2024. április 20. 11:57

KezdőlapHírekBútor és Vincze vezet az első kör után, de László Martin is...

Bútor és Vincze vezet az első kör után, de László Martin is szakaszt nyert az ORB-ben

-

Bútor Róbert abszolút első időt autózott a Székesfehérvár Rally második szakaszán is, az ORB mezőnyben azonban már László Martin volt a leggyorsabb. Összesítésben Bútor és Vincze vezet. 

Bútor Róbert a Kislőtéren is hozta a papírformát és hatalmas előnnyel nyerte a szakaszt, mögötte László Martin 17.3 másodperces hátránnyal zárt a második idővel, ami csaknem 1 másodperces hátrány kilométerenként, de ennyi van is a két autó között. 

Az ORB-ben tehát Lászlóék voltak a leggyorsabbak, Turán Frigyes 2.4, míg az első szakaszt nyerő Vincze Ferenc 2.6 másodperccel volt lassabb. 

Összetettben Bútor 23.2 másodperc előnyre tett szert az ORB-t vezető Vincze Ferenc előtt, míg a harmadik helyen Turán Frigyes további 7 tizedmásodperces hátránnyal következik. 

Ranga Péter a takarítással együtt is nagyon gyors és csupán 2.9 másodperccel követi Turánt, míg szakaszgyőzelmével László Martin az ötödik helyre lépett. 

Ollé Sándor bár hatodik idővel ért célba az első szakaszon, a másodikon defektet cserélt, így 3 és fél percet vesztett. 

Klausz Kristóf az első szakaszon történt kardántengely törés miatt, míg Hadik András szervó probléma miatt nem indult már ezen a gyorsaságin. 

Velenczei Ádámék azonban sikeresen megjavították a kéziféket. 

Székesfehérvár Rally, állás 2 szakasz után 
1 #11 Bútor Róbert / Tagai Róbert Citroen C3 WRC (ORC) 14:16.6
2 #2 Vincze Ferenc / Percze Nándor Skoda Fabia Rally2 evo +23.2
3 #33 Turán Frigyes / Farnadi Ágnes VW Polo GTI R5 +23.9
4 #12 Ranga Péter / Czakó Janek Skoda Fabia R5 +26.8
5 #16 László Martin / Berendi Dávid Skoda Fabia Rally2 evo +30.8
6 #5 Velenczei Ádám / Vánsza Zsolt Skoda Fabia Rally2 evo +31.0
7 #7 Tóth Tibor / Szabó József Skoda Fabia Rally2 evo +47.8
8 #6 Német Gábor / Adorján Szabolcs Skoda Fabia Rally2 evo +48.2
9 #22 Hevesi István / Bottyán János Mitsubishi Lancer Evo VI (ORC) +53.9
10 #4 Trencsényi József / Verba Gábor Skoda Fabia Rally2 +54.4

Időterv
2023 április 1., szombat 

11:15 Szervíz
12:10 SS1 Királyszentistván 1 6.5 km Bútor 4:22.3 89.2 km/h / 1. BÚTOR, 2. Vincze, 3. Turán
12:46 SS2 Kislőtér 1 17.55 km Bútor 9:54.3 106.3 km/h / 1. BÚTOR, 2. Vincze, 3. Turán
14:12 SS3 Királyszentistván 2 6.5 km
14:48 SS4 Kislőtér 2 17.55 km
17:01 SS Szuperspeciál 

2023 április 2., vasárnap 
08:15 Szervíz
09:00 SS5 Várpalota 1 10.35 km
09:27 SS6 Tés 1 11.50 km
10:20 SS7 Iszka 1 16.94 km
11:43 Szervíz
12:48 SS8 Várpalota 2 10.35 km
13:15 SS9 Tés 2 11.50 km
14:08 SS10 Iszka 2 16.94 km
14:58 Céldobogó 

Rallye Rádió
További eredmények


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss