szerda, október 5, 2022
KezdőlapNE VEDD ELHatalmas csapattal érkezett a ZEG Rally Show-ra a PSZA Motorsport 

Hatalmas csapattal érkezett a ZEG Rally Show-ra a PSZA Motorsport 

-

- Hirdetés -

A hétvégén rendezték meg a II. Zeg Rally Show-t a zalaegerszegi járműkutató központban, ahova a PSZA Motorsport csapata tizenegy párossal érkezett. 

„A ZEG Rally Show egy nagyon jó kis nyári rally show, amit másodjára szerveztek meg – mondta Szabó Árpád, a PSZA Motorsport vezetője. – Tavaly már jártunk itt és annyira tetszett, hogy az idei évet nem hagyhattuk ki. Mindig jó érzés a szezon közben egy kicsit kizökkenni és kizárólag a szórakozást tartani szem előtt. A szervezők idén is sok újdonsággal készültek, bekerült a programba két rally gyorsasági szakasz is. Először nem örültünk neki, mert azt gondoltuk elveszi a show lényegét, de végül azt kell, mondjuk nagyon is beleillett a show-ba. Tizenegy párossal érkeztünk meg Zalaegerszegre, voltak olyan versenyzőink, akik állandó részvevői a Magyar Rally Bajnokság valamelyik szakágának és olyanok is, akik csak ezen rendezvény miatt váltottak hozzánk licencet. Ennek nagyon örültünk, hogy ilyenkor is a mi csapatunkat választják.” 

Fotó: Sári Péter
- Hirdetés -

Papp Arnie az itteni közönségnek mutatta meg új autóját, ami közel három éve készül. Természetesen Ladáról beszélünk, ami Honda motorral van szerelve és a tetőlemezen és az ajtókon kívül semmilyen Lada alkatrész nincs benne. Nagyon erős a motorja, abszolút show autózásra alkalmas. 

„Arnie és Tóth Lilla megmutatták a nézőknek, hogy egy ilyen autóval mennyire  látványosan lehet autózni. Csak is kizárólag murva gumival mentek és ahol lehetett keresztben közlekedtek és füstölték a gumit a nézők és a maguk szórakozását részesítve előnyben. De ugyanezt tette Hinger Dávid és a párja is, akik szintén egy hasonló konstrukciójú autóval mentek.” 

Fotó: Sári Péter
- Hirdetés -

Lehet, nem tudnánk megszámolni az egyik kezünkön Berta László idén mennyi rendezvényt hagyott ki. A ZEG Rally Show-ról sem hiányozhatott és úgy közlekedett, mint legutóbb Veszprémben, nagyon látványos volt egy első kerekes kocsival. Már csak hab a tortán, hogy a kétkerekes mezőny 5. helyén zárta a versenyt. 

„Nagy Gabi, Szombathelyi Peti és Zsolna Józsi szintén Ladával vettek részt a Show-n. Nagy Gabi autójában a 2019-ben használt Papp Arnie féle 16 szelepes Lada motor volt, amit Kormos Ádi épített. Gabi most próbálta ki először és neki, valamint a közönségnek is nagyon tetszett. Sajnos egyetlen párosunk nem tudta befejezni a versenyt, Szombathelyi Petiék az utolsó körben nekimentek egy padkának, ezért ki kellett álljanak. Csapatszinten egy nagyon jó és izgalmas hétvégén vagyunk túl, jó volt az idő is, bár a szél okozott némi fejfájást. Gratulálunk a szervezőknek és örülünk, hogy része lehettünk a rendezvénynek.” 

Papp ZEG
foto: ZEg Rally Show/MK Racing Photography
- Hirdetés -

Friss