2024. március 28. 21:29

KezdőlapNE VEDD ELKlausz a Mitropát, Wagner a versenyt nyerte 

Klausz a Mitropát, Wagner a versenyt nyerte 

-

Klausz Kristóf két verseny után is veretlen a Mitropa Kupában, ugyanezt Simon Wagner is elmondhatja az Osztrák Rally Bajnoksággal kapcsolatban a Lavanttal Rally után. 

A Lavanttal Rally győzelméért folytatott csata érdekes küzdelmet hozott, miután pénteken még Hermann Neubauer és Ursula Mayrhofer mind a négy szakaszt nyerte és 24 másodperc előnyre tett szert Simon Wagner és Gerald Winter előtt. 

A szombati hét megtartott szakaszon azonban fordult a kocka, és minden szakaszon Simon Wagner volt a leggyorsabb, így tetemesnek tűnő hátrányát a változékony időjárásban két szakasz alatt ledolgozta, és végül 23,3 másodperc előnnyel szerezte meg a győzelmet. 

Wagner miután a Rebenland Rallyn is nyerni tudott Klausz Kristóf előtt, két verseny után veretlenül vezeti az Osztrák Rally Bajnokságot. 

Klausz Kristóf és Csányi Botond ezúttal a harmadik helyen zárt, de így is rajt-cél győzelmet aratott a Mitropa Kupában, melyben két verseny után is veretlen maradt. 

A hétvégi versenyen Armin Kremer és Timo Gottschalk, valamint Albert von Thurn und Taxis és Bernhardt Ettel zárt még a Mitropa dobogóján. 

A nemzetközi sorozat egy hónap múlva a horvát Opatija Rallyval folytatódik. 

Lavanttal Rally, nem hivatalos végeredmény 
1 #1 Simon Wagner / Gerald Winter (AUT) Skoda Fabia Rally2 evo 1:44:41,8
2 #2 Hermann Neubauer / Ursula Mayrhofer (AUT) Ford Fiesta Rally2 +23,3
3 #4 Klausz Kristóf / Csányi Botond Skoda Fabia Rally2 evo (MITROPA) +4:10,0 
4 #3 Günther Knobloch / Jürgen Rausch (AUT) Skoda Fabia Rally2 evo +5:05,0
5 #9 Armin Kremer / Timo Gottschalk (GER) Skoda Fabia Rally2 evo (MITROPA) +5:42,9
6 #7 Albert von Thurn und Taxis / Bernhard Ettel (GER / AUT) Skoda Fabia Rally2 evo (MITROPA) +5:47,2
7 #8 Luca Waldherr / Tobias Unterweger (AUT) Citroen DS3 R5 +6:53,5
8 #6 Kris Rosenberger / Siegfried Schwarz (AUT) VW Polo GTI R5 +8:40,6
9 #10 Gerhard Aigner / Thimo Hummer (AUT) Skoda Fabia Rally2 evo +9:00,8
10 #15 Julian Wagner / Hanna Ostlender (AUT / GER) Opel Corsa Rally4 (MITROPA) +11:06,0
11 #11 Hermann Gassner / Karin Thannhauser (GER) Mitsubishi Lancer Evo X R4 (MITROPA) +11:32,0
12 #18 Gyarmati Ariel / Kocsis György Mitsubishi Lancer Evo IX (MITROPA) +13:49,5 
13 #21 Fabian Zeiringer / Angelika Letz (AUT) Opel Corsa Rally4 +13:59,9
14 #24 René Noller / Jennifer Lerch (GER) Opel Corsa Rally4 (MITROPA) +15:17,5 

Útvonal 
SS1 Arlinggraben I 8,91 km 13:38 Neubauer 5:45,2 / Neubauer
SS2 Rundkurs Kamp-Vorderlimberg I 21,83 km 14:16 Neubauer 14:29,8 / Neubauer
SS3 Arlinggraben II 8,91 km 16:24 Neubauer 5:45,0 / Neubauer
SS4 Rundkurs Kamp-Vorderlimberg II 21,83 km 17:02 Neubauer 14:23,0 / Neubauer

SS5 Hammer – Prebl I 14,96 km 08:18 Wagner 8:01,9 / Neubauer
SS6 Prebl – GH Perner I 13,07 km 08:41 Wagner 8:14,0 / Wagner
SS7 Hammer – Prebl II 14,96 km 11:04 Wagner 8:05,9 / Wagner
SS8 Prebl – GH Perner II 13,07 km TÖRÖLVE
SS9 Rundkurs Eitweg I 10,51 km 14:30 Wagner 7:07,8 / Wagner
SS10 GH Remsnegger – Thürn I 19,60 km 15:03 Wagner 12:32,0 / Wagner
SS11 Rundkurs Eitweg II 10,51 km 16:56 Wagner 6:59,7 / Wagner
SS12 GH Remsnegger – Thürn II 19,60 km 17:29 Wagner 12:53,4 / Wagner

További magyar eredmények


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss