A Mercedeshez került a Szingapúri Nagydíj győzelme, miután George Russell megőrizte a vezetést a pole-ból, a McLarennél viszont újabb belviszály robbant ki Lando Norris és Oscar Piastri rajt utáni ütközése nyomán – 3. és 4. helyük viszont bőven elég volt ahhoz, hogy a McLaren bebiztosítsa a konstruktőri címet.
Elkerülte a mezőny az esőfutamot, mert bár időszakosan esett az eső a délelőtt folyamán, egy órával a rajt előtt végleg elállt, s az első körökben a pálya egyes pontjain még meglévő nedves foltok ellenére mindenki slick gumikat választott a kezdéshez. A lágy és a közepes keverék választását illetően viszont volt változatosság a rajtrácson, ám az első hét helyről induló versenyző közül csak Verstappen szavazott a lágyakra, bízva abban, hogy a jobb tapadásával elkaphatja a pole-ból induló Russellt a rajtnál.
Ez a számítása nem jött be, Russell remekül rajtolt és elsőként fordult be az 1-es kanyarba, Verstappen követte, a start fő eseménye pedig közvetlenül mögötte zajlott le a két McLaren között. Norris kiválóan rugaszkodott el, lerajtolta Antonellit, és a 2-es kanyarban máris csapattársa, Piastri mellett találta magát. A 3-asban Norrisé volt a belső ív, és egy pillanat leforgása alatt két autóval is ütközött: először Verstappen Red Bulljának hátsó kerekéhez ért hozzá enyhén, ami miatt apró sérülés keletkezett első vezetőszárnyának véglapján, majd pedig a jobbján lévő Piastrival is koccantak a kerekeik.
Contact between the top-three title protagonists!
Let's take a look at the onboard of the race start from Lando Norris' view 👀⬇️#F1 #SingaporeGP pic.twitter.com/1LZvbQFzCO
— Formula 1 (@F1) October 5, 2025
A két McLaren ütközéséből az ausztrál húzta a rövidebbet, a külső íven, a fal mellett lökést kapva kénytelen volt engedni, így Norris átvette tőle a harmadik helyet. Mögötte Leclerc, Antonelli, Hamilton és Hadjar következett.
Piastri szerint nem volt rendben, hogy Norris ütközés árán került elé, és jelezte is a csapatának, hogy tehetnének ebben az ügyben valamit, alighanem abban bízva, hogy Norrist visszarendelik majd mögé. „Ez nem volt valami csapatszerű” – mondta egyik panaszában.
Az ütközést még a felügyelők is vizsgálták, de úgy döntöttek, nincs szükség intézkedésre, és ugyanerre jutott a belső vizsgálatában a McLaren is. Mérnöke ugyanis közölte Piastrival, hogy nem lesz csere a két autó között, amit az ausztrál persze igazságtalannak tartott, és a futam egésze alatt frusztrált hangvételben kommunikált. Ekkorra a két autó között már néhány másodpercesre nőtt a különbség, úgy tűnt, hogy Norris jobb képes jobb tempóra kettőjük közül.
Az élen Russell is kiépített pár másodperces előnyt, Verstappen nem jelentett rá közvetlen veszélyt a lágy gumikon sem, amelyek gyorsabb elhasználódása egy idő után már inkább hátrányt jelentett a hollandnak, így az élmezőnyből elsőként érkezett a bokszkiállására.
Az egyetlen kerékcsere volt az optimális taktika, ami szintén nem kavarta fel a sorrendet a mezőny első harmadában, de a McLarenen belül azért tudott okozni egy újabb összezördülést. Az előrébb haladó Norrisé volt az elsőbbség a kiállásra csapaton belül, de mérnöke megkérdezte őt, beleegyezne-e, ha a több másodperccel mögötte lévő Piastrit hívnák ki előbb, hogy az ausztrál kényelmesen Leclerc előtt tudjon maradni – Norris pedig ezt nem fogadta el, megtartotta magának az elsőbbséget.
Piastri egy körrel utána érkezett a bokszba, kiállása pedig rosszul sikerült, a bal hátsó keréknél adódott gond miatt 5,2 másodpercig állt, de még ezzel együtt is megőrizte pozícióját Leclerc előtt – Norrisszal szembeni lemaradása viszont már a tíz másodpercet is elérte.
Bár az első hármas látótávolságban volt egymáshoz képest, a verseny utolsó harmadába fordulva Russellnek továbbra sem kellett a visszapillantóját figyelnie, sőt Verstappen egyre inkább szenvedni kezdett, a lefelé váltásokra panaszkodott, és néhány kisebb hibát is elkövetett. Amikor lekörözöttek csoportját érték utol, Norris megérkezett közvetlenül a holland mögé, de hosszas üldözés után sem tudott előzni, és lassan Piastrit is magukra húzták – de végül ebben a sorrendben is futottak be.
LAP 53/62
A battle is brewing ☕️
Norris wants the P2, and he tries a move on Verstappen but doesn't get through! 👀#F1 #SingaporeGP pic.twitter.com/FqS1B3fZEK
— Formula 1 (@F1) October 5, 2025
Az élcsapatok sorának végén, a 7. helyen álló Hamilton próbálkozott még végül valami mással: pozícióveszteség nélkül friss lágy gumikat vételezhetett, jelentősen jobb tempójával pedig hamar megérkezett Leclerc mögé, akit meg is előzött, majd Antonelli ellen próbálkozott, ám ekkor az első fékeivel komoly gondok adódtak, így végül alaposan lelassult, és éppen bejött még a 7. helyen Alonso előtt. Bearman és a kizárás után a mezőny végéről induló Sainz lettek még pontszerzők.
Montreal után Russell idei második, összességében ötödik futamgyőzelmét szerezte, Verstappen utóbbi hetekben nyitott remek sorozata most egy második hellyel folytatódott, a dobogóra pedig Norris állhatott még fel, aki Piastrit egy pozícióval legyőzve három pontot faragott a hátrányán, ami így most 22 egység.
Ennél is fontosabb viszont, hogy ezzel a 3. és 4. hellyel a McLaren bebiztosította a 2025-ös konstruktőri világbajnoki címet, amit két hete Bakuban még elszalasztott. A Mercedesnek és a Ferrarinak is volt még esélye életben tartani a harcot, ehhez viszont több mint 30 ponttal többet kellett volna szerezniük ezen a futamon, mint a wokingiak. A McLaren ezzel két egymást követő évben lett konstruktőri bajnok, 1990-91 óta nem történt ilyen velük, összességében pedig 10. címüket szerezték, ezzel megelőzték a Williamst és egyedül állnak az örökranglista második helyén, a 16-tal rendelkező Ferrari mögött.
George never looked back! 🙌
Here's your points-finishers from the Singapore Grand Prix 📈#F1 #SingaporeGP pic.twitter.com/ZWENfzdvHo
— Formula 1 (@F1) October 5, 2025