A szombati franciaországi tragikus ralibaleset után a kritikus állapotban kórházba szállított néző sem élte túl a gázolást.
Háromra emelkedett a franciaországi Fourme d’Ambert Rallyn bekövetkezett tragikus baleset áldozatainak száma. Ahogyan arról szombaton beszámoltunk, a verseny első gyorsasági szakaszán – miközben az élmezőny már a másodikat teljesítette – egy versenyző elveszítette az irányítást a Peugeot 208-asa felett, felborult, és a nézők közé csapódott. A versenyt azonnal felfüggesztették.
A helyi La Montagne napilap beszámolója szerint a baleset egyenes szakaszon történt, és mintegy tíz nézőt tarolt le az autó. Közülük egy testvérpár a helyszínen elhunyt, egy nézőt kritikus állapotban szállítottak kórházba, aki nem élte túl a sérüléseit. A baleset többi érintettje nincs életveszélyben.
A hatóság egyelőre még azt is vizsgálja, hogy tiltott helyen álltak-e a nézők, az ügyészség eközben emberölés miatt indított nyomozást. A 22 éves pilótát , Clara Passelt és az 51 éves navigátorát, Patricia Gastelt kisebb sérülésekkel szállították kórházba, és amint az állapotuk lehetővé teszi, őket is kihallgatják.
A francia lap arról számolt be, hogy még nem ismertek a toxikológiai vizsgálatok eredményei, amelyek azt hivatottak megállapítani, hogy a két versenyző vérében jelen voltak-e alkohol vagy kábitószer nyomai. A La Montagne cikke szerint egyelőre csak kérdések vannak, válaszok még nincsenek.