2024. április 19. 08:30

KezdőlapNE VEDD ELAsi tíz év után újra versenyez

Asi tíz év után újra versenyez

-

Pont egy évtizede láthattuk utoljára versenyezni a kétszeres abszolút magyar bajnok, sokszoros kategória bajnok Aschenbrenner Györgyöt. Asi bár a bajnoki szereplésről továbbra sem akart hallani, a Legendák Tornáján, a RabócsiRingen éles körülmények között mutathatja meg, nem felejtett el versenyautót vezetni. Azonban számára is lesz pár újdonság.

2010-ben és ’11-ben nyerte két abszolút bajnoki címét Asi, emlékezetes módon N-es, illetve R4-es Mitsubishivel. ’12-ben még láthattuk pár RTE-futamon és a Szilveszter Rallyn, amit követően visszavonult. 

A Rally Caféba – még a nyomtatott újságban – többször is szerettünk volna vele interjút készíteni, és bár szinte mindig első csörgésre felvette a telefont és udvariasan válaszolt valamennyi kérdésemre, de az interjút nagyon határozottan elutasította. 

Most azonban a Legendák Tornáján visszatér a versenypályára, ráadásul közönség előtt kell bizonyítania, úgyhogy ezúttal nem mondhatott nemet. 

„Bajnoki szezont nem akarok menni, nem ér annyit, mint amennyibe kerül, de így miért ne?“ – foglalta össze a rá jellemző, kicsit hadaró stílusban, miért fogadta el a meghívást a Legendák Tornájára, és miért nem láthattuk az elmúlt években a rallypályákon. 

„Szoktam ülni jobb oldalt és hóautóztam is“ – folytatta. Ez utóbbira lecsaptam, hogy versenyautóval, tréningautóval, vagy mivel?

„A hóautózás attól jó ha gyorsan mégy, nem attól, hogy versenyautóval mégy. Vezetési tudás kell hozzá, nem lóerő.“

Hát nem kerültem a válaszhoz közelebb. Viszont a Legendák Tornáján egy elsőkerék-hajtású Rally5-ös Clióval kell menni. Ez a műfaj nagyon feküdt Asinak, hiszen először a Magyar Suzukival, majd egy A5-ös Swifttel nyert bajnokságot, mielőtt a Mitsubishizésbe vágott volna. Sőt, 2010-ben, az abszolút bajnoki címének évében nyert kategóriát egy Honda Civic Type–R R3-mal is. 

„Nem tudom, milyen autó (a Clio Rally5), talán még nem is láttam ilyet. Nekem nincs bajom azzal, ha egy autó gyenge, az a lényeg, hogy mindenkinek egyforma legyen. Ritkán van olyan alkalom, hogy egyforma autóval versenyezhettek egymás ellen.“

Asi híres volt a speciális és nagyon pontos beállításáról, de most mindneki egységes beállítással fog versenyezni. Sőt, a Clio Rally5-öt eleve úgy tervezték, hogy csak a legalapabb dolgokat lehessen állítani rajta. 

„Igen, az az előnyöm megvolt, hogy be tudtam állítani az autót, de nem zavar, ha nem úgy van beállítva, ahogy én szeretem, ha egyforma lesz mindnekinek, akkor ez nem hátrány. Ha valaki már sokat ment ilyen autóval, akkor annak viszont nagy előnye lesz, de meglátjuk.“

A Clio Rally5 tehát újdonság lesz Asinak, de a hátsókerekes driftautó még inkább. 

„Ebben semmilyen tapasztalatom nincs. Hátsókerekessel sem szoktam menni és még nem is drifteltem, de megmondják, hogy mi a feladat és azt csinálom. Az viszont biztos, hogy ha versenyeztél hátsókerekes autóval, akkor az itt nagy előny lesz.“

Asi nem volt híres a keresztbemenetelről, de ha már a hóautózást említette, ott csak kell keresztbe menni. Sokan kifejezetten a keresztbe autózás miatt választják, de biztos vagyok benne, hogy Asit ott is az foglalkoztatja, hogy minél gyorsabb legyen. 

„Van, aki gyorsan szeret menni, van, aki keresztbe. De hóautózni keresztbe kell. Viszont nem mindegy, hogy ezt elsőkerekessel, összkerekessel vagy hátsókerekessel teszed.“

És akkor még ott van a gokart is. 

„Mentem már gokarttal, gyenge gokarttal és verseny gokarttal is. Az megint más műfaj, ott íven kell menni, nem mész vele keresztbe, de minden gokart más, mindegyikkel másképp kell menni.“

Száz szónak is egy a vége, bár Asi sok konkrétumot nem mondott – mindig is inkább a tettek, mint a szavak embere volt –, de a beszélgetés során is érezni lehetett, hogy kattog az agya. Én éppen ezért nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy mit kezd majd a drift BMW-vel, a gokarttal, de még a Rally5-ös Clióval is. 

A Legendák Tornájáról itt találtok még több információt, kedvezményes árú, elővételes jegyet pedig itt tudtok venni.


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss