pedro Rodrígueznek az 1971-es Holland Nagydíjon elért dobogója óta. Spanyolországnak viszont ennél is többet kellett várakoznia: Alfonso de Portago az 1956-os silverstone-i futamon érte el karrierje egyetlen pódiumát, 46 évvel és 252 nappal megelőzve Fernando Alonsót, aki a 2003-as Maláj Nagydíjon ünnepelhetett először ilyen módon.
Azonban még ez is alig több mint a kétharmada az első helyezettének, amely nem más, mint Monaco. Louis Chiron a Forma–1 történetének legidősebb pilótájaként vonult be a történelembe, de mivel a világbajnokság indulásakor már túl volt a csúcson, csak hazája 1950-es futamán állhatott dobogóra. Monacónak aztán 68 évet és 314 napot kellett várnia, hogy a 2019-es Bahreini Nagydíjon Charles Leclerc megduplázza a városállam pódiumainak számát.