back to top
2025. május 09. 10:43
Többi

    KezdőlapNE VEDD ELBabarci Lada Show, a szórakozás idén is garantált

    Babarci Lada Show, a szórakozás idén is garantált

    -

    Idén is megrendezik Babarcon a Lada Show-t, a harmadszor sorra kerülő rendezvényen pedig ezúttal is sok színes és érdekes program várja az érdeklődőket. 

    Már 2021-ben is, amikor először rendezték meg Babarcon a Lada Showt, abban bíztak a szervezők, hogy hagyománnyá váló rendezvényt tudnak létrehozni. 

    A siker pedig már az első alkalommal sem maradt el, sok Lada volt megtekinthető a helyi sportpályán, köztük utcai és versenygépjárművek is, amik sok érdeklődőt vonzottak. 

    A rendezvény sikerét látva pedig valóban sikerült hagyományt teremteni a szervezőknek, így idén már a harmadik Show-t tartják július 28-29-én. 

    Az első napon csak az autók érkezésére kerül sor, míg szombaton egész napos program várja az érdeklődőket. 

    A hivatalos megnyitóval egy időben kezdődik egy baleset megelőzési program, gyereksarok a kicsiknek és kvízjáték, azoknak, akik a tudásukat is próbára tennék. A délelőtt során megtekinthető lesz a Diamonds táncegyüttes műsora, majd a Roll’r együttes igyekszik a hangulatot fokozni. Délután megszavazásra kerülnek a legszebb Ladák, majd a résztvevő autók fel is vonulnak a baranyai településen. 

    Az érdeklődők számára a belépés ingyenes, de az autóval érkezőknek regisztrálniuk kell magukat. 

    További fontos információk a rendezvény közösségi oldalán. 

    Friss