A McLaren kettős győzelmet ünnepelhetett ugyan a jubileumi 40. Magyar Nagydíjon, utólag sokan megtalálták a wokingi istállót azzal, hogy Lando Norrisnak kedvezett. Megnéztük, hogy valóban így volt-e.
Sokan most bizonyára úgy érzik, hogy a McLaren igazságtalanul bánt Oscar Piastrival, mert a jobb pozícióban haladó versenyzőjének adta a lassabb stratégiát, míg a rajt után az 5. helyre visszaeső Lando Norris a taktikának köszönhetően megnyerhette a Magyar Nagydíjat. Ezek az érzések ugyanakkor – amellett, hogy teljesen értehetőek – figyelmen kívül hagyják a tényeket.
Elöljáróban szögezzük le, hogy Oscar Piastri teljes mértékben megérdemelte volna a győzelmet a Hungaroringen, hiszen a Norris-pályának tartott mogyoródi aszfaltcsíkon legyőzte csapattársát az időmérőn, majd vele ellentétben a rajtnál megtartotta a pozícióját és az élen álló Charles Leclerc fő kihívójává lépett elő. Csakhogy végül a monacói pilótához hasonlóan kétkiállásos stratégiával teljesítette a távot, míg a futam elején az 5. helyre visszaeső, majd Fernando Alonso megelőzése után a 3. helyen haladó George Russell mögé beszoruló Norris az egy kiállásos taktikával átugrotta őt és nyert.
Ám mint oly sokszor a Forma–1-ben, a 40. Magyar Nagydíjon is utólag vált nyilvánvalóvá, hogy melyik esetben melyik volt a legkifizetődőbb stratégia. A verseny elején még úgy tűnt, hogy Norris a rossz helyezkedésével kiírta magát a győzelemért zajló csatából, és a futam arról fog szólni, hogy Piastri valahogy át tudja-e hámozni magát a meglepően gyors Leclerc-en. Mivel a verseny előtt a két kiállásos taktika jelentősen gyorsabban tűnt, magától értetődő volt, hogy Leclerc és Piastri is ezen lesz.
Ez állhat valójában Leclerc és a Ferrari rejtélyes visszaesése mögött
Piastri az első kiállásnál elévágással próbálkozott, de ez nem jött össze, a második etapra Leclerc pedig – vélhetően a már ezen a szettjén némileg megnövelt guminyomás miatt – nem tudott olyan tempót autózni, mint korábban, viszont annyira nem lassult vissza, hogy Piastri el tudjon menni mellette. Az ausztrál versenye Norrishoz viszonyítva ebben a szakaszban kezdett az ő szemszögéből nézve negatív irányt venni, mert míg ő a Ferrari turbulens levegőjében gyilkolta a gumijait, addig csapattársa előtt szabaddá vált a pálya, ő pedig a kopott közepes gumikon remek tempót kezdett autózni, miután a McLaren felajánlotta neki az egy kiállásos stratégia lehetőségét, ő pedig úgy volt vele, hogy „miért ne?”
Leclerc megelőzése után az utolsó etapban Piastri aztán hiába eredt Norris után 14 körrel frissebb gumikon, a 12 másodperces hátrányát csak ledolgozni tudta, az előzés már nem jött neki össze. Igazából még csak rendes támadási közelségbe sem tudott kerülni, és egy kis híján ütközéssel végződő kísérletet leszámítva nem is próbálkozott, utólag pedig nem tartotta valószínűnek azt sem, hogy ha még lett volna hátra néhány kör, akkor elment volna Norris mellett.
„Tudtam, hogy a gumielőnnyel is nehéz dolgom lehet. Utolérni őt viszonylag könnyű volt, de az előzés már teljesen más történet. Amint felzárkózol, elképesztően nehézzé válik elég közel maradni. Annyi kanyar van, amelyben lemaradsz, aztán ott van a két hosszú kanyar a kör végén, ami követésnél egyszerűen megöli a leszorítóerőt. Még ha több kör is állt volna a rendelkezésemre, akkor sem gondolom, hogy más lett volna a helyzet. Hat-hét tizeden belülre kerülni lehetséges volt, de vadonatúj lágy gumikon kellett volna legyek, hogy ezután előzni tudjak” – nyilatkozta utólag Piastri.
Hogy lehetett-e volna az ausztrált is egy kiállásos stratégiára állítani? Abszolút. Azzal megnyerhette volna a versenyt? Igen. Hogy akkor miért nem döntött így a McLaren? Egyszerűen azért, mert a két kiállás tűnt a gyorsabb opciónak, és az is lett volna, csak nem egy másik autó turbulens levegőjében haladva. Amikor Russellt kihívták Norris elől az első kerékcseréjére, a brit pedig kopott közepeseken elkezdett remek tempót autózni, akkor vált nyilvánvalóvá, hogy milyen sokat jelent a tiszta pálya. Ha nem szorul be Leclerc mögé, Piastri a két kiállással is megverte volna Norrist, akinek az érdemeit persze ne kisebbítsük, hiszen tökéletes, szinte hibátlan kivitelezés kellett ahhoz, hogy nyerjen.
Andrea Stella, a McLaren csapatfőnöke utólag elmondta, Norrisszal egyszerűen csak mással próbálkoztak, mert abban nem voltak biztosak, hogy az egy kiállással nyerhet, de abban igen, hogy ha ő is két cserével megy, akkor biztosan nem tud előbbre keveredni (Leclerc tempójának visszaesését nyilván nem láthatta senki előre).
„McLaren Racingként nagyszerű versenyeket akarunk adni a Forma–1-nek. Meg akarjuk adni a lehetőséget a két pilótánknak, hogy kifejezzék a tehetségüket, üldözzék a céljaikat, a személyes sikereiket, mindennek pedig a csapat érdekeit, az igazságosságot, a sportszerűséget és egymás tiszteletét szem előtt tartva kell történnie. Én személy szerint ezt láttam. Amikor csapaton belül eltérő a stratégiánk, amikor vannak különböző opcióink, ez a versenyzés része. Szerintem egyik versenyzőnk sem volt meglepve. Eddig én csak nagyon hálás lehetek azért, ahogy Lando és Oscar értelmezte, hogy csapatként miként versenyzünk, és biztos vagyok benne, hogy ez a szezon végéig így lesz” – mondta Stella.
Az olasz szakember elmondta, nem gondolták, hogy igazságtalan lenne Piastrival szemben Norrist egy kiállásra állítani, mert egyáltalán nem volt biztos, hogy végigbírják a hátralevő 40 kört a kemény gumik. És azt sem lehet a McLaren számlájára róni, hogy nem kezdte el patikamérlegen számolgatni, hogy mindkét pilótájának dekára egyforma esélyeket adjon, helyette a csapat szempontjából a legfontosabb dolgot, a kettős győzelmet üldözte.
Ettől persze még az a megállapítás is áll, hogy Piastri egyszerűen rajta vesztett azon, hogy a két McLaren közül ő volt előrébb a verseny elején, Norris pedig nemhogy nem bűnhődött meg a rajt utáni visszaesésért, hanem ez hozta őt végül győztes helyzetbe, azaz az ausztrál jobban megérdemelte volna a győzelmet. De ezekre a dolgokra szokták mondani, hogy egy szezon során kiegyenlítődnek, a versenyzés pedig egyszerűen ilyen.