2024. április 20. 08:04

KezdőlapHírekApja halála után kis híján összeomlott a Mercedes csapatfőnökének élete

Apja halála után kis híján összeomlott a Mercedes csapatfőnökének élete

-

Azt is gondolhatnánk, hogy több nyelvet beszélő sikeres üzletemberként Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnökének sorsa előre elrendeltetett volt, és már gyerekkorában meg volt írva számára a sikeres jövő. A valóság azonban is állhatna távolabb ettől.

Nyolc konstruktőri és hét egyéni világbajnoki címet nyert eddig a Mercedesszel, ami minden idők legsikeresebb Forma-1-es csapatfőnökévé tette. Toto Wolff gyerekkora azonban korántsem volt olyan mesébe illő, mint a jelene.

Aneszteziológusként dolgozó lengyel édesanya és vállalkozó román édesapa gyermekeként Bécsben született és nőtt fel, tinédzser évei során pedig számos nehézséggel meg kellett küzdenie. Erről az időszakról beszélt nagyon nyíltan a The Times-nak adott interjúban.

Köztudott, hogy Wolff 15 éves korában elveszítette az apját, aki közel 10 éven át agytumorral küzdött. „A kulcspillanat apám tragikus elvesztése volt. Tíz éven át volt gyógyíthatatlan beteg, szóval tulajdonképpen egész gyerekkoromban. A pénzügyi nehézségeink beteg ehhez köthetőek. Ennek volt a legnagyobb hatása arra, hogy milyen ember lettem.”

Toto Wolff, Mercedes, Brit Nagydíj
Fotó: Mercedes AMG Petronas / Sebastian Kawka

„A szüleim a nagyapám segítségével francia magániskolába írattak Bécsben, ami előnyös volt a karrierem szempontjából, mert nyelveket tanultam. Az akadályt viszont az jelentette, hogy jómódú környezetben jártam iskolába anélkül, hogy annak a részese lettem volna. A mindennapi életünk arról szólt, hogy az anyám keményen dolgozott orvosként, hogy megengedhessük magunknak, hogy abban az iskolában maradjunk. Talán nem volt jó az anyaságban, de életben tartott minket és biztosította, hogy folytassuk.”

„Mindez viszont azt jelentette, hogy történtek bizonyos dolgok velem és a nővéremmel. Emlékszem, hogy 14 éves voltam, amikor hazaküldtek minket az iskolából, mert nem fizettük be a tandíjat. Hogyan magyarázod meg hazafelé a villamoson, hogy miért kellett eljönnöd az ebédszünet után? Eléggé megalázó élmény volt.”

Ezek az élmények pedig mind hozzájárultak ahhoz, hogy Wolffból az lett, aki ma, és közben abban is nagy hatással voltak rá, hogy miként áll a saját családjához és három gyermekéhez. „Vannak nagyszerű pillanataim az F1-ben, imádom a csapatot és a kihívást, de amit igazán imádok, az a családom. Van három gyerekem, akik 21, 18 és 5 évesek. A legnagyobb élvezetet az nyújtja, ha együtt van a családom, a feleségemben pedig megtaláltam a tökéletes partnert.”

Toto Wolff és felesége, Susie Wolff közös kisfiukkal, Jack-el (Wolff korábbi, tíz éven át tartó házasságából két gyermek, Benedict Wolff és Rosa Wolff született, de róluk igencsak keveset tudni):

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Susie Wolff (@susie_wolff)


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss