2024. április 19. 08:46

KezdőlapNE VEDD ELMa 76 éves Stig Blomqvist

Ma 76 éves Stig Blomqvist

-

A svéd ralilegenda 1946-ban született, 1984-ben világbajnok lett, egy évvel később második volt a bajnokságban. 11 vb győzelmével nem tartozik a legeredményesebbek közé, de azzal, hogy összeforrt a neve az Audi Quattroval, beírta magát a rally halhatatlanjai közé. 

Stig Blomqvist tehetségéről elkötelezettségéről és rally iránti szenvedélyéről mindent elmond, hogy év elején 75 évesen még szerepelt a Bajnokok Tornáján. Az „öreg” az öreg Audival megverte az 1000 lóerős elektromos csodajárgányt….

Stig Blomqvist 18 évesen szerzett jogosítvány. Hamarosan versenyzői karrierjét is megkezdte, és oktatói licenszet is szerzett, amihez Per Eklunddal együtt végezte a tanfolyamot. A Saab gyári versenyzője lett, nyert néhány nemzetközi versenyt, majd 1973-ban mutatkozott be a Rally világbajnokságon. Svédként talán meg is lincselték volna, ha nem Saab-bal versenyez. Ő nem kockáztatott, azzal pedig hogy Arne Hertz navigátorral együtt rögtön meg is nyerték hazai versenyüket máris nemzeti hős lett a svéd szurkolók körében, azokból pedig van jónéhány… Az elsőkerékhajtású Saab 96 V4 versenyautóba a Ford Taunus 1815 köbcentis V4-es motorja került, jobb napokon 170 lóerő körül tudott, 215 Nm nyomatékkal.

Blomqvist
foto: 1000 Lakes Rally

1974-ben a Finn Rallyn lett második, majd a következő két évben Svédországban állt a vb dobogójának második fokán. Az újabb győzelemre 1977-ig kellett várni, ekkor már a Saab 99-essel nyert vb futamot. Mi mást, mint a Svéd Rallyt.

A Saab kiszállt a sportból 1981-ben így Blomqvist egy Talbottal versenyzett az 1982-es évben. Egy évvel később pedig jött a nagy pillanat, az Audi szerződést kötött a pokoli gyors svéddel, és innentől jöttek a sikerek.

Blomqvist
foto: Audi Motorsport

1984-ben második hellyel kezdett a Montén, aztán nyert öt versenyt és 125 ponttal világbajnok lett. A csapattárs Hannu Mikkola 104 ponttal lett második, Marku Alén pedig 90 pontot szerzett a Lanciának, és harmadiként fejezte be a szezont.

Miután az Audi is befejezte versenyprogramját Blomqvist 1986-tól Forddal versenyzett, aztán a Nissan gyári csapatához került. A versenyzés mellett nagyszerű fejlesztőpilóta is volt, és ebben a minőségében jött Magyarországra is. Dudás Kokóéknak segített beállítani Pécsen a Nissan Sunny GTI-R-t.

Megérkezésem után a kocsit kipróbálva megállapítottam, hogy az esztergomi motorhiba után kicserélt masina megegyezett az általam korábban használt erőforrásokkal. A futómű nagyon kemény volt, a magyar aszfalt ugyanis közel sem olyan, mint amit mi például Angliában aszfaltnak ismerünk. Ez itt dimbes-dombos, huplis, a kocsi állandóan idegesen pattogott rajta. Másfél napi kísérletezés után végül a létező legpuhább lengéscsillapítók és rugók kerültek be, és úgy érzem, nem végeztünk felesleges munkát” – mondta az Auto-Motornak Blomqvist a teszt után. Kokó pedig csak annyit tett hozzá, hogy a bajnokság elején kellett volna ezt a tesztet megejteni, annyit segítettek a világbajnok tanácsai.

Nem ez volt az első magyarországi látogatása, egy évvel korábban egy fehér Ford Escort Coswort-tal autóztatta meg a szerencséseket a Hungaroringen.

Blomqvist később versenyzett Opellel, segített a Skodának a Felicia Kit Car fejlesztésében, és 50 évesen még elindult a Safari Rallyn, ahol hetedik helyével 1996-ban utolsó világbajnoki pontjait szerezte.

Ez után sem dőlt hátra, aktívan folytatta a ralit. Emellett pályafutása során belekóstolt a rallycrossba, a hegyi versenyzésbe, sőt 1987-ben egy 240-es Volvóval még a WTCC-ben is indult egy futamon.

Az igazi szerelem azonban az Audi Quattro maradt, és ha a gyár hívja, akkor mindig szívesen ül be a régi versenyautójába. Vagy éppen egy új elektromos sportkocsiba is. A sebességéről pedig mindent elmond a cikk elején látott video: a Quattroval mindenki számára kemény ellenfél még 76 évesen is.

Boldog születésnapot Stig Blomqvist!

Blomqvist
foto: Audi Motorsport

Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Forrás:Rallycafe

Friss