péntek, július 1, 2022
KezdőlapNE VEDD ELA HUMDA több mint ezer motorosnak szervez ingyenes vezetéstechnikai tréninget

A HUMDA több mint ezer motorosnak szervez ingyenes vezetéstechnikai tréninget

-

- Advertisement -

Idén kétszer annyi, immár hat állomásra látogat el a tavalyi három után a HUMDA közkedvelt és nagy sikerű motoros közlekedésbiztonsági rendezvénysorozata, a Moto Safety.

A résztvevők a Pécs-Pogány repülőtéren, a mogyoródi Hungaroringen, a szegedi repülőtéren, a zsámbéki DrivingCamp vezetéstechnikai pályán, a máriapócsi RabócsiRingen és a zalaegerszegi ZalaZONE járműipari tesztpályán fejleszthetik képességeiket és éles helyzetekben szerezhetnek gyakorlatot szakértő instruktorok segítségével.

- Hirdetés -

A motorosok közlekedésbiztonsága kiemelten fontos a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. számára, az elsajátítható tudás pedig rendkívül hasznos a tavasztól újra két keréken közlekedőknek. Az esemény fővédnöke Palkovics László, az autó-motorsport fejlesztéséért és a közlekedésbiztonság kiemelt kezeléséért felelős kormánybiztos.

Négyszer egy-egy órás gyakorlati tréningen és kétszer egy órás elméleti előadáson vehetnek részt a regisztrálók a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. motoros közlekedésbiztonsági napjain.

- Advertisement -

Az eseményeken instruktorok segítségével a szlalomozást, a vészfékezést, valamint az akadályok és vészhelyzetek elkerülését gyakorolhatják a jelenlévők. A sűrű forgalomban történő előrehaladással, a kanyarívekkel és a kanyarkombinációkkal is foglalkoznak majd a motorosok.

A pécsi, a szegedi, a máriapócsi és a zalaegerszegi helyszínek mindegyikén 200 motoros vehet részt a képzésen, a Hungaroring és a DrivingCamp pályák pedig 250-250 jelentkezőt fogadnak. Utóbbi két helyszínen előregisztrálhatnak majd azok, akik két éven belül szerezték meg az A, az A2 vagy az A1 kategóriás vezetői engedélyüket.

A Pécs-Pogány repülőtéren április 15-én, a Hungaroringen április 22-én, a szegedi repülőtéren május 6-án, a DrivingCamp vezetéstechnikai pályán június 24-én, a RabócsiRingen július 16-án, a ZalaZONE járműipari tesztpályán pedig augusztus 6-án lesznek ingyenes vezetéstechnikai tréningek, amelyeken összesen 1300 motoros vehet majd részt.

A képzésen érvényes műszaki engedéllyel rendelkező motorkerékpárral indulhatnak azok, akiknek megvan a megfelelő jogosítványa. A jelentkezési lehetőség néhány héttel az egyes programok előtt nyílik majd meg a humda.hu oldalon, a részletekről szintén a honlapon, illetve az Ügynökség közösségi felületein lehet majd tájékozódni. Az első tréningre várhatóan április 6-tól lehet majd jelentkezni.

– Tavasszal, a jó idő beköszöntével többnyire sok motoros jelenik meg az utakon, az autósoknak és minden közlekedőnek is oda kell figyelni rájuk, de a legfontosabb, hogy ők is megfelelően felkészüljenek. Sok motoros több hónapos kihagyás után tér vissza az utakra, számukra különösen előnyös egy ilyen képzés.

Nekik is hozzá kell járulniuk annak a célnak az eléréséhez, hogy 2050-re balesetmentessé váljon a közlekedés. A közúti balesetek több mint kilenc tizedét emberi hiba okozza, ezek a felkészültebb közlekedők, így a felkészültebb motorosok révén is jelentősen csökkenthető már most. Ezért is javaslom minden érintettnek, hogy jelentkezzen a HUMDA Moto Safety programjára – emelte ki Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, az autó-motorsport fejlesztéséért és a közlekedésbiztonság kiemelt kezeléséért felelős kormánybiztos.

– Tavaly három helyszínen; Mogyoródon, Zalaegerszegen és Máriapócson összesen 800 motorosnak szerveztünk már sikeres vezetéstechnikai tréningeket. Már az első rendezvényen látszott, hogy óriási igény van az ilyen képzésekre és tartósan segíthetünk ezzel a motorosoknak és rajtuk keresztül minden közlekedőnek.

Tavaly az egyik resztvevő olyan visszajelzést küldött, amelyben leírta, hogy miként hasznosította élesben a megszerezett tudást. A képzésen elsajátított fékezéstechnikával elkerült egy, elmondása szerint súlyos kimenetelű balesetet.

Biztosak vagyunk benne, hogy idén is nagy sikert arat a Moto Safety, ezért is dupláztuk meg a helyszínek számát. Odafigyeltünk arra, hogy országszerte számos helyszínen jelenjünk meg és a motorosok lakóhelyükhöz közeli képzést találjanak – tette hozzá Weingartner Balázs, a HUMDA Zrt. elnök-vezérigazgatója.

- Advertisement -

Friss