2024. április 19. 22:38

KezdőlapHírekElindult a RallySprint bajnokság - rendezőként debütált a hétvégén Begala Tamás

Elindult a RallySprint bajnokság – rendezőként debütált a hétvégén Begala Tamás

-

Begala Tamás a navigátori ülést versenyrendezésre cserélte ezen a hétvégén. A RallySprint bajnokság első versenyén a Perkupa – Szőlősardó RallySprint-en rendezőként debütált, és olyan versenyt rendezett, amivel mind a nézők, mind a versenyzők elégedettek voltak.

„Nagyon sok köszönettel tartozom mind a hatóságoknak, mind a rendezésben háttérmunkával segítőknek. Az összes szereplő azért dolgozott, hogy az esemény megvalósulhasson, sikeres legyen, és a versenyzők és a nézők is jól érezzék magukat. Azt hiszem, hogy a Sprint bajnokság ezzel a versennyel megfelelő rajtot vett” – kezdte Begala Tamás, akit hétfőn délelőtt az utómunkálatok közepette értünk utol.

„Zagyva Lajos, aki az RSB megfigyelő volt ezen a versenyen azt mondta, hogy ez egy olyan klasszikus pálya és olyan jó minőségű útszakasz, hogy akár vb szintűnek is nevezhető. Ez a pálya több mint 10 évvel ezelőtt volt utoljára rallyversenyen, és mindenki azt gondolta, hogy nem kaphatjuk meg újra. Megkaptuk, hálásak vagyunk érte, és sikerült megfelelő állapotban visszaadni a területet, erről már meg is érkezett a jelzés az illetékesektől.

Ehhez persze kellettek a nézők is, és szerencsére a többség átérezte, hogy ezen a téren neki is felelőssége van.

„Amikor este végig gurultam a pályán azt láttam, hogy a szemét műanyag zsákokban összegyűjtve, az út szélére kikészítve várta a szállítást. Köszönjük a nézőknek is, hogy megértették ezt is, és összességében remekül viselkedtek, sportszerűen szurkoltak. Egyetlen kritikus pont volt a verseny alatt, ott két gyorsasági között kimentünk, rendet tettünk, és utána ott is minden rendben volt”  – mondta a rendező.

A versenyzői és a nézői visszajelzések folyamatosan érkeznek és eddig egybehangzóan pozitívak a tapasztalatok.

„Azt gondolom, hogy Kelet-Magyarországon elindítottunk egy új dolgot, és megmutattuk, hogy egy első versenyt is jó minőségben meg lehet rendezni. A tapasztalatokat természetesen leszűrjük, és már most is látjuk azokat a pontokat, ahol még tovább tudjuk emelni a színvonalat. Annyiban könnyebb dolgunk lesz, hogy a most kidolgozott megoldások a következő versenyeken már rutinszerűen valósulhatnak meg, és marad energia más területekre, feladatokra is.”

A versenyen újdonságot jelentett a szalmabálák használata, és a mentésben résztvevő csúszóplatós daruskocsi is villámgyorsan dolgozott.

„Ezeket a megoldásokat a Rally Legend és a Mitropa Kupa tapasztataim alapján vezettük be. Ott beváltak, és navigátorként is tudtam, hogy mit vár a másik oldal, ezért tettem magasra a mércét. A darus autóval pedig a két kör között mindenkinek gyorsan be tudtuk vinni az autóját a rajttól 300 méterre levő szervizparkba. Ezért nem kértünk plusz díjazást. Összességében azt gondolom, hogy olyan minőségű kiszolgálást kaptak a sprintesek, amit az ORB mezőny is megirigyel.”

foto: Nagy Zsolt

Begala Tamás korábban már sikerrel rendezett verseny előtti teszteket, így a  már a verseny közben gyűjtötte a visszajelzéseket.

„Végig a pályán voltam, mindenkinek fülig ért a szája, volt aki megkérdezte, hogy nem lehet e ezt még egyszer az évben? A nézőktől is jók voltak a visszajelzések, a két település polgármestere is azt mondta, hogy jókat hallanak a rallyról. Szerintem mindenki elégedett volt. Mindenképpen köszönetet szeretnék mondani a szervizpark terület tulajdonosának, aki nem csak a területet adta hanem a pálya felépítésében is rengeteget segített. Mindenkit nem tudok felsorolni, de a köszönőlevelet már elküldtem mindenkinek.”

foto: Nagy Zsolt

Egy jól sikerült rallyverseny végén elégedett a csapat és a versenyzők is. Nincs ez másként a rendezők esetén sem, a jól végzett munka öröme lendületet ad a következő feladatokhoz is.

Rengeteg munkával járt az elején. Kell még néhány nap, hogy minden letisztuljon a fejemben, de most, hogy túl vagyunk a versenyen nekem is fülig ér a szám. Az eddigi visszajelzések igazolják, hogy lehet jó spintet rendezni Kelet-Magyarországon is, a mostani tapasztalatokra építhetünk a jövőben”

A hat gyorsasági szakaszból álló Perkupa – Szőlősardó RallySpint versenyt Bertalan Márton és Paizs Róbert nyerte Peugeot 208 Rally4-gyel. Krehlik Nándor és Kálna Tamás lett a második Citroen C2-vel, a harmadik helyen a Jóna Gábor – Huhák Csaba duó végzett Lada 2017-tel. Részletes eredmények itt.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss