back to top
2024. május 07. 18:26

KezdőlapHírekJogosítvány nélkül is lehet rallyversenyen indulni?

Jogosítvány nélkül is lehet rallyversenyen indulni?

-

Az FIA közgyűlésén, amelyet a spanyolországi Cordobában tartottak, részt vett Szujó Zoltán az MNASZ elnöke is. A közgyűlés témái között és az eseményen lezajlott háttérbeszélgetéseken természetesen a rally is fontos volt, ezekről is tájékoztatott az MNASZ hírlevele.

„A rally szakágunk utánpótlás-nevelése szempontjából lehet nagyon fontos újítás, melyről a lett szövetség főtitkára beszélt az MNASZ elnökének. Az ottani rallysportban úgy oldják meg a 14-15 éves gyerekek versenyzési lehetőségét, hogy jogosítvánnyal rendelkező, rutinos navigátor az ilyen párosok tagja, és a közúti összekötő etapokon ő vezeti a járművet, ahogy erre a szabályok szerint amúgy is van lehetőség. Viszont egyelőre Lettországban is inkább kísérleti jelleggel, kisebb sprintfutamokon élhetnek ezzel a lehetőséggel. Az ilyen fiatalkorú versenyzők jelentkezését ott a szakág és a szövetség egy komoly szakmai csapata bírálja el, és ennek keretében egy teszten élesben is megnézik a versenyzőt, aminek alapján döntenek a rajthoz állási lehetőség odaítéléséről” – írja a szövetség.

Az MNASZ elnöke megbeszélést folytatott a sportért felelős alelnökkel, Robert Reiddel, illetve a Motorsport UK csapatával, elsősorban a rally szakágat érintő nemzeti homologizáció kapcsán. A megbeszélés alapján az angol sporttársak nagyon szívesen segítenek az ő nemzeti szabályozásuk hazai viszonyokra történő átültetésének kidolgozásában.

Az európai szövetségek ülésén felmerült, hogy az FIA egyelőre nem foglalkozik aktívan az alternatív üzemanyagok használatával, hanem az elektrifikáció élvez prioritást, viszont komoly igény volna arra, hogy preferált módon ez is bekerüljön a fejlesztendő területek közé.

A cseh szövetség képviselői ismertettek újabb részleteket egy Racer Buggy nevű kis versenyjárműről, melyet évek óta fejlesztenek, amit gyerekek belépő kategóriájának szánnak már 5 éves kortól. A laza talajon való használatra szánt kis versenygép 5.5 lóerős motorral, bukókerettel és természetesen minden egyéb biztonsági felszereléssel is rendelkezik. A trendeknek megfelelően már tesztelik az elektromos verzióját is. A sport utánpótlás-nevelésben izgalmas új kategória lehet ez, melynek műszaki vonalon már magyar szála is van és akár egy közös cseh–szlovák—magyar bajnoki sorozat létrehozása is szóba kerülhet.

Bár nem a rallyhoz kapcsolódik, de a szakágak közötti átfedés miatt érdekes lehet a rallysoknak is, hogy a közgyűlésen bemutattak egy “Motorsport in a box” elnevezésű kezdeményezést és eszközkészlet csomagot, melyben egy könnyen szállítható ládában van összegyűjtve egy szlalomverseny lebonyolításához szükséges felszereléscsomag.

foto: MNASZ / DPPI

 

Friss