back to top
2024. december 03. 18:26

KezdőlapHírekHoffer Zsolt és Czézinger Kristóf ezt az évet sem hagyta ki

Hoffer Zsolt és Czézinger Kristóf ezt az évet sem hagyta ki

-

A Hoffer Zsolt, Czézinger Kristóf páros ebben az évben is összeült legalább egy versenyre, a Herbst Rallyn meg is nyerték az Alpok-Adria Trophyt.

Ezúttal sem telt el úgy egy év, hogy nem versenyzett együtt Hoffer Zsolt és Czézinger Kristóf, a páros meglehetősen jól is ment a Herbst Rallyn, hiszen az abszolút 11. hely megszerezése mellett megnyerte az Alpok-Adria Trophyt.

„Megbeszéltük Kristóffal, hogy ha van lehetőségünk rá, akkor az idén is versenyzünk együtt. Eredetileg úgy tervezte, hogy a Ladával indul itt, de az sajnos kigyulladt és még nem volt készen, így ezt a futamot választottuk a közös versenyzésre – mondta Hoffer Zsolt. – Az első pillanattól kezdve megvolt az összhang, könnyen működtünk együtt és jó hangulatban versenyeztük végig a versenyt. Keveset megyek, de azzal dicsekedhetek, hogy nagyon jó navigátorokkal tudom teljesíteni ezeket a futamokat, és Kristóf is egyértelműen közéjül tartozik.”

A Hoffer, Czézinger páros a Berényi Racing Škoda Fabia Rally2 evójával indult, az autó pedig nem volt ismeretlen Hoffer Zsoltnak, hiszen a nyáron ezzel indult a szlovéniai Zelezniki Rallyn is, azzal együtt, hogy vezetéstechnikailag vissza kellett szoknia az autóra. Egyébként maga a verseny is ismerős volt a párosnak.

„Tavaly mentünk itt Kristóffal egy Peugeot-val, és nagyon örültünk, hogy a tavalyi és az idei pályák megegyeztek, időterv szerint, sorrendiségében és nyomvonalában is. Így nagyon jó itineralappal érkeztünk, amit természetesen át kellett írni a Škodára – folytatta Hoffer Zsolt. – A pályabejárás elég kalandos volt, rengeteg arcát mutatta az időjárás. Egy napon belül szakadó eső, pára és napsütés váltotta egymást, ha aznapra kellett volna gumizni, nem is tudom, mit tettünk volna fel.”

Hoffer Zsolt, Czézinger Kristóf
Fotó: Sári Péter

A verseny napjára azért konstansak lettek a körülmények, így könnyebb dolga volt a mezőnynek.

„Kicsit saras volt a pálya, mert nem vitték túlzásba a padkavédelmet, így a nyitott gumiknak szavaztunk bizalmat. Meglepetés így is ért minket, ötven-hetven méteres volt a lázómező, ugyanis reggel sűrű köd fogadtott minket. Az első gyorsasági nagy kihívás volt ilyne körülmények között – mesélte Hoffer Zsolt. – Ugyan húszas rajtszámmal indultunk, mégis a tizedik hely környékén tudtunk haladni, abban a mezőnyben, amely nagyon komoly autókat és pilótákat is felvonultatott.”

Az előfutó is elég menő volt, hiszen a világbajnokság éllovasa, Thierry Neuville itt készült a Közép-Európa Rallyra, ahol még nem lett világbajnok, de a szezonjáró Japán Rallyn mindössze hat pont kell neki ehhez.

„A magyar stáb meglehetősen hátul kapott helyet a szervizparkban, így ott nem tudtunk összefutni Neuville-lel, a versenyen pedig jó húsz perc választott el minket mindenhol. Csak ritka pillanatokra láttuk Neuville-t, az időbeosztás nem engedte, hogy a versenyen kívül mással is foglalkozzunk – mondta Hoffer Zsolt, aki végül Czézinger Kristóffal megnyerte az Alpok-Adria Trophyt. – Azt azért tudni kell, hogy ebben a katgeróiában versenyzett Gyarmati Ariel is, akinek jóval nagyobb a rutinja nálam, és előttünk is volt, csak sajnos megállt a technika. Így végül nem tudtunk megküzdeni az első helyért, és viszonylag kényelmesebb előnnyel nyertünk.”

Hoffer Zsolt, Czézinger Kristóf
Fotó: Sári Péter

A nyolc ország versenyzőit felvonultató Herbst Rally az idén is nagyon jól sikerült, és nem kérdés, hogy Hofferék jövőre is szeretnének visszatérni.

„A szervezők sok energiát fordítottak arra, hogy mindenki jól érezze magát. Engem leginkább az lepett meg, hogy a zárások mindössze egy táblával működnek, kiírják, hogy behajtás csak versenyautóknak, és tényleg nem megy be egyetlen utcai autó sem – mondta Hoffer Zsolt. – Nagyon sok volt a néző, aminek nagyon örültünk, rengeteg magyar szurkolóval is találkoztunk, sok pozitív visszajelzést kaptunk, köszönjük a támogatóinknak, hogy ott lehettünk, mert ismét hatalmas élménnyel gazdagodtunk. Jövőre megpróbálok egy teljes szezont versenyezni az Alpok-Adria-kupában, bízom benne, hogy a Herbst Rally akkor is a része lesz a sorozatnak, mert szívesen visszatérnénk.”

Friss