2024. március 29. 12:52

KezdőlapNE VEDD ELBútor-Klausz csata a Mikulás Rallyn 

Bútor-Klausz csata a Mikulás Rallyn 

-

Bútor Róbert és Klausz Kristóf vívott nagy csatát a Mikulás Rally első körében és a Citroen C3 WRC-s versenyző csupán a harmadik szakaszon tudta megelőzni skodás riválisát. 

Klausz Kristóf és Papp Tamás nyerte a Mikulás Rally első két szakaszát, és a skodás páros 5.1 másodperc előnyre tett szert a veszprémi verseny leghosszabb szakasza előtt Bútor Róbert és Tagai Róbert előtt. 

A 20.4 km-es Kislőtéren azonban Bútorék a Citroen C3 WRC-vel 5.5 másodperccel gyorsabbak tudtak lenni Klauszéknál, így féltávnál 4 tizedmásodperc előnnyel vezetnek. 

Fotó: Sári Péter

A verseny mindhárom szakaszán a harmadik időt érte el László Martin és Berendi Dávid, akik összetettben is a harmadik helyen állnak fél perc hátránnyal. 

Hevesi István és Bottyán János hosszú idő után tért vissza a versenyzők közé, és az első három szakasz után Cseh Vilmos és Kovács Zoltán mögött az ötödik helyen állnak az Evo VI-os Mitsubishivel. 

A mezőny elejében autózhatott volna Ollé Sándor is, aki ezúttal Paukovics Lillával indult, azonban már az első szakaszon balesetet szenvedett. 

Délután ismét teljesíti a mezőny a mai szakaszokat. 

Fotó: Sári Péter

Mikulás Rally, állás 3 szakasz után 
1 #1 Bútor Róbert / Tagai Róbert Citroen C3 WRC 23:18.4
2 #2 Klausz Kristóf / Papp Tamás Skoda Fabia Rally2 evo +0.4
3 #4 László Martin / Berendi Dávid Skoda Fabia Rally2 evo +30.4
4 #9 Cseh Vilmos / Kovács Zoltán Skoda Fabia R5 +54.2
5 #10 Hevesi István / Bottyán János Mitsubishi Lancer Evo VI +1:36.6
6 #5 Tóth Tibor / Szabó József Skoda Fabia Rally2 evo +1:42.4
7 #6 Osváth Péter / Heibling Lili Mitsubishi Lancer Evo IX +2:24.1
8 #14 Marozsi Zsolt / Boros Máté Hyundai i20 R5 +2:50.9

További eredmények

IDŐTERV 
08:33 SS1 Nagylőtér 1 (13.8 km) Klausz 7:17.8 / 1. KLAUSZ, 2. Bútor, 3 László M
09:11 SS2 Gyártelep 1 (4 km) Klausz 3:00.0 / 1. KLAUSZ, 2. Bútor, 3 László M
09:49 SS3 Kislőtér 1 (20.4 km) Bútor 12:55.5 / 1. BÚTOR, 2. Klausz, 3. László M
11:55 SS4 Nagylőtér 2 (13.8 km)
12:33 SS5 Gyártelep 2 (4 km)
13:11 SS6 Kislőtér 2 (20.4 km


Találkozz világklasszis rallyversenyzőkkel és szurkoljunk együtt a magyar menőknek! Csapj le Te is a Rally Hungary jegyekre, most még elővételes áron! Jegyek: https://rallyhungary.com/jegyek/


Friss