2024. március 29. 01:09

KezdőlapNE VEDD ELKlausz harmadik, Wagner állt az élre 

Klausz harmadik, Wagner állt az élre 

-

Klausz Kristóf és Csányi Botond tartja harmadik helyét az osztrák Lavanttal Rally első két szombati szakasza után is, ami egyben a Mitropa Kupa értékelés első helyét is jelenti. A verseny élén közben változás következett be, miután Simon Wagner és Gerald Winter csaknem fél perces hátrányát dolgozta le és állt az élre. 

Hermann Neubauer és Ursula Mayrhofer 24,1 másodperc előnnyel várhatta a Lavanttal Rally második napját Simon Wagner és Gerald Winter előtt, azonban ez is kevés volt, hiszen a második napra megérkezett az eső, és az első szombati szakaszon 9,4, a másodikon pedig 15,7 másodpercet dolgozott le hátrányából Wagner, így ugyancsak 1 másodperccel, de átvette a vezetést a verseny élén. 

Klausz Kristóf és Csányi Botond némileg visszafogott tempóval mindkét szombati szakaszon a negyedik időt autózta, így 1:52,1 perces hátránnyal követik Neubauert és 31 másodperccel előzik meg a Günther Knobloch-Jürgen Rausch kettőst. 

Klauszék azonban a számukra igazán fontos Mitropa Kupa értékelést magabiztosan vezetik, mögöttük Albert von Thurn und Taxis és Bernhard Ettel 1:04,7, Armin Kremer és Timo Gottschalk pedig 1:10 perc hátránnyal következik. 

Szombaton még hat szakasz vár a mezőnyre. 

 

Lavanttal Rally állás az 6. szakasz után 
1 #1 Simon Wagner / Gerald Winter (AUT) Skoda Fabia Rally2 evo 57:03,0
2 #2 Hermann Neubauer / Ursula Mayrhofer (AUT) Ford Fiesta Rally2 +1,0
3 #4 Klausz Kristóf / Csányi Botond Skoda Fabia Rally2 evo (MITROPA) +1:53,1 
4 #3 Günther Knobloch / Jürgen Rausch (AUT) Skoda Fabia Rally2 evo +2:24,1
5 #7 Albert von Thurn und Taxis / Bernhard Ettel (GER / AUT) Skoda Fabia Rally2 evo (MITROPA) +2:57,8
6 #9 Armin Kremer / Timo Gottschalk (GER) Skoda Fabia Rally2 evo (MITROPA) +3:03,1
7 #8 Luca Waldherr / Tobias Unterweger (AUT) Citroen DS3 R5 +3:14,6
8 #10 Gerhard Aigner / Thimo Hummer (AUT) Skoda Fabia Rally2 evo +4:42,6
9 #6 Kris Rosenberger / Siegfried Schwarz (AUT) VW Polo GTI R5 +4:49,9
10 #11 Hermann Gassner / Karin Thannhauser (GER) Mitsubishi Lancer Evo X R4 (MITROPA) +5:50,8
11 #15 Julian Wagner / Hanna Ostlender (AUT / GER) Opel Corsa Rally4 (MITROPA) +5:53,6
12 #21 Fabian Zeiringer / Angelika Letz (AUT) Opel Corsa Rally4 +6:42,2
13 #18 Gyarmati Ariel / Kocsis György Mitsubishi Lancer Evo IX (MITROPA) +7:05,6 
14 #24 René Noller / Jennifer Lerch (GER) Opel Corsa Rally4 (MITROPA) +7:33,0
15 #34 Markus Stockinger / Harald Bachmayer (AUT) Mazda 2 Proto +8:26,7 

 

Útvonal 
SS1 Arlinggraben I 8,91 km 13:38 Neubauer 5:45,2 / Neubauer
SS2 Rundkurs Kamp-Vorderlimberg I 21,83 km 14:16 Neubauer 14:29,8 / Neubauer
SS3 Arlinggraben II 8,91 km 16:24 Neubauer 5:45,0 / Neubauer
SS4 Rundkurs Kamp-Vorderlimberg II 21,83 km 17:02 Neubauer 14:23,0 / Neubauer
 

SS5 Hammer – Prebl I 14,96 km 08:18 Wagner 8:01,9 / Neubauer
SS6 Prebl – GH Perner I 13,07 km 08:41 Wagner 8:14,0 / Wagner
SS7 Hammer – Prebl II 14,96 km 11:04
SS8 Prebl – GH Perner II 13,07 km 11:27
SS9 Rundkurs Eitweg I 10,51 km 14:30
SS10 GH Remsnegger – Thürn I 19,60 km 15:03
SS11 Rundkurs Eitweg II 10,51 km 16:56
SS12 GH Remsnegger – Thürn II 19,60 km 17:29 

További eredmények


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss