vasárnap, augusztus 14, 2022
KezdőlapNE VEDD ELJótékony célt szolgálnak az idei ZEG Rally Show nevezési díjai

Jótékony célt szolgálnak az idei ZEG Rally Show nevezési díjai

-

- Hirdetés -

Augusztusban ismét látványos esemény zajlik Zalaegerszegen, a nevezési díjakból befolyó összeg óvodák felújítását segíti

A hagyományteremtő céllal tavaly létrehozott ZEG Rally Show 2022-ben kibővített programmal és hosszabb versenytávval zajlik Zalaegerszegen és környékén. A hazai ralisport kiemelkedő versenyzőpárosait felvonultató rendezvény a szórakoztatás mellett a biztonságos közlekedést népszerűsíti és a helyi közösségekhez is szól. 

- Hirdetés -

Már zajlik a nevezés a 2022. augusztus 7-én zajló ZEG Rally Show-ra, amely során a hazai ralisport kiemelkedő versenyzőpárosai látványos örömautózást mutatnak be a közönségnek Zalaegerszeg belvárosában, a ZalaZONE-ban, valamint Gellénháza és Nagylengyel térségében. A rendezvényen a versenyzők nem az óra ellen, hanem az élményre hajtanak, emellett a HUMDA közreműködése révén fókuszba kerül a közlekedésbiztonság a Moto Safety és a Road Safety program keretein belül. Társrendezvényként az EnduroGP-világbajnokság magyarországi fordulója is párhuzamosan zajlik majd az eseményekkel Zalaegerszegen és Bocfölde környékén.

A szórakoztatás és a közlekedésbiztonság népszerűsítése mellett a ZEG Rally Show jelentősége idén már a helyi szerepvállalásra is kiterjed: a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. és a TRP Hungary cégcsoport közös felajánlásával a 2022-es ZEG Rally Show nevezési díjaiból befolyó bevételből a két szervezet támogatást nyújt Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata részére a zalaegerszegi óvodák fejlesztése érdekében. A felajánlás pontos összege a nevezések lezárása, 2022. július 31. után válik ismertté.

- Hirdetés -

„Az I. ZEG Rally Show alkalmával Zalaegerszeg és környéke tárt karokkal fogadta a rendezvény ötletét és fontosnak tartjuk, hogy mi is elősegítsük a helyi közösségek fejlődését. Nagyon örülünk, hogy Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzatával együttműködésben idén a zalaegerszegi óvódák fejlesztését támogathatjuk” – nyilatkozta Őry Tamás, a TRP Hungary cégcsoport ügyvezető igazgatója. – “A jövő generációjának felkarolása mindig is fontos volt a számunkra: a rendezvényeink szervezése során különös figyelmet fordítunk arra, hogy a családok minden tagja jól érezze magát, és a sportmenedzsment üzletágunkban, a MOTAM-ban is kifejezetten fiatal versenyzők pályafutását egyengetjük. Örömmel támogatjuk a zalaegerszegi óvodák fejlesztését is.”  

Idén is lesz WRC a mezőnyben

Az idei ZEG Rally Show-n összesen négy kategóriákban 90 versenyzőpáros vehet részt. Nevezni a rally.chronomoto.hu weboldalon lehet 2022. július 31-ig, de a versenyzőknek nem érdemes sokáig várni, mert a nevezés meghirdetése után rögtön jelentős érdeklődés mutatkozott az indulók részéről. Közöttük szerepel Schubert István is, aki a ZEG Rally Show-n lép először pályára a frissen vásárolt Ford Fiesta WRC-jével, így a tavalyi rendezvényhez hasonlóan idén is lesz csúcskategóriás autó a mezőnyben.

A Rally Show és az EnduroGP-világbajnokság hazai fordulója, valamint a közlekedésbiztonsági programok mellett gasztro zóna és kiállítók is helyet kapnak Zalaegerszeg belvárosában és a ZalaZONE-ban. A rendezvény a közönség számára a kijelölt nézői pontokon díjmentesen látogatható.

Fotó: ZEG Rally Show
- Hirdetés -

Friss